Egy insurtech is a Fintechshowra keveredett

forrás: Prím Online, 2018. május 9. 08:42

Akit érdekel a pénzügyi rendszer fejlődése és mondanak neki azok a szavak valamit, hogy PSD2 vagy GDPR, azok jó eséllyel ott voltak a múlt heti Fintechshow-n. Egyúttal megismerkedhettek a 12 legígéretesebb haza fintech startuppal, akik igyekeznek egyre egyszerűbbé, biztonságosabbá és olcsóbbá tenni a bankolást, sőt esetenként kiváltani a nagy multinacionális közvetítő szereplőket. És a legjobb 12 között ott volt egy biztosítási megoldásra szakosodott megoldás is.

A rendezvény bevezetőjében Lemák Gábortól megtudhattuk, hogy a bankok mellett egyre több biztosító is beszáll az innovációs forradalomba, akik közül egyesek ún. inkubátorházzal, mások innovációs versenyekkel, ötletbörzékkel igyekeznek megszervezni és „kitalálni” saját fejlődésüket. Az idei biztosítási innováció azonban a biztosítóktól független megoldást szállított, melyről már idén olvashattunk az online térben, hiszen a biztosítási kárbejelentést hivatott egyszerűsíteni egy chatbottal.

 

Úgy tűnik, hogy ez a megoldás elnyerte a zsűri tetszését, mert bemutatásra alkalmasnak találta a MaxDom Consulting pénzügyi tanácsadó vállalkozás chatbotját. Arra a kérdésre, hogy miért jobb ez a chatbot, mint más kárbejelentési módok, a cég ügyvezetőjét, Szűcs Krisztiánt kérdeztük.

 

“Azt tapasztaljuk, hogy a kommunikáció egyre inkább az online térbe helyeződik át, ezen belül is a chat felületek válnak egyre népszerűbbé. Miért ne használnánk ki a chat előnyeit biztosítási kár bejelentésre?” És hogy melyek ezek az előnyök? “Gyorsabb, stabilabb, biztonságosabb működés” - röviden ennyi a válasz.

 

 

Tapasztalatok szerint az ügyfelek szeretik az ilyen típusú ügyintézést, mert 0-24 óráig elérhető a hét minden napján, a chat felületnek köszönhetően személyes érzetet ad, és a felhasználó egész biztosan nem felejti el egy, a kár kifizetése szempotjából fontos adat megadását sem.

 

A kérdés természetesen továbbra is az, hogy egy hivatalos és esetenként komoly anyagi felelősséggel járó ügy intézése esetében mennyire lehet megbízható, biztonságos egy chat felület a megszokott személyes, telefonos vagy akár webes kommunikációval szemben. Az eddigi több száz bejelentés arról tanúskodik, hogy a sokszor este vagy hétvégén keletkező károk azonnali bejelentését eddig hiba nélkül teljesítette a chatbot - állítja Szűcs Krisztián.

 

Milyen fejlesztési irányokat láttok magatok előtt? - kérdeztük a MaxDom ügyvezetőjét. “Ahogyan már most a lakásbiztosításon kívül a casco károk, úgy nemsokára minden biztosítási kár intézhető lesz chaten keresztül. Szeretnénk elérni, hogy minden biztosító elfogadja ezt a kárbejelentési módot (jelenleg csak hat biztosítónál adott a lehetőség - szerk.) és egyre több kiegészítő funkciót is tervezünk beépíteni a folyamatba. Ilyen a legközelebbi szerződött javítóműhely ajánlása gépkocsi károk esetén, vagy a legközelebbi személyes ügyfélszolgálati ponthoz történő navigáció, de a chatbot mesterséges intelligenciája is fejlődik, egyre több szabad szavas kifejezést tud helyesen lereagálni a chatbotunk, akinek a Maxim nevet adtuk.”

 

A hazai legígéretesebb fintech-ek között méltán kapott helyet tehát ez az insurtech megoldás, amely nem fogja feje tetejére állítani a piacot, de mi, ügyfelek profitálhatunk belőle. Egyszerűbbé teszi az életünket biztosítási kár esetén.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09