A Dell új tanulmánya szerint a játékosközösség soha nem látott mértékben növekszik

forrás: Prím Online, 2018. május 29. 08:28

A Dell megbízásából készített új tanulmány lerántja a leplet a játékosok szokásairól, hozzáállásáról és napjaink játékosközösségéről.

A játékipar az elmúlt öt évben gyors ütemben változott és a szemünk előtt alakult át. A játékpiac korábban csak egy szűk körre, főleg kamaszfiúkra jellemző hobbi volt, és csak néhány vállalat foglalkozott ezzel a területtel. 2016-ra azonban a piac mérete meghaladta a 30 milliárd dollárt, és 2019-ig várhatóan 6 százalékos összetett éves növekedési rátával fog nőni.*

 

2017-ben többen nézték a League of Legends e-sportdöntőit, mint ahányan az amerikai Major League Baseball bajnokság és a Super Bowl mérkőzéseit együttvéve.** Mi több, Frank Azor, az Alienware társalapítója szerint a következő tíz évben az e-sport várhatóan a világ legnépszerűbb sportágává válik. A számítógépes játékok népszerűségének robbanásszerű növekedése számos új belépőt hozott a piacra a hardverek és szoftverek területén. Ezzel megnyílt az út az innováció, a verseny és a költségek csökkenése előtt, és még nagyobb közönség számára vált érdekessé a játékok világa.

 

Az Alienware vezető hardvergyártóként már több mint 20 éve tagja a játékosközösségnek, és büszke nagykövete a PC-játékoknak. Az Alienware végigkísérte a növekvő közösséget: két termékcsaládjával mindenféle anyagi helyzetben levő játékost kiszolgált és nagyszabású közösségépítő programokat hozott létre, mint például az Alienware TV vagy az Alienware Aréna.

 

Ahogy a játékvilág arculata átalakult, úgy változott a „gamerekkel” kapcsolatos vélekedés is. Az Alienware egy külsős kutatócéggel, a Researchscapepel összefogva dolgozott azon, hogy tüzetesen feltérképezze napjaink játékosainak profilját. A széles körű online felmérés keretein belül 5763 gamert kérdeztek meg 11 országból a játékokkal kapcsolatos szokásaikról, azokhoz való hozzáállásukról és a szélesebb játékos közösségről. A tanulmányban olyan válaszadók vehettek részt, akik asztali számítógépen vagy laptopon hetente legalább egy órán át játszanak.

 

Kik manapság a játékosok?

A tanulmány eredményei szerint napjaink játékosa nem felel meg a sztereotipiának, miszerint ő a szülei házának alagsorában magányosan játszó tizenéves. Sokkal inkább valamelyik kétgyerekes kolléganőd, az edzőteremben melletted edző srác, az egyik társad valamelyik önkéntes projektben – illetve leggyakrabban valakinek a házastársa, testvére vagy barátja. De mindegyikükben közös, hogy büszkén vallják magukat gamernek.

 

Már elmúltak azok az idők, amikor a gamer megnevezés sértésnek számított. A megkérdezettek kevesebb mint tizede érzi úgy, hogy a „gamer” szó „lekicsinylő”, „gyerekes” vagy „kínos” (8-9%). A kifejezést inkább pozitív címkének tartják, és „szórakoztatóként” (35%), „menőként” (29%) vagy „izgalmasként” (26%) ítélik meg.

 

Az online és közösségimédia-platformokon egyre jobban növekszik a játékosközösség, és egyre sokszínűbbé és elfogadóbbá válik. Ez egyrészt köszönhető az e-sportok népszerűségének és a számítógépes játékok innovációinak. Másrészt a játékosok nem félnek megosztani másokkal szenvedélyüket, és másokat is a játék élvezetére csábítanak – 27 százalékuk három-négy, 25 százalékuk öt vagy több barátot vagy családtagot vezetett már be a játék világába. Valószínű, hogy a játékok népszerűségének egyre gyorsabb növekedésével hamarosan azoknak is a mindennapi életük részévé válik a játék, akik egyelőre nem ismerik ezt a világot.

 

 

Miért játszunk?

Az emberek azért kezdenek egyre inkább játszani, hogy kikapcsolódjanak (a válaszadók 60 százaléka), elüssék az időt (51%) és levezessék a stresszt (49%). A játékosok kicsit kevesebb mint felét (40%) nem érdekli a saját képességszintje, azonban ironikus módon senki sem szereti, ha „noobnak” tartják (a játékosok így nevezik az újoncokat). Valamivel kevesebb mint 6 százalék tartja magát újoncnak, és 14 százalék alig egy fokkal helyezi magát az újoncok fölé. 40 százalék vallja magát átlagos játékosnak, a megkérdezettek egynegyede nagyon jónak, 8 százalék pedig úgy érzi, versenybe szállhatna akár egy profi játékossal is. Érdekesség, hogy a profi játékosok egész szép summához juthatnak, hiszen a legjobbak némelyike akár félmillió dollárt is megkeres a videóival1 havonta.

 

Egy sokszínű közösség 

Az egykor fiatal férfiak uralta játékvilág befogadó közösséggé vált, és bárkit szívesen lát, aki csak leül a számítógép elé. Az ellenfelek kiválasztása során nagyrészt lényegtelen a játékosok számára a kulturális/etnikai hovatartozás, a politikai nézet és a szexuális irányultság (válaszadók közül ezeket csupán 8, 7, illetve 6 százalék tartja fontosnak). Ami a leginkább számít, az a másik játékos képessége (40%). 

 

A játékosok mindössze 14 százalékát érdekli az online ellenfelek neme, ami megmagyarázhatja, hogy miért nőtt az elmúlt évben meredeken a női játékosok száma. Minden második játékosnak (47%) van olyan női ismerőse, aki videojátékokkal játszik. Csaknem a harmaduknak (29%) van olyan lánytestvére, aki videojátékozik, és 21 százaléknak a lánya is űzi ezt a hobbit. A játékosok mindössze 17 százaléka válaszolta hogy a játékosközösségébe több nőt kellene beszervezni (a férfi játékosok 17, a női játékosok 16 százaléka), bár a kamaszkorúak negyede (25%) barátságosabb környezetet szeretne teremteni a női játékosok számára.

 

Megdőlt, hogy a játékosoknak nincs életük

Ellentétben az elavult sztereotípiával, amely szerint a játékosok a világtól félrevonultan élnek, valójában sokan közülük igen elfoglaltak, és számos érdeklődési körrel rendelkeznek. Amikor nem játszanak, zenehallgatással (63%), illetve a családjuk (59%) vagy barátaik (55%) társaságában töltik az idejüket. Az utazás (50%) és az olvasás-írás (46%) szintén népszerű a körükben. A Brazíliában, Franciaországban és Kanadában élő játékosok különösen fogékonyak voltak arra, hogy új dolgokat ismerjenek meg (52, 58 illetve 49 százalékuk).

 

A Brazíliában, Kínában és Indiában élő játékosok szívesen sportolnak, hogy karbantartsák a testüket (46, 46 és 41 százalék), míg a Kanadában élő gamerek számára fontosabb a minőségi idő eltöltése a családdal (68%), a barátokkal (64%) és a háziállatokkal (40%). Amerikai szomszédaik mindenkinél jobban szeretik házi kedvenceikkel tölteni az idejüket (45%), és majdnem annyian a hagyományos sportok rajongói is, mint az Indiában élő gamerek (46, illetve 58 százalék).

 

Az elme élesítése

A játék nemcsak a szórakozásról szól, hanem a segítségével előnyös készségekre is szert lehet tenni. Tízből közel négy válaszadó azt állította, hogy a játéknak köszönhetően sokat fejlődött a stratégiai gondolkodása (39%), illetve javult a szem-kéz koordinációja (37%) és a reakcióideje (36%). Néhányan még azt is észrevették, hogy javultak a csapatmunkához szükséges (27%) és a vezetői (18%) képességeik. Ez összecseng az ausztráliai Royal Melbourne Institute of Technology kutatásával, ahol arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeresen játszó kamaszkorú gyerekek egy nemzetközi vizsgán az átlagnál jobb eredményt értek el a matematika, az olvasás és a természettudományok területén.

 

Minél haladóbb szintű egy játékos, annál valószínűbb, hogy készségfejlődést tapasztal. A profi szintű játékosok fele (54%) azt állította, hogy a játéknak köszönhetően jobban elsajátította a stratégiai gondolkodást, míg ugyanezt az alkalmi játékosok 36 százaléka, illetve az újoncok 30 százaléka mondhatta csak el magáról. Hasonló mintázat figyelhető meg a technológiai kompetenciák esetében: a profik 42 százaléka tartja úgy, hogy jobban ért a technológiához, szemben az alkalmi játékosok 18 százalékával és az újoncok 14 százalékával.

 

 

A gamerek önfeláldozóak, de tudják hol a határ

A játékosok átlagosan hetente 6-9 órát töltenek videojátékokkal. 25 százalékuk 10-19 órát, ötből egy játékos (21%) pedig 20 vagy több órát is játszik hetente.

 

A játékosok azt állítják, hogy onnan tudják, hogy túlzásba vitték a játékot, hogy úgy érzik, feláldozzák az alvást (37%) és az evést (27%). Ennek ellenére napjaink játékosai jellemzően nem hagyják ki a társasági programokat a játék miatt: négyből kevesebb mint egy megkérdezett mondta, hogy lemondana az ünnepekről (23%), egy barát megünnepléséről (21%), egy családi születésnapról (18%) vagy egy profi sporteseményről (szintén 18%) csupán azért, hogy játszhasson.

 

A válaszadók hajlandóak lennének sok mindenről lemondani a videojátékozásért cserébe, beleértve a cukorkát/édességeket (28%), a kedvenc tévéműsorukat (23%) és a közösségi oldalakat (23%). Ahogy azt várhattuk, a fiatalabb játékosok (39 év vagy az alattiak) több mindent hajlandóak feladni, mint a 40 éves és afeletti korosztály.

 

Bár a képességek szintje fontos, a vereség nem a világ vége. Csak a válaszadók 23 százaléka mondta azt, hogy egy szoros meccs elvesztése rosszabb, mint egy lemerülő akkumulátor, egyötödük szerint rosszabb, mint a forgalmi dugók, és 19 százalék szerint kellemetlenebb egy hideg zuhanynál.

 

A játékok virtuális jövője

Bár a Dell rendelkezik a legtöbb olyan számítógépes megoldással a piacon, amely támogatja a VR headsetek használatát, a válaszadók csupán 30 százaléka játszik virtuális valóságot, kiterjesztett valóságot és/vagy kevert valóságot használó játékokat a számítógépén, átlagosan heti hat órában. A VR headsetek és rendszerek egyre inkább elérhetővé válnak, és a PC-játékosok körében még mindig hatalmas bővülési lehetőséget jelentenek. Arra a kérdésre, hogy a jövő játékait tekintve mi izgatja őket a legjobban, a válaszadók közel egynegyede a számítógéptől elválasztott virtuális valóságot (24%), 20 százalék pedig a virtuális játéktermi játékokat említette.

 

______________

* https://www.jonpeddie.com/store/worldwide-pc-gaming-hardware-market-report-series-total/

** https://www.lolesports.com/en_US/articles/2017-events-by-the-numbers http://money.cnn.com/2017/11/02/media/world-series-2017-ratings/index.htmlhttp://www.nielsen.com/us/en/insights/news/2017/super-bowl-li-draws-111-3-million-tv-viewers-190-8-million-social-media-interactions.html

Kulcsszavak: e-sport gamer tanulmány Dell

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09