Magyar feltaláló nyerte Brüsszelben Az Év Innovátora díjat

forrás: Prím Online, 2018. május 31. 15:56

Magyar feltaláló nyerte a brüsszeli Európai Üzleti Csúcstalálkozó keretében átadott Az Év Innovátora díjat. Imre Krisztián az elismerést az EVA megálmodásával érdemelte ki, ami egy olyan, gépi látást alkalmazó okosszemüveg, amely a vakok és látássérültek beltéri és kültéri mobilitását segíti. A jelenleg a Start it @K&H inkubátorban működő EVA Vision csapat megoldása így tömegesen segítheti a látáskorlátozottak önálló tájékozódását. 

Az Európai Üzleti Csúcstalálkozó (European Business Summit) keretében idén először adták át Az Év Európai Vezetői díjakat, ezzel elismerve az üzleti, politikai, vállalkozói és innovációs élet kiemelkedő eredményeit. Ezek közül nyerte el Imre Krisztián, az EVA Vision alapító ügyvezetője látássérültek mobilitását segítő szemüvegével Az Év Innovátora díjat. „Az EVA (Extended Visual Assistant) egy mobiltelefonhoz csatlakoztatható okosszemüveg, amely mesterséges intelligencia segítségével dolgozza fel a környezet információit, majd ezekről élőszóban tájékoztatja a viselőjét” – mondta el Imre Krisztián. 

 

A Vakok Európai Szövetsége (EBU) szerint Európában közel 30 millió látásában akadályozott ember él. Számukra a legtöbb hétköznapi tevékenység, így az utazás és a városi közlekedés már önmagában is nagy kihívást és ezzel együtt stresszt is jelent. „A látáskorlátozottak durván 30%-a sajnos el sem hagyja az otthonát segítség nélkül, miközben a szociális segítők száma egyre csökken, és sajnálatosan a vakvezető kutyák kiképzése sem tud megoldást adni a tömeges igényre. Éppen ezért mi olyan megoldásban gondolkodtunk, ami bárki számára segítséget nyújthat a beltéri és kültéri tájékozódáshoz egyaránt. Az eszközzel az volt a célunk, hogy azokat a tárgyakat, mindennapi helyzeteket is felismerhetővé tegyük, amelyek tapintás vagy hallás útján nem érzékelhetők, mint például egy járdára behajló faág, egy lépcső vagy egy szinte zajmentesen közlekedő, az utakon egyre nagyobb számban előforduló elektromos autó” – tette hozzá Imre Krisztián.   

 

 

„Jelenleg a szoftveres és hardveres fejlesztés párhuzamosan halad, amihez nagyban hozzájárul, hogy együttműködünk a Bay Zoltán Kutatóintézet VUK projektjével (Látássérült embereket támogató keretrendszer), amely magyar, angol és német nyelven működő beltéri navigációt és közlekedést segítő térinformációs rendszert dolgoz ki. A mostanihoz hasonló elismerések és bemutatkozási lehetőségek így abban nyújtanak segítséget, hogy bővítsük kapcsolati rendszerünket és a finanszírozási forrásokat az eszköz továbbfejlesztéséhez és teszteléséhez” – hangsúlyozta ki az ügyvezető. 

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05