A foci-vb idején összesítve több mint 130 évet töltöttek a szurkolók a MyTV előtt

forrás: Prím Online, 2018. július 17. 13:52

A Telenor megvizsgálta a TV szolgáltatásában a labdarúgó-világbajnokság (vb) ideje alatt generált forgalmat, amelyből a döntő iránti érdeklődés mellett a legnépszerűbb mérkőzésre és a megváltozott szurkoló szokásokra is következtetni lehet.

A Telenor MyTV szolgáltatás statisztikáiból a kezdetek óta kiolvasható, hogy az élő sportesemények alkalmával – például Olimpia, Forma-1 és kedvelt sportok világrangadói – jelentősen nő azok száma, akik MyTV-n követik az eseményeket. A 2018-as VB a számos foci meglepetése mellett a MyTV életében is új rekordokat hozott, a használati statisztikákból megállapítható, hogy a szolgáltatás mára megváltoztatta a szurkolói szokásokat is. Kevésbé számít a helyhez kötöttség, olyan mérkőzéseket is képesek élőben követni az emberek, amelyekről korábban, hozzáférhető élő tévéadás híján lemaradtak.

 

Nem a döntő volt a legnézettebb mérkőzés

A MyTV felhasználók a vb ideje alatt összesítve több mint 130 évet töltöttek a szolgáltatással. A hálózaton ez új MyTV irányú adatforgalmi rekordot hozott. A hálózati forgalom alapján az látható, hogy szinte végig egyre többen kapcsolódtak be a VB közvetítésekbe. Érdekesség, hogy a legnagyobb nézettséget a teljes vb ideje alatt mégsem a döntő, hanem az Oroszország-Horvátország mérkőzés 11-es párbaja hozta, míg teljes megtekintett mérkőzés tekintetében a Franciaország-Belgium összecsapás vonzotta a legtöbb nézőt.

 

A Telenor hálózatán mért MyTV irányú adatforgalom alakulása

 

Nagyképernyő vagy mobileszköz; belföldön vagy az EU-ban?

A kezdetben mobiltévé szolgáltatásként indult MyTV mára a széles csatornakínálat mellett otthoni nagyképernyős tévéken is könnyedén elérhetővé vált. A vb időszakáról készített statisztikák alapján jól látszik, hogy az emberek éltek is ezzel a lehetőséggel: a MyTV-t fele-fele arányban nézték nagyképernyőn és mobileszközökön. Magyarországi települések tekintetében a legtöbb szurkoló Budapesten, Szentendrén, Szegeden és Debrecenben használta a szolgáltatást a foci-vb ideje alatt. Az új európai szabályozásnak köszönhetően a MyTV csatornái már az Európai Unió bármely országában elérhetőek, ami szintén látszódik az adatokból: a foci-világbajnokság alatti forgalom több mint 10%-a Magyarországon kívül zajlott, azaz a hazai előfizetők külföldre is magukkal vitték a MyTV-t, ami jól mutatatja a vezeték nélküli tévézés egyik legnagyobb előnyét a fix vezetékes szolgáltatásokkal szemben.

 

„A vb alatt Görögországba sodort az élet üzleti ügyben. Az egész napos teendőket követően az esti járatra tudtam jegyet foglalni, viszont a gép indulása egybeesett a világbajnokság egyik elődöntőjével és mivel szakértőként is dolgozom, nagyon fontos, hogy képben legyek az eseményekkel. A helyzetet a MyTV oldotta meg, így egy másodpercnyi történésről sem maradtam le. Igaz, ehhez már kellett az is, hogy a hosszabbítás utolsó pillanatait a stewardess engedélyével, a kifutón gurulva nézhessem, izgulhassam végig. Ott sem akadozott a szolgáltatás. Bár a rossz képminőség nagyobb meglepetés lett volna, mint a németek vagy az argentinok kiesése” – osztotta meg személyes történetét Hrutka János, korábbi labdarúgó válogatott, sportmenedzser. Hrutka János hivatalos rajongói oldala: https://www.facebook.com/hrutkahu/ 

 

Bővebb információ a MyTV szolgáltatásról: https://mytv.telenor.hu/info/#mytv

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05