Alice szerint az IT igenis lányos szakma

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 4. 08:41

A lányok, nők képzése és alkalmazása nélkül aligha enyhíthető az informatikai területet kiemelten sújtó hazai munkaerőhiány – véli a Microsoft, aki először szervezett nemzetközi nyáritábort az informatika iránt érdeklődő, tinédzser lányoknak. Athénba 15 magyar diákot is meghívtak.

Tizenhat országból 160 középiskolás diáklány és 64 tanár érkezett augusztus 27-én Athénba, a Microsoft első, A.I. Bootcamp for Girls elnevezésű nyári táborába. A résztvevő 15 ifjú magyar hölgyet és öt kísérőtanárt a Microsoft munkatársai választották ki 600 jelentkezőből, egységes értékelési rendszer alapján.

 

 

Az négynapos, az „Alice envisions the future” (Alice szerint a jövő) tematikájú rendezvény előadói a mesterséges intelligencia mindennapjainkra gyakorolt hatását járták körül. Szó esett a chatbotok működéséről, az IoT technológiáról, az Azure kognitív szolgáltatásairól, de a programba belefért az ismerkedés a Minecraft játékot és a Lego Mindstorm robotokat vezérlő, mesterséges intelligenciát alkalmazó programokkal is.

  

„Magyarországon hozzávetőleg 30 ezer informatikai álláshely betöltetlen. Egy ilyen szintű munkaerőhiányon aligha lehet enyhíteni a nők bevonása nélkül. Mi hiszünk abban, hogy az informatika a kreatív emberek foglalkozása, és korántsem csupán fiúknak való. Ha a lányok már fiatal korban, ráadásul a figyelmüket felkeltő módon találkoznak az informatikával, nagyobb eséllyel fogják megszeretni a tantárgyat, tanulnak tovább, szereznek később állást ezen a területen” – mondta Bábel Gabriella, a Microsoft Magyarország megbízott ügyvezető igazgatója, aki – informatikus mérnök lévén – személyes szívügyének tekinti ezt a témát.

 

A tábor „névadója”, Alice egy képzeletbeli, 15-17 év közötti lány, aki szeret álmodozni, keresi a kalandokat és szomjazza a tudást, mindenben meglátja a fejlődés lehetőségét és ezt kész valóra is váltani. A Microsoft az ő élményein és tapasztalatain keresztül mutatta be, miképpen képes átalakítani világunkat a tudomány és a technológia, elsősorban a mesterséges intelligencia. Alice olyan lány, aki határozottan irányítja a saját jövőjét és megmutatja, hogy az informatikai pálya a lányok előtt is nyitva áll.

 

„A lányok közül sokan a matematikát szeretik a legjobban a reál tantárgyak közül. Bár ez jó alap ahhoz, hogy az informatikát válasszák továbbtanuláskor, a helyzet mégsem ez. Miközben például a könyvelést kimondottan nőies foglalkozásnak tartják, az IT-t egyáltalán nem, pedig olyan képességeket kíván, amelyekkel a lányok legalább annyira rendelkeznek, mint a fiúk” – hangsúlyozta Skultéty Zoltánné, a miskolci Lévay József Református Gimnáziumból érkező Golenya Klaudia, Majoros Míra és Veres Dominika felkészítő tanára. Szerinte ezért fontos, hogy az olyan rendezvények, amilyen a Microsoft nyáritábora, ráébresszék a lányokat arra, hogy sokkal több van az informatikában, és bennük is, mint gondolnák.

 

A 15 éves Fernezelyi Sára, az AKG tanulója a matematikát és természettudományi tárgyakat tartja a legérdekesebbek, ugyanakkor szerinte rémisztő belegondolni, mennyi mindent nem tudunk még: „a mesterséges intelligencia rengeteg dologra lehet alkalmas, például jó hasznát lehetne venni az űr felfedezésében és az űrhajók irányításában is, amivel erőforrásokat lehetne megtakarítani.” Veres Dominika, aki a miskolci Lévay József Református Gimnáziumban tanul úgy véli, a robotok például a jövő fodrászataiban is hasznos alkalmazottak lehetnek, hiszen a fejformát elemezve adhatnak tippeket a klienseknek arra, hogy milyen frizura állna igazán jól nekik.

 

 

A Microsoft évek óta, változatos programokkal ösztönzi a lányokat arra, hogy minél előbb, lehetőleg már általános iskolában ismeretséget kössenek az informatikával és a kódolással. A vállalat megbízásából készült felmérések szerint ugyanis – annak ellenére, hogy az információtechnológia rohamosan fejlődik és egyedülálló karrierlehetőségeket kínál – Európában közel négyszer annyi férfi folytat informatikával kapcsolatos tanulmányokat, mint amennyi nő. Ráadásul a lányoknak csak egy nagyon kis hányada helyezkedik el IT-területen: a digitális munkahelyeken dolgozóknak csupán az ötöde nő, arányuk pedig csökken. Az idei tábor volt az első, amelyet a Microsoft kimondottan lányoknak szervezett; a tapasztalatok alapján azonban ezt újabbak követhetik.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09