Egyre nő a fizikai munka elismertsége a magyar dolgozók szerint

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 29. 10:43

A korábbi évektől eltérően már közel sem tartják egyértelműnek a magyar munkavállalók, hogy a szellemi munka automatikusan magasabb fizetséget, vagy elismerést jelentene, mint a fizikai – mutat rá egy új trendre a Profession.hu kutatása. Az elmúlt két év a vállalatoknál is a kékgalléros dolgozók megtartásáról szólt, egy szakmunkás jelenleg átlagosan 19 százalékkal keres többet, mint egy irodai adminisztrátor.

Tízből három válaszadó szerint szakmunkával többet lehet keresni átlagosan, mint egy irodai pozícióban, 38 százalékuk pedig nem lát releváns különbséget az általa tapasztalt keresetekben. Elismertségben még mindig a szellemi munka vezet, csupán 15 százalék gondolja úgy, hogy a fizikai munkásokat jobban megbecsülné a társadalom – harmaduk szerint viszont ebben sincsen már különbség.

 

Ez a trend valószínűleg annak is betudható, hogy a vállalatok 2017-ben és 2018-ban is kiemelt figyelmet szenteltek a fizikai munkásaik megtartására. A Global HR 2011-es felmérésben még csak a cégek 24 százaléka emelt fizetést emiatt, 2017-ben viszont már közel a felük (57%) jelölte ezt az indokot meg az emelések mögött. 

 

2017-ben a vállalatok 39 százaléka egy alkalommal, 23 százalékuk két alkalommal is emelte a fizikai munkásaik fizetését. 2018-ban eddig a felük egy alkalommal, 14 százalékuk pedig már kétszer is adott emelést. Ez az egyre magasabb fluktuáció mellett azért is indokolt, mert a fizikai munkások több mint 90 százaléka tervezi, hogy nem csak munkahelyet, de pályát is vált a jövőben. A Profession.hu adatai szerint egy szakmai asszisztens, adminisztrátor, dokumentumkezelő, vagy személyi asszisztens átlagosan 19 százalékkal kap kevesebb nettó bért, mint egy szakmunkás.

Kulcsszavak: kutatás Profession.hu

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09