Másfélszer többet kereshet, aki 4 hónap tanulás után programozóként helyezkedik el

forrás: Prím Online, 2018. szeptember 30. 09:15

Az elmúlt három év során több mint hússzorosára bővült itthon a coding bootcampek – azaz a jellemzően 4 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok – diákjainak száma, ám a munkaerőpiac igényei ennek ellenére is kielégíthetetlenek: a hazai IT-szektor ugyanis a bootcampek jelenlegi hallgatóinak mintegy tízszeresét alkalmazná középtávon junior szoftverfejlesztőként. 

Részben ennek köszönhetően a hazai piacon is átlagosan 50 százalékkal emelkedik azok fizetése, akik pályát váltanak és a szoftverfejlesztői karrier mellett döntenek. Ebben szerepet játszik az is, hogy a munkáltatók elégedettek a néhány hónap alatt kiképzett szoftverfejlesztőkkel: ezer amerikai HR-szakember 72 százaléka úgy véli, hogy a programozó-iskolák végzősei szakmailag ugyanolyan felkészültek, mint egyetemi diplomával rendelkező kollégáik - többek között ezekre hívja fel a figyelmet a junior szoftverfejlesztők képzésével foglalkozó PROGmasters

 

Tízszeres a túlkereslet itthon a bootcampet végzett diákokra 

Az első szoftverfejlesztő bootcampek az Egyesült Államokban és Kanadában indultak 2012-ben, és végzett hallgatóik száma 2013-ban csupán 2.178 fő volt. Az iparág öt év alatt közel kilencszeresére bővült a két legnagyobb piacán, ahol a tavalyi 16.867 diák után 2018-ban várhatóan 20 százalékkal több, 20.316 hallgató szerez szoftverfejlesztő képesítést a különféle online és személyes képzéseken - olvasható a Course Report szakportál friss iparági tanulmányában.

 

„A tendencia Magyarországon is hasonló: míg a hazai bootcampek végzőseinek száma 2015-ben alig haladta meg a 20 főt, addig idén már több mint 500, míg a piaci várakozások szerint 2019-ben nagyjából 750 diák kezdhet néhány hónap tanulás után új karriert programozóként” - mutat rá a junior szoftverfejlesztőket képző PROGmasters. Az iparágat jellemző munkaerőhiány miatt azonban a cégek körében ennél is jóval több programozóra lenne igény: az IT szektor a hazai bootcampek jelenlegi hallgatóinak mintegy tízszeresét alkalmazná középtávon - hívja fel a figyelmet a PROGmasters.

 

Itthon is átlagosan 50%-kal nő a fizetése azoknak, akik programozónak állnak

A bootcampek hazai és nemzetközi népszerűsége azonban nem meglepő. A Course Report szakmai portál által az Egyesült Államokban működő programozó-iskolák volt hallgatói körében készített felmérés szerint, az 1450 megkérdezett átlagosan évi 46.974 dollárt (azaz nagyjából 13 millió forintot) keresett korábbi szakmájában. Ugyanezek a válaszadók a néhány hónapos bootcampek elvégzése után – junior programozóként – már 50 százalékkal magasabb, átlagosan évi 70.698 amerikai dolláros (tehát mintegy 19,5 millió forintnak megfelelő) kezdő fizetést vittek haza 2017-ben. 

 

A PROGmasters statisztikái szerint a náluk végző diákok fizetése hasonló mértékben növekszik a 4 hónapos tanfolyam befejezése után: volt hallgatóik szoftverfejlesztőként havi bruttó 350 és 460 ezer forint közötti kezdő fizetésre számíthatnak, ami nagyjából másfélszerese korábbi jövedelmüknek.

 

Itthon és külföldön is kedvezőek a HR-esek tapasztalatai 

A TechRepublic informatikai hírportál cikkében idézett, ezer – amerikai IT-cégeknél dolgozó – HR-szakember körében elvégzett kutatás szerint, a megkérdezettek 80 százaléka alkalmazott már bootcampet végzett diákokat, és ezek 99,8 százaléka ismét megtenné ezt. A felmérésben véleményt nyilvánító ezer tengerentúli HR-es 72 százaléka úgy vélte, hogy a programozó-iskolák végzősei ugyanolyan felkészültek és várhatóan ugyanolyan magas szinten teljesítenek, mint az egyetemi diplomával rendelkező programozók.

 

A bootcampet végzett diákok tudásával kapcsolatos tapasztalatok hazánkban is kedvezőek. Ezt mutatja egyrészt a munkáltatók részéről folyamatosan és egyre növekvő mértékben jelentkező igény irántuk, másrészt az is, hogy a vállalatok által a kezdő programozók számára kínált alapbérek az elmúlt 2 évben minimum 15 százalékkal emelkedtek - mutat rá a PROGmasters.

 

Pályaváltás állásgaranciával

A coding bootcampek egy része nemcsak a képzést, de végzett hallgatói elhelyezkedését is biztosítja hazai vagy külföldi informatikai cégeknél, ráadásul garantált, akár minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért, ami megegyezik az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők munkabérével. 

 

A bootcampek így egyszerre kínálnak megoldást a hazánkban is egyre kritikusabb informatikus-hiányra, valamint azok számára, akik új karriert kezdenének egy nemcsak itthon, de külföldön is jelentős perspektívával rendelkező iparágban. A hazai bootcampek hallgatói jellemzően a munkaerőpiac különböző területein már tapasztalatot szerzett, 21 és 45 év közötti korosztályból kerülnek ki - jegyzi meg a PROGmasters, amely nemrég készített egy piaci körképet a fővárosi, magyar nyelvű programozó-iskolák árairól, képzési rendszeréről, felvételi feltételeiről, illetve a várható fizetésekről és az iskolák által kínált garanciákról.

 

A PROGmasters legközelebb október 2-án tart nyílt napot, ahol az érdeklődők megismerhetik az iskola oktatóit és jelenlegi hallgatóit, az intézmény képzési programját, és egy mini-projekt keretében ízelítőt kaphatnak a szoftverfejlesztési munkáról is. 

 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09