Internethasználat a vállalatoknál - GKI

MTI Sajtóadatbank, 2000. december 13. 10:15
A hazai vállalatok többsége úgy ítéli meg, hogy az internet, illetve az internetes alkalmazások lehetőségeit csak csekély mértékben tudja kihasználni - közölte Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. elnöke sajtótájékoztatón.
A GKI, a Webigen Rt., valamint a Sun Microsystem Magyarország közös reprezentatív felméréséről kiderül, hogy az ipari, építőipari vállalatok, valamint a szállítással és gazdasági szolgáltatásokkal foglalkozó cégek 79 százaléka rendelkezik internet-hozzáféréssel, s további 10 százalékuk fontolgatja a világháló előfizetését a közeljövőben.

A mintegy négyezer vállalatra kiterjedő reprezentatív felmérésről kiderült az is, hogy a vállalatok az intranet használatától a belső munkavégzés hatékonyságának növelését, illetve a költségek csökkenését várják. Az internettől pedig azt várják, hogy nő a versenyképességük, valamint jobb lesz a külső ügyfélkapcsolatuk és a külső kommunikációjuk.

Az internet által elérhető üzleti lehetőségeket egyelőre kevéssé aknázzák ki a vállalatok. A válaszolók az internet alkalmazásán belül legkevésbé jellemzőnek az értékesítést találták. Nem igen használják a világhálót a termékek és szolgáltatások vásárlására, a beszállítók figyelésére és keresésére, valamint marketingre sem.

Vértes András kifejtette: a vállalatok az internetet leginkább levelezésre használják, illetve adatállományokat továbbítanak rajta, adatokat és információkat gyűjtenek segítségével, valamint tájékoztatnak a világhálón keresztül. A vállalatok várakozásai alapján az említett alkalmazási területeken egyre jobban használják majd az internetet, ám a fontossági sorrend nem változik érdemlegesen. A vállalatok válaszaiból kiderült az is, hogy az Internet elterjedése csak minimális mértékben alakítja át a cégek piacát.

A GKI a vizsgálat során felmérte a vállalatok várakozásait is. A válaszokból kiderült, hogy az összes internetes forgalomból a legnagyobb részt a feldolgozóipar tudhatja majd magáénak jövőre és 2002-ben. Jövőre a feldolgozóipar 221 milliárd forint, míg 2002-ben 909 milliárd forint értékben ad majd el termékeket az interneten keresztül. A vizsgált vállalati kör becsült internetes forgalma 2001-ben 411 milliárd forint, míg 2002-ben 1.267 milliárd forint lesz.

A felmérés szerint az internethez hozzáférő alkalmazottak aránya a jelenlegi 10 százalékról egy éven belül 18 százalékra emelkedik: az idén 120-130 ezer, jövőre pedig 220-230 ezer alkalmazott használhatja majd a vállalatoknál az internetet.

A kutatás alapján kialakították a GKI-Webigen vállalati internet-használati indexet is: a mínusz 100-tól a plusz 100-ig terjedő skálán az internettel és az internetes üzleti alkalmazásokkal kapcsolatos várakozásokat számszerűsíti. Az index induló értéke mínusz 14,9, ami az általános vállalati kör pesszimista várakozását jelzi az internet elterjedésével, illetve a világháló gazdaságot átalakító hatásával kapcsolatban. Ha az index 0 fölé kerül, akkor a vállalatok pesszimizmusa egyértelműen optimizmussá válik - közölték a sajtótájékoztatón.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05