ChaosStack fejlesztő verseny

forrás: Prím Online, 2018. október 4. 18:15

Második alkalommal uralkodott el a Chaos a fejlesztők között Laptopok a kézben, ujjak a billentyűzeten, szárnyaló kreativitás és kitartó csapatmunka a legvégsőkig - így születtek meg az idei ChaosStack feladatainak megoldásai közel 10 óra leforgása alatt.

50 lelkes versenyző gyűlt össze szeptember 29-én, Budapesten, a DXC Technology irodájában, hogy próbára tehessék magukat a legkülönbözőbb fejlesztői területeken. Nem volt könnyű helytállni, hiszen a versenyzőknek összesen 11 db feladatot kellett megoldania, érintve olyan területeket mint a vizualizáció, devops, algoritmusok, social engineering, data analytics, architektúra, vagy a gépi látás. Megérte azonban kitartóan dolgozni, mert az értékes szakmai tapasztalaton, új kapcsolatokon és a szórakoztató kihívásokon túl összesen 500.000 Ft talált gazdára a dobogósok között.

 

 

“A verseny nagyon kellemes meglepetés volt a szokásos hackathonokhoz képest, jó élmény volt magunkat ennyire sokszínű témákban ilyen rövid idő alatt kipróbálni.” - mondta Tamás, a verseny egyik résztvevője.

 

A ChaosStack fejlesztő verseny egy igazán egyedi kezdeményezés a hazai IT-s versenyek között. A hagyományos algoritmus elméleti versenyek kereteiből kitörve a ChaosStack célja, hogy a szigorú értelemben vett szakmai tudás mellett olyan képességeket is próbára tegyen a verseny során, mint a mérnöki problémamegoldás vagy a csapatmunka. Egy jó fejlesztő kitartó, képes komplex problémákat értelmezni és alkalmazkodik a rendelkezésre álló erőforrásokhoz, valamint az egyéb, ügyfél specifikus megkötésekhez is. A ChaosStack győztesei és résztvevői is olyan fejlesztők, akik komfortosan mozognak a valós piaci közegben, készségeiket képesek a mindennapi életben is felhasználni, ezzel jelentős üzleti értéket teremtve.

 

Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a versenyzők olyan elismert piaci szereplők által összeállított feladatokon dolgozhattak, mint a Nokia , a Bosch , az Accenture , az OTP Bank , a Graphisoft , az MSCI , és a United Consult.

 

 

A versenyt támogató cégek nemcsak kihívásokkal, de szakmai mentorokkal is képviseltették magukat. Az itt kialakult beszélgetésekből rengeteget tanultak a résztvevők, és a mentorok is: közvetlenül ismerkedtek meg a fiatal szakmabeliekkel, és motivációikkal, míg a versenyzők betekintést nyertek a vezető piaci cégek működésébe és cégkultúrájába.

 

“A feladatok száma és sokszínűsége tette a versenyt igazi kihívássá, a csapatok és mentorok vibráló tanácskozásai pedig jó hangulattal töltötték meg a helyszínt. Kiváló fejlődési lehetőség volt a résztvevőknek, nekünk pedig megmutatta, hogy a Nokia az 5. generációs hálózatok fejlesztésében és a jövőben is számíthat a magyarországi programozók tudására.” - mondta Korényi Adorján, a Nokia magyarországi Technológiai Központjának vezetője.

 

A szervező Tech Embassy csapat célja, hogy az idén második alkalommal megrendezett fejlesztő verseny hagyományát a továbbiakban is megőrizzék, sőt, még sok hasonló szórakoztató szakmai kihívással várják majd a lelkes jelentkezőket. Október második felében már készülnek egy újabb, rendkívül nagyszabású megmérettetésre: Európa legnagyobb hackathonját, a Junction-t hozzák el Budapestre!

 

A JUNCTIONxBudapest a finn rendezvény kistestvéreként egy 48 órás kihívást állít 200 nemzetközi résztvevő számára. A szervezők várják a fejlesztők, designerek, vállalkozók és bármilyen más szakterület lelkes jelentkezőit egészen október 14-ig ezen a linken: regisztráció. Akik pedig kíváncsiak az eseménnyel kapcsolatos fejleményekre és a végeredményre, kövessék a Tech Embassy Facebook oldalát.

 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09