Hatalmas sikere van az „adatkísérlet” videónak

forrás: Prím Online, 2018. október 9. 15:02

Alig öt nap alatt több mint százezren nézték meg az Új Nemzedék Központ és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács megdöbbentő adatkísérletéről készült videóját. Kiderült: 100 emberből 83-an minden kérdés nélkül megadják személyes adataikat, ha egy kellően kecsegtető nyereményjátékról van szó. Az Új Nemzedék Központ Digitális Immunerősítő Programja és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács filmje azt mutatja be, milyen könnyen adjuk át a kontrollt saját adataink felett.

Múlt héten jelentette be dr. Illés Boglárka ifjúságügyért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, hogy elkészült a fiatalok digitális biztonságát segítő program, amellyel 100 szakértő több mint egy éven keresztül dolgozott. A 116 pontból álló javaslatcsomagot a www.mydip.xyz oldalon is megtalálható, böngészhető. A sajtótájékoztatón bemutatták az Új Nemzedék Központ Digitális Immunerősítő Programját és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács közös filmjét is, amely 5 nap alatt közel háromszázezer emberhez ért el és több mint százezren nézték meg.

 

„Az adatkísérlet videóval az a cél, hogy rádöbbentsük a fiatalokat, nem minden esetben kell profi hekkernek lennie valakinek ahhoz, hogy a féltve őrzött adatainkat megszerezhesse. Ezért is nagyon fontos, hogy ne csak abból álljon a digitális védekezés, hogy megfelelő vírusirtókat teszünk a gépeinkre, telefonjainkra, vagy bonyolult jelszavakat adunk, hanem abból is, hogy odafigyelünk és óvatosabban kezeljük a hozzánk érkező emaileket, adathalász kísérleteket." – emelte ki dr. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár. 

 

 

Dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke arról beszélt, hogy a program szervesen illeszkedik a nemzeti bűnmegelőzési stratégiába, hiszen a fiatalokat meg kell óvni attól, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak. „Fontos, hogy felkészítsük a felnövekvő ifjúságot és a szülőket is arra, hogy a gyereket a digitális térben se érje olyan támadás, amely később a személyiségfejlődésére is hatással lehet“ - tette hozzá.

 

Poór Csaba, a Digitális Immunerősítő Program vezetője arról beszélt, hogy a videóban a 250 megkérdezettből 207-en megadták az adataikat, így a játék létrehozói további személyes információkat tudtak meg a jelentkezőkről. „A megkérdezett 250 emberből tízen még a saját, valódi e-mail-fiókjuk jelszavát is megadták, amellyel egy hozzáértő percek alatt be tud lépni az illető levelezési rendszerébe” 

 

A videóból az is kiderül, hogy egy ártatlannak tűnő mozis promócióban megadott adatokkal hogyan tudnának bűnözők visszaélni, vagy milyen további személyes és érzékeny információkat lehet kideríteni a közösségi médiából. A Digitális Immunerősítő Program 116 pontjából tanárokat segítő háttéranyag valamint osztályfőnöki óravázlatok készülnek még ebben az évben.

 

A film itt érhető el: https://www.facebook.com/316126915581282/videos/140021440286597/

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05