Free-net szabálytalanul

MTI Sajtóadatbank, 2000. december 15. 09:39
Mások azonosítójával internetezett 24 fiatalember, ezért számítógépes csalás bűntettének alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást ellenük a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Bánhalmi Zsolt alezredes csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az ország különböző részeiben élő internetes ügyeskedők - köztük öt fiatal- és egy gyermekkorú - megszerezték egy Győr megyei internet-előfizető belépő azonosítóját és kódját, majd a kontójára interneteztek, s ezzel 310 ezer forintos kárt okoztak.

A nyomozás megállapította, hogy a büntetlen előéletű tettesek közel 560 alkalommal, összesen 836 órán át interneteztek a hegykői előfizető számlájára. A hét megyét érintő bűncselekmény felgöngyölítése érdekében 18 rendőrkapitányság nyomozói egy időben csaptak le a internetkalózokra. A házkutatások során lefoglaltak 29 számítógépet és 430 egyéb adathordozót. Öt helyen találtak illegálisan másolt szoftvereket, amelyek értéke közelíti az 1,9 millió forintot. A másolással a szerzői és szomszédos jogok megsértése bűncselekményét követték el. A gyanúsítottak valamennyien beismerő vallomást tettek.

A nyomozás adatai szerint a tettesek az internet egyik beszélgetővonalán jutottak hozzá a hegykői előfizető belépő azonosítójához és kódjához, majd az adatokat baráti-ismeretségi körben egymás közt is terjesztették.

A történetnek némi anakronisztikus ízt ad, hogy a nyomozási eredmény bejelentésének pillanatában éppenséggel már jelszólopás nélkül is lehet ingyenesen internetezni, vagyis az okozott kár csak egy cég (adott esetben a Matáv) árképzésének a fényében 310 ezer forint, ha valaki egy Freestart-vagy egy kiwwi-ügyféltől lopja el az accountját, akkor ugyanennyi idő alatt nulla kárt okoz... Vajon egy ilyen jelszólopás ellen hogyan lépne fel a rendőrség?

Kulcsszavak: kiwwi Start +legfontosabb jog

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09