Mesterséges intelligenciával a hatékonyabb kiválasztásért

forrás: Prím Online, 2018. november 29. 13:55

Az Indivizo innovatív eszköze az IBM Watson mesterséges intelligencia szoftverének segítségével automatikusan kielemzi a jelöltek személyiségét azok videóinterjúi alapján, így biztosítva részletesebb és pontosabb alapot a humán döntések meghozatalához. Ráadásul mindehhez sem a jelöltek, sem az interjúztatók részéről nincs szükség külön energia- vagy időbefektetésre, hiszen a rendszer a személyiségprofilokat a videóinterjúkat követően azonnal elérhetővé teszi.

“Az eszköz első validálási fázisa bebizonyította, hogy a személyiségprofilok eredményei megbízhatóak, sőt, a stresszhelyzet sem torzítja azokat” - számol be róla Holics András, az Indivizo társalapítója és ügyvezető igazgatója. “Az elkészült videóinterjúkat a mesterséges intelligencia segítségével számos szempontot figyelembe véve elemezzük - ilyen például a szóhasználat, vagy a szünetek és mondatok hossza - az eredményeket pedig szintén többféle különböző skálán vizsgáljuk, a széles körben elterjedt Big Five személyiségmodell alapján. Megtudhatjuk, mennyire zárkózott vagy nyitott egy jelölt, mennyire barátságos vagy éppen magának való, hogyan viszonyul a felelősséghez, és így tovább. Jó vagy rossz eredmények természetesen nincsenek, a HR-szakember vagy a felvételiztető az, aki a kapott adatok alapján képes megítélni, hogy egy jelölt milyen mértékben felel meg a megpályázott pozíció elvárásainak.”

 

 

A mesterséges intelligencia beépítésével egyetlen kiválasztási lépésben is sokkal több információhoz jutunk a jelöltjeinkről, így jelentős időt és költségeket takaríthatunk meg. További előnye, hogy használatával sokkal objektívebb döntéseket hozhatunk, kiküszöbölve az emberi előítéletekből származó hibákat és visszásságokat, amelyek eredményeként a munkahelyi sokszínűség is növekedhet. 

 

 

“Az emberi részvételt természetesen ez az eszköz sem helyettesíti, viszont hatékonyan támogatja és jelentősen megkönnyíti a döntési folyamatot” - állítja Illés Kata, aki szintén társalapító és ügyvezető igazgató az Indivizo-nál. “Célunk, hogy az interjúztatásban résztvevők a mesterséges intelligencia bevonásával a lehető leghatékonyabban használhassák fel értékes idejüket, objektív, adatalapú információkra építve humánpolitikai döntéseiket.”

 

A kompetenciák és személyiségjegyek vizsgálata nemcsak a kiválasztásban segít, de a jelöltek jövőbeli teljesítményét és helytállását is előrevetíti, hiszen pontosabb képet ad készségeikről, hozzáállásukról és motiváltságukról. 

 

Az adatokon, tényeken alapuló munkaerő-felvételi döntések így nem kizárólag a toborzási folyamat résztvevőinek érdekeit szolgálják, de ahhoz is hozzájárulnak, hogy a HR stratégiai jelentőségű partnerként vehessen részt a vállalatok életében.

  

Az Indivizo új Személyiségprofil eszköze először angolul, az IBM Watson programnyelvén érhető el, és már jelenleg is alkalmazható bármely kiválasztási folyamatban. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05