Új alapokra helyezi a mesterséges intelligencia a környezetvédelmet

forrás: Prím Online, 2019. január 30. 15:03

Forradalmi megoldásokat ígér az emberiségre váró fenntarthatósági kihívásokra a zöldügyekkel foglalkozó civilszervezetek és a technológia találkozása – derült ki a Microsoft AI for Good (Mesterséges intelligencia a Közjóért) rendezvénysorozatának második állomásán. Az eseményen a klímaváltozás hatásai, a vízkészletek megóvása, a veszélyeztetett fajok védelme és a mezőgazdasági termelés kérdéseit is felvetették.

A bolygónk segítségért kiált, mi pedig a mesterséges intelligenciának köszönhetően ma már képesek vagyunk megérteni az összetett ökológiai problémákat, és megtalálni rájuk a legjobb válaszokat. Ezt a lehetőséget fogta szisztematikusan keretek közé a Microsoft és NIOK Alapítvány közös szervezésében megrendezett AI for Earth (Mesterséges intelligencia a bolygónkért), amelynek során a Microsoft hazai, az éghajlatváltozással, vízügyekkel, a biodiverzitással és az élelmezéssel foglalkozó civileket látott vendégül. A 21. században a mesterséges intelligencia a zöld ügyekkel foglalkozó civilszervezetek munkáját is sokkal hatékonyabbá és célorientáltabbá teheti, a találkozó pedig alkalmat adott a szerteágazó lehetőségek megismerésére.

 

 

„A klímaváltozás elleni küzdelmet ma már nem tudjuk megnyerni a technológia nélkül” – figyelmeztetett Ámon Ada, az éghajlatváltozás hatásaival foglalkozó E3G (Third Generation Environmentalism) agytröszt vezető munkatársa, aki úgy vélte, az MI használatával felmerülő energiaigényt megújuló energiaforrásokra kell alapozni. Ámon Ada a környezetvédelmi problémák megoldásait elősegítő technológiai fejlődésről is markáns véleményt fogalmazott meg: szerinte az innovációnak kéz a kézben kell járnia a kultúraváltással, azaz az emberek magatartásán, hozzáállásán is sokat kell még változtatni.

 

 

A mesterséges intelligencia képessé tesz bennünket arra, hogy hatékony választ találjunk egy, a hagyományos eszközökkel nehezen kezelhető problémára és a jelenleginél nagyságrendekkel rövidebb idő alatt oldjuk meg azokat. Kiss Zoltán, a Microsoft Magyarország felhőüzletágának vezetője szerint a sikeres alkalmazáshoz adatokra és a feldolgozásukhoz szükséges képességekre van szükség: „A Microsoft AI for Earth programja segít a környezetvédelemmel foglalkozó szakembereknek az MI megismerésében és a technológiához való hozzáférésben. A mesterséges intelligencia az emberi képességek multiplikátora, a technológiát azonban csak az alapvető etikai irányelveket betartva fordíthatjuk az emberiség javára. A Microsoft stratégiájának alapja, hogy az AI eszközöket csakis igazságos, megbízható, biztonságos, befogadó, átlátható és felelős módon hasznosítsuk.”

 

 

Az AI for Earth globálisan meghirdetett programjában a Microsoft 50 millió dollárt különített el, amelynek keretében már több mint 200 olyan innovatív tudományos kezdeményezést karolt fel világszerte, amelyekben a felhőplatformmal támogatott mesterséges intelligencia alkalmazások hozhatják meg a várt áttörést. Az 5 évre meghirdetett programba pályázni a világon bárhonnan, Magyarországról is lehet. Az olyan hangsúlyos témákat taglaló fenntarthatósági forradalomnak, mint pl. klímaváltozás, vízkészletek, biodiverzitás, mezőgazdaság máris akadnak inspiráló példái. Ugandában például 30%-kal csökkenhet a mezőgazdaság vízfelhasználása egy algoritmusnak köszönhetően, amely a műholdfelvételek és a meteorológiai adatok alapján pontosan meghatározza a hatékony öntözéséhez szükséges vízmennyiséget. A különböző felületek eltérő fényvisszaverő tulajdonságainak ismeretében képesek vagyunk embert próbáló expedíciók nélkül, drónfelvételek alapján pontos információt kapni a sarki jégtakaró változásairól.

 

Az AI for Good rendezvénysorozat márciusban az etikusság témakörével folytatódik. A Microsoft AI for Earth programjáról az alábbi linken találhat további részleteket: https://www.microsoft.com/en-us/ai-for-earth

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05