Kockázati tőkebefektetéssel romániában terjeszkedik a magyar szoftvergazdálkodási szakértő

forrás: Prím Online, 2019. február 6. 17:12

A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap 465 millió forint befektetéséről döntött a magyar tulajdonú IPR-Insights CEE Kft.-be. A speciális feltételek mellett létrejött tőkebefektetés a szoftvergazdálkodással és licenctanács-adással foglalkozó társaság nemzetközi terjeszkedési stratégiáját segíti. A cégcsoport 2018. évi árbevétele várhatóan meghaladja a 600 millió forintot, ami több mint 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

A Kárpát-medencei Vállalkozásfejlesztési Kockázati Tőkealap (KMVA) a növekedni képes magyar mikro-, kis- és középvállalkozások Magyarországgal határos országokat érintő piaci megjelenését és hosszú távú, vállalkozások közti határon átnyúló együttműködését finanszírozza. A most bejelentett 465 millió forintos befektetése az IPR-Insights romániai terjeszkedését és új szoftvergazdálkodási (SAM, Software Asset Management) célszoftvereinek fejlesztését segíti. A KMVA a befektetést szakaszosan, több részletben valósítja meg és folyamatosan figyelemmel kíséri annak felhasználását. Csuhaj V. Imre, az alapot kezelő Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: „A Kárpát-medencei régió vállalatainak versenyképessége azon múlik, hogy mennyire tudnak bekapcsolódni a digitalizáció mindent átható folyamatába. Minden vállalatnak elemi érdeke, hogy az elérhető legkorszerűbb, biztonságos és jogtiszta szoftverekkel működjenek. Az IPR-Insights csapata ebben tud kimagasló színvonalú tanácsadást nyújtani, amit eddigi dinamikus fejlődésük is bizonyít. A tulajdonosok, a korábbi befektető Bonitás Zrt. és mi egyaránt stratégiai célnak tekintjük a több országban sikeres, régiós cég nemzetközi terjeszkedését”.

 

Csuhaj V. Imre

 

Az IPR-Insights International Zrt. 2015-ben a Bonitás Kockázati Tőkealap-kezelő (ma: Bonitás Befektetési Alapkezelő) Zrt. tőkebefektetése révén kezdett nemzetközi terjeszkedési terveinek megvalósításába. Az akkor 230 millió forint éves árbevételt elérő magyar cég Varsóban nyitotta meg első külföldi irodáját, és most Románia felé nyit. Ennek okairól Zsoldos Sándor, az IPR-Insights International Zrt. vezérigazgatója elmondta: „Amellett, hogy hatékony szoftvergazdálkodás segítségével vállalati szinten jelentős költségmegtakarítás érhető el, a nagy szoftvergyártók auditfenyegetése változatlanul jelentős kihívás a felhasználók számára. Ráadásul az alul- illetve túllicencelés gyakran egyidejűleg jellemző a szervezetekre, így a vállalatvezetők nyitottsága és igénye egyre nő a megfelelő szoftvereszköz-gazdálkodás iránt. A négy évvel ezelőtti lengyel piaci helyzethez hasonlóan egyelőre Romániában sincs gyártófüggetlen szoftvergazdálkodási tanácsadó és megoldás, így életképes ötlet ezt a piaci rést megcéloznunk”. A társaság expanziós terveinek legfontosabb mozgatórugója a 17 év alatt felhalmozott tapasztalat és szaktudás kiaknázása további régiós országokban, valamint a globális szoftvergazdálkodási piac – nemzetközi prognózisok szerinti – évi 14-15 százalékos növekedése.

 

Zsoldos Sándor

 

Az IPR-Insights független szoftvergazdálkodási- és licenctanácsadóként itthon abszolút piacvezető, részesedését 90 százalékra becsülik. 2002-es alapítása óta a szoftvergazdálkodás evangelizátora, fejlesztője és szállítója a SAM-Insights szoftvereszköz-gazdálkodási termékcsaládnak. Célcsoportjába tartozik minden olyan közép- és nagyvállalat, amely legalább 200 számítógépet üzemeltet – gyakorlatilag ma Magyarországon minden ismert nagyvállalat igénybe vette már szolgáltatását és/vagy használ SAM-Insights terméket. Az IPR-Insights Hungary Kft. 2018-as üzleti évében előreláthatólag több mint 470 millió forint árbevételt realizál, ami az előző évhez viszonyítva 22 százalékos növekedést jelent. Mindezt a cég erősödő versenykörülmények között érte el, hiszen a nemzetközi szoftver-viszonteladók licenctanácsadási tevékenysége is egyre aktívabb a magyar piacon. Az IPR-Insights Poland Sp. z o.o. várhatóan közel 2 millió zloty (mintegy 140 millió forint) árbevétellel zárja az évet, ami hozzávetőleg kétszerese a 2017-es eredményének. A cégcsoport összárbevétele a 2015-ös Bonitás-tőkebefektetéshez képest közel háromszorosára nőtt.

 

Az IPR-Insights menedzsmentjének várakozása szerint a 2019-ben alapítandó román leányvállalat 2024-re érheti el a hazai árbevétel jelenlegi szintjét. E növekedést a meglévő magyar és lengyel ügyfelek román társvállalatainak elérése és a multinacionális vállalatok egyre növekvő száma is segíti. A régió országaiban jellemző elvárás a helyben, anyanyelven igénybe vehető szolgáltatás, ezért a cég Romániában is helyi szakemberekkel és irodanyitással biztosítja ügyfeleinek a felhalmozott nemzetközi projekttapasztalataiból és szaktudásából származó előnyöket.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05