A Huawei-é a második legtöbb szabadalom Európában

forrás: Prím Online, 2019. március 18. 19:30

Európában a Huawei Technologies nyújtotta be a második legtöbb új szabadalmat tavaly. A vállalat mintegy 2500 szabadalmi bejelentésével az egyetlen kínai cég lett, amely idén a lista dobogósai között végzett. Az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) múlt héten közzétett éves jelentése szerint Európában 2018-ban minden eddiginél több, összesen közel 174 ezer szabadalmi bejelentést tettek, ami közel öt százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Az Európai Szabadalmi Hivatal idén is nyilvánosságra hozta az elmúlt év legtöbb technológiai szabadalmát benyújtó országok és vállalatok rangsorát. A Huawei Technologies közel 2500 szabadalmi bejelentésével az előkelő második helyen végzett 2018-ban. Az EPO szerint a Huawei előkelő helye az Európában szabadalmat benyújtó vállalatok között bebizonyította, hogy a kínai gyártó kiemelkedően aktív a technológiai licenszek, ezen belül is a digitális és telekommunikációs fejlesztések bejelentésében.

 

A Huawei okoskészülékeit számos szabadalmaztatott technológia alkotja, többek között a mesterséges intelligenciát használó processzorok vagy kamerák. A Huawei Mate 20 Pro okostelefon például több ezer technológiát alkalmaz, amelyek az adatátviteli képességekhez, vezeték nélküli technológiához, az alkalmazásokhoz, a félvezetőkhöz vagy a képernyő-megjelenítéshez kapcsolódó szabadalmakon alapulnak. 

 

A Huawei árbevételének – iparági szinten kimagaslónak tekinthető – 11-13 százalékát fordítja a legújabb technológiák kutatására. Ezeknek a befektetéseknek köszönhető, hogy a vállalat az ötödik generációs (5G) mobilhálózatok– és eszközök fejlesztésében és kiépítésében globálisan vezető szerepet tölt be. A Huawei világszerte 16 K+F központot működtet, valamint világszerte 80 ezer elfogadott szabadalommal rendelkezik, ami nyolc százalékos növekedés a tavalyi eredményhez képest. Ezek többsége találmányi szabadalom. 

 

Az EPO-hoz tavaly benyújtott szabadalmak száma minden eddiginél magasabb, összesen 174.000 volt, beleértve a kínai gyártók licensz bejelentéseit is, melyek 2018-ban elérték a kilenc százalékot. A legtöbb szabadalmi bejelentést az orvosi technológiák, a digitális kommunikáció és a számítógépes technológia területén nyújtották be. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09