Netre edzett nagyszülők

forrás: Prím Online, 2019. március 20. 10:45

Nyugdíjasok igényeire szabott digitális oktatás középiskolásoktól az iskolai közösségi szolgálat keretében – ezzel az új MOST generációs elemmel bővült a Magyar Telekom Legyélteis! elnevezésű, digitális edukációs programjait összefogó kezdeményezése, amely öt budapesti iskolában indul el márciusban. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt segíteni az idősebb generációt a digitális világban való eligazodásban, másrészt a középiskolások közösségi szolgálatára érdekes és hasznos feladatot kínálni. 

Most Generációnak nevezi a Telekom mindazokat, akiket nem a koruk definiál, hanem az, hogy a digitális világra lehetőségként tekintenek, és a digitális eszközöket okosan használva a saját boldogulásukra, fejlődésükre fordítják azokat - ez a megfontolás vezérelte a Magyar Telekomot a Legyélteis! MOST Generációs program elindításakor. A kezdeményezésben középiskolások tanítanak internetezni 60 év felettieket: a fiatalok mindennapokat megkönnyítő digitális ismereteket adnak át és hasznos technológiai megoldásokat mutatnak az idősebbeknek.

 

Mindebből nemcsak a szépkorúak profitálnak. Az együtt töltött idő által a diákok érzékenyebbé válnak mások problémáira és olyan készségeket sajátíthatnak el, amelyek komoly értékkel bírhatnak a munkaerőpiacon. A közös munkával fejlődik a problémamegoldóképességük, a kreativitásuk, de a kritikus gondolkodást is támogatja a tanítás, amelynek óráit az iskolai közösségi szolgálat keretében jóvá is írják a gyerekeknek. 

 

 

A vállalat által készített reprezentatív kutatásból kiderült, pontosan mire is van szüksége az újdonságra nyitott nyugdíjasoknak*. Sokuk már most is rendelkezik digitális ismeretekkel: a 65 év feletti korosztály 53%-a használja rendszeresen a netet, 35% napi szinten. Az idősek elsősorban híreket olvasnak (74%) és e-maileznek (67%), 26%-uk látogat közösségi média oldalakat, 14%-uk pedig vásárol is online.

 

A válaszadók egyöntetűen úgy gondolják, hogy internet nélkül nehezebb élni: 55% teljesen, 28% részben azonosul ezzel az állítással. Ugyanakkor mindössze a válaszadók 6%-ának van elegendő tudása a netről. Akik egyelőre nem neteznek, azok is szeretnék képezni magukat ezen a területen, de ehhez saját bevallásuk szerint segítségre van szükségük. Kimondottan szívesen vennék, ha ezt fiataloktól kapnák meg, olyannyira, hogy még a netet jelenleg nem használók 38%-a is elfogadná a kamaszok támogatását, a 80 év felettiek között is 40%-os erre a nyitottság. 

 

Erre az igényre ad szervezett formában választ a Legyélteis! MOST Generációs program, amelynek nyitószakasza márciusban indul öt iskolában (Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnáziuma, ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma, Kosztolányi Dezső Gimnázium, Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium). A programhoz a gyerekeknek tananyagot, a nyugdíjasoknak szintfelmérő tesztet állított össze a vállalat, az idősek bevonását pedig az Aktív egyesület segíti. A vállalat célja, hogy a programot ősztől további iskolák számára is elérhetővé tegye.

 

„A digitális világ előnyeiből az idősek sem maradhatnak ki. Ezzel a programmal az eszközökön túl útmutatást és valódi segítséget kapnak, miközben az is célunk, hogy csökkentsük a digitális és a generációs szakadékot – fogalmazott Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. 

 

A programot támogatja egy kihívásokban gazdag, többfordulós játék, mely során digitális feladatokat kell megoldania a fiatalok és idősebbek alkotta vegyes csapatoknak, miközben a nyugdíjasok egy-egy online képességet is elsajátíthatnak a különböző fordulók során. A csapatok március 18. április 28. között regisztrálhatnak az alábbi oldalon: mostgeneraciosjatek.legyelteis.hu

 

_______________________ 

* A kutatást a Policy Agenda 500 fő 65 év feletti válaszai alapján, kor-nem-területi elhelyezkedés alapján reprezentatív mintán készítette el. Az adatfelvétel telefonon történt 2019. február 26. és március 4. között.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Kerti bolt: az eMAG új, online üzlet az üzletben koncepciója több mint 100 ezer termékkel

Kerti bolt néven az eMAG új, bolt a boltban online koncepcióját indította útjára a webáruházában, amely mintegy 100 ezer-féle kertészeti terméket kínál, és kényelmesebb böngészési élményt nyújt e kategória termékei között. Értékesítési statisztikái szerint egy átlagos magyar vásárló átlagosan mintegy 24.000 forintot költ online vásárolt kertészeti termékekre – a legtöbb ilyen terméket május hónapban értékesíti a cég.

2024. április 18. 09:59

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09