Hatodik alkalommal startolt a Women Startup Competition

forrás: Prím Online, 2019. március 28. 09:59

A Budapestről indult Women Startup Competition az elmúlt években az egyik legnagyobb nemzetközi női startup rendezvénnyé nőtte ki magát. A teljes Európát átívelő rendezvénysorozatát idén Prágában indította el. A verseny áprilisban érkezik Budapestre.

Még mindig kevés az olyan Magyarországról induló kezdeményes, amely a nők innovációs és vállalkozói tevékenységét támogatná. A WSC pedig még Európában is egyedi módon még egy hetes vállalkozói tréninggel is segíti az elődöntőkön jól szereplő csapatokat. 

 

Az elmúlt hat évben a Women Startup Competition nem csak fantasztikus tehetségeket és sikeres startupokat adott a startup ökoszisztémának, hanem ráirányította a figyelmet a női vállalkozók problémáira is.

 

A verseny szervezői ma már komplex metodológiával segítik a résztvevőket, számukra olyan tanácsadási, mentorálási programokat dolgoztak ki, amely rövid és hosszú távon segíti őket a felmerülő akadályok leküzdéséhez vagy egy-egy fejlődési lépcső meglépéséhez. 

 

Évről évre, Londontól Moszkváig tartó elődöntők alatt számos olyan tehetség fordult meg a versenyben, akiket ma már a piac büszkén emleget. Belőlük meríthet motivációt, ihletet a következő vállalkozói generáció, illetve a sikeresekből kialakulhat a következő generációs hölgyekből álló angyal befektetői réteg is. 

 

A budapesti versenyen évről évre újabb sikertörténetek születnek. Olyan, a startup ökoszisztémában ismert nevek, mint a ViddL, a Heatventors, a BOOKR Kids, a MagicMe, a samebug.io vagy a Paperspokes mind szerepeltek már a versenysorozatban

 

“Az idei első esemény Prágában volt, ahol a női vállalkozók aránya mindössze 23,6%. A 2018-as női vállalkozói Mastercard-index szerint az 57 országból a 32. helyen áll. Immár harmadik éve rendezünk Prágában Women Startup Competition versenyt, s úgy látjuk, hogy egyre több  nő kap kedvet a vállalkozói karrierhez.” - osztotta meg az idei rendezvényen szerzett tapasztalatait Alexandra Veidner a WSC stratégiai vezetője.

 

Prágában a  bemutatkozott startupok közül a Grason vehette át az első díjat, akik mobil applikációjukkal az éttermek tulajdonosainak segítenek munkaerőt találni, illetve a munkakeresők számára részmunkaidős vendéglátóipari megoldásokat kínál.

 

A második helyet a Genster  férfi személyi stylist rendszere nyerte el. A megrendeléseket az ügyfél méretének, ízlésének és életmódjának megfelelően választják ki, majd a férfiak  otthon felpróbálhatják és kiválaszthatják melyikre van szükségük és ami nem tökéletes számukra visszaküldhetik

 

A Snuggs  egy tartós menstruáció ellenálló alsónemű, harmadik helyezést ért el a dobogón és a különdíjat is besöpörték. Ez a fehérnemű rendkívül vékony, köszönhetően az egyedülálló abszorbens rétegnek, amit a startup fejlesztett ki. 

 

A szervezők várnak mindenkit a Budapesti elődöntőkre, amely április 24-25-én kerül megrendezésre az Ustream / IBM Startup Laborjában. A jelentkezés még nyitva áll azoknak a startupoknak a számára, amelyeknél az alapító tagok legalább 50%-os arányban nők vagy női ügyvezetővel rendelkeznek. A további elődöntők listáját, és a jelentkezéshez szükséges információkat a hivatalos oldalon érhetők el:  https://www.f6s.com/6thwscsemifinalbudapest/apply

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Az LG új tévéivel sosem látott megoldások költöznek a nappaliba

Ha azt gondoltuk volna, hogy a tévék már nem képesek tovább fejlődni, hát tévedtünk. Mesterséges intelligencia, elképesztő grafikus teljesítmény és kábelmentes kialakítás – az LG legújabb televíziói számos felhasználási lehetőséget és minden eddiginél lenyűgözőbb vizuális élményt kínálnak.

2024. április 16. 19:47

Már 250 SafeCross okoszebra védi a magyar gyalogosok biztonságát

2024. április 13-án, Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett 250. SafeCross okoszebrát.

2024. április 16. 18:10

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09