CHARITY FEST – Az adományfesztivál

forrás: Prím Online, 2019. április 15. 18:22

A CHARITY FEST minden bizonnyal az év legjótékonyabb fesztiválja. A rendezvény jegy-, étel- és ital eladásaiból származó bevételeit ugyanis jótékony célokra fordítják. Az egy napos eseményre napközben elsősorban a családokat, az estétől másnap hajnalig tartó koncertekre főként a fiatalokat várják. A CHARITY FEST 2019. május 18-án reggel 9.30 órakor nyitja meg kapuit a Dürlin Rendezvényparkban.

A CHARITY FEST kezdeményezője napjaink egyik legaktívabb civil szervezete, a Budapest Bike Maffia. Tevékenységük célja, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanság nehézségeire. Ennek érdekében ételt osztanak, szendvicseket gyűjtenek, hajléktalanszállókon palántákat ültetnek, iskolai és vállalati érzékenyítő előadásokat tartanak, és megannyi más akciót szerveznek az általuk képviselt ügy érdekében. A CHARITY FEST-en a Budapest Bike Maffia célja nem csupán az adománygyűjtés, hanem a hétköznapi emberek figyelmének ráirányítása a civil munka fontosságára.

 

A CHARITY FEST látogatói úgy jótékonykodnak, hogy közben szórakoznak is. A jegy megvásárlásával, valamint az elfogyasztott ételekkel és részben az italokkal folyamatosan növelik a fesztivál adománygyűjtő kasszáját, amellyel a Budapest Bike Maffián kívül további két civil szervezet, a BAGázs Egyesület és a Tetovált Állatmentők munkáját támogatják.

 

 

A programok már reggel főzőversennyel indulnak a Dürlin Rendezvényparkban, amelyen közel 30 csapat vesz részt. Az elkészült ételeket a „Gasztrocker”, azaz Fazekas Richárd; a Street Kitchen egyik írója, Kalas Györgyi; Rákóczi Feri műsorvezető és Rauf Sten Tamás ételkritikus zsűrizi. Délelőtt és kora délután az Eszter-lánc Mesezenekar, a Rutkai Bori Banda és a Hahó Együttes koncertjei várják a családokat, a koncertszünetekben pedig dj-k (Clairvo, Voison, Nixon) gondoskodnak a jó hangulatról. A gyerekek kipróbálhatják a TeamVision egyedülálló, többállomásos ügyességi csapatjátékait, többek között az óriásjengát, a toronyépítést és a tubepongot. A Decathlon jóvoltából ping-pongozni, kosarazni és tollaslabdázni is lehet majd, de biciklitekerő pont és trambulin is lesz a parkban. a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja olyan parasport programokkal készül, mint a kerekesszékes kosár, a vakfutás és a csörgőlabda. Az App/Art és a 672 Csoport különleges küldetésüket bemutató, nem mindennapi színházélményt nyújtanak majd a közönségnek. A Trecikli munkatársai kisebb javításokat és tanácsadást kínálnak a bringások számára, mindeközben pedig a civil szervezetek ügyei által ihletett tetoválások készülnek a Knuckle Up And Friends, vagyis három tetoválószalon művészeinek keze nyomán. A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete pedig egész napos véradást szervez a helyszínen. A látogatók ezenkívül számos civil szervezet munkáját ismerhetik meg a nap folyamán. Hallás- és látássérülteket, cukorbetegséggel élőket, időseket, hajléktalanokat, szociálisan hátrányos helyzetű csoportokat támogató civilek, állatvédő szervezetek, érdekvédelmi csoportok települnek ki a CHARITY FEST helyszínére.

 

Este koncertekkel folytatódik a fesztivál a Dürer Kertben: Jónás Vera, a Deley, a Várkonyi Csibészek, a Bohemian Betyars, a Korai Electric Ambient és még két meglepetés zenekar, valamint Tilos dj-k – Titusz, Palotai – izzítják majd a közönséget.

 

A programokon való részvétel – az esti koncertek kivételével – díjmentes. A koncertbelépők már megvásárolhatók a tixa.hu-n, 2019. április 21-ig kedvezményesen. További részletek a http://bbm.hu/charity-fest/ weboldalon.

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09