Fight- IT – IT Harcosok összecsapása

forrás: Prím Online, 2019. április 16. 13:57

Rendhagyó módon a programozás helyett az IT infrastruktúra területén szervezett versenyt egyetemistáknak az Óbudai Egyetem Neumann Kari Hallgatói Önkormányzata és a Morgan Stanley budapesti irodája. A verseny szervezői különdíjjal ösztönözték a női versenyzők indulását, amelyet a Morgan Stanley budapesti irodája ajánlott fel.

Egyes előrejelzések szerint az évtized végére akár 50 milliárd eszköz kommunikálhat egymással a dolgok internete (IoT) terjedésével. Az eszközök számának robbanásszerű növekedése egyaránt nagy kihívást jelent a szoftvereket létrehozó programozóknak és az IT infrastruktúra tervezéséért és üzemeltetéséért felelős szakembereknek. Mégis ez utóbbi terület – az IT infrastruktúra – talán kevesebb hangsúlyt kap, amikor az informatika kapcsán tapasztalható szakemberhiány kerül szóba. Ezen szeretne változtatni a Morgan Stanley és a Neumann HÖK Fight-IT versenye, amelyen a valós életből vett IT problémákat kellett megoldaniuk a versenyzőknek. 

 

A versenyen legjobban szereplő három csapat a pénzjutalom mellett nyílt napon vehet részt a Morgan Stanley budapesti irodájában, ahol a diákok betekintést nyerhetnek a cég IT munkatársainak mindennapos feladataiba is. Mindez jó alkalom a fiatalok számára, hogy „élesben”, munkakörülmények között is lássák, miként használható a gyakorlatban az iskolában megszerzett tudás.

 

 

„Az informatika területén megfigyelhető robbanásszerű technológiai fejlődés nem kerüli el a pénzügyi világot és a pénzügyi informatikát sem. Nemcsak a szoftverek fejlesztése, de az alkalmazásokat és komplex rendszereket kiszolgáló IT infrastruktúra tekintetében is egyre több szakemberre lesz majd szükség. Budapest a Morgan Stanley több mint 41 országban működő globális ügyvitelének egyik jelentős informatikai központja, ezért pontosan látjuk és érezzük, milyen nagy jelentősége van a pénzügyi informatikában a nagy megbízhatóságú, biztonságos, komplex globális nagyvállalati infrastruktúra tervezésének és üzemeltetésének, mindez hasonló kihívást jelent mint az IoT terjedése. Örömmel támogatjuk a tehetséges fiatalokat és a Fight-IT versenyt, amely rendhagyó módon inkább az IT infrastruktúrával kapcsolatos sokrétű tudás összemérésére helyezi a hangsúlyt.” – mondta el Kriváchy Gábor, a Morgan Stanley budapesti iroda informatikai részlegének vezetője. 

 

 

A Fight-IT verseny egyedi eleme, hogy a globális pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó vállalat szakemberei saját IT-s karrierjük során tapasztalt kihívások alapján állítanak össze olyan életszerű informatikai feladatokat, amelyek jól tükrözik a pénzügyi szektor aktuális kihívásait, ami még valóságközelibbé teszi a versenyt a hallgatók számára. A Morgan Stanley több programot is támogat, amelyekkel még vonzóbbá szeretné tenni a fiatalok számára az informatikát vagy az IT alaptudást biztosító ún. STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) tudományágakat. Ezen közül is kiemelkedik a SMARTIZ program, amelyben középiskolás lányok tanulhatnak a matematika gyakorlatban alkalmazható oldaláról és szerezhetnek alapvető programozási, IT ismereteket. 

 

Az informatika kiváló karriert kínál mindkét nemnek, mégis, egyelőre alacsonyabb a nők száma ezen a területen. A női versenyzők indulásának ösztönzésére ezért a Morgan Stanley különdíjat ajánlott fel, amelyet az a versenyen legjobban teljesítő csapat vehetett át, amelynek legalább egy nőtagja is van.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09