Mindennapi technológiai eszközök és ami mögöttük van

forrás: Prím Online, 2019. június 7. 10:08

Szinte már természetesnek vesszük, hogy a technológiai eszközök körül vesznek minket, de sok esetben bele sem gondolunk, hogyan működnek. Mennyi adat fér rá egy pendrive-ra? Hány évig bírja egy memóriakártya? Milyen adathordozókat érdemes magunkkal vinnünk például egy utazásra? Ezekre a kérdésekre ad válaszokat és tippeket a Kingston Technology.

 

Reggel a telefonunkra letöltött csengőhangra ébredünk, induláskor felvesszük az okosóránkat, a munkahelyünk beléptetőkapujánál lecsipogtatjuk a kártyánkat, majd a nap nagy részében a laptopunkon dolgozunk. Munka után elmegyünk edzeni, hogy levezessük a nap során felgyülemlett stresszt, miközben csuklónkon az aktivitásmérő folyamatosan monitorozza teljesítményünket és egészségügyi állapotunkat. Végül este hazaérkezünk, pihenésképp bekapcsoljuk a tévét és közben elindítjuk a robotporszívót, hogy a házimunka is haladjon. Hétvégén pedig a feltöltődésé a főszerep, amikor a családi vagy baráti programok során lencsevégre kapjuk a vidám pillanatokat fényképezőgépünkkel vagy okostelefonunkkal.

 

Mindennapi memória

Ezek mind olyan eszközök, amelyek gördülékennyé teszik életünket, legtöbbször azonban bele sem gondolunk, milyen technológiai megoldások teszik lehetővé, hogy olajozottan működjenek mindennapjaink, és kellően kihasználhassuk a kütyük előnyeit. Nagyon sok olyan készülék vesz körül bennünket az okoskütyüktől a számítógépeken és kamerákon át egészen a repülőkön használt fedélzeti monitorokig, melyekről nem is feltétlenül gondolnánk például, hogy memória van bennük. Pedig mindezekben a hétköznapi eszközökben – sok egyéb mellett – a Kingston Technology memóriamegoldásai is jelen vannak, amelyekkel már több mint 30 éve örökíthetjük meg, tárolhatjuk és hordozhatjuk biztonságosan életünk legfontosabb pillanatait vagy munkánk eredményeit. 

 

 

Extra kapacitás minden helyzetre

Az elektronikai eszközök lehetővé teszik számunkra, hogy emlékeinket akár évtizedek után is élesen előhívjuk, de a technológia egyúttal meg is nehezítheti helyzetünket, ha nem vagyunk elég felkészültek. Rendkívül bosszantó tud lenni például, amikor a várva-várt külföldi utazáson megörökítenénk szerelmünket vagy barátainkat, de betelik a fényképező tárhelye és nincs nálunk plusz SD-kártya, ezért kénytelenek vagyunk a korábban készített fotók között szortírozni. De ugyanolyan idegtépő az is, ha a laptopunk csigalassúsággal bootol be, mert nincs benne SSD. 

 

Ha nincs elég tárhely az eszközünkön, praktikus megoldásnak tűnhet a felhőbe való mentés, de a rendszer működése problémákat is felvet. Bár maga a felhőben való adattárolás ingyenes, nagyméretű fájlok feltöltése az eszközünkről a felhőbe nagy adatforgalommal és ezáltal extra költségekkel jár. Nem beszélve az adatbiztonsággal kapcsolatos aggályokról, melyek gyakran felmerülnek, ha felhőalapú tárolásról van szó. 

 

Menjünk biztosra!

Annak érdekében, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket, érdemes flash memóriára menteni az adatainkat, például SD- vagy microSD-kártyára, vagy nagyobb méretű pendrive-ra. Ezek a tárolóeszközök különösen jól jönnek az utazások során, amikor rengeteg fotót és videót készítünk telefonunkkal, fényképezőgépünkkel. Használatukkal egyrészt tárkapacitást szabadíthatunk fel az eszközünkről, másrészt biztonsági mentést is készíthetünk fájljainkról. Sőt, ha olyan helyen vagyunk, ahol nincs internethozzáférés vagy épp nincs nálunk a laptopunk, a Kingston vezetéknélküli médiaeszközeivel mindezek nélkül is könnyedén lementhetjük fájljainkat mobilunkról vagy tabletünkről.

 

Titkosítsuk a céges adatokat!

Ha pedig üzleti útra megyünk vagy egyszerűen csak az irodán kívül dolgozunk és nincs hozzáférésünk a központi hálózathoz, mindig használjunk titkosított eszközöket. A Kingston hardveres biztonsági megoldásaival garantált, hogy az érzékeny vállalati adatokhoz akkor sem fog senki hozzáférni, ha elveszítjük a titkosított pendrive-ot, vagy ha mondjuk a buszon felejtjük a céges laptopot, amiben titkosított SSD van.

 

Életre szóló memória?

A hordozható adattárolók további előnye, hogy tárolókapacitásuktól függően óriási adatmennyiség, egy évtizednyi fotó is elfér rajtuk, mivel normál használat mellett a termékek élettartama általában 10 évet jelent. Így minden fontos történést megörökíthetünk szeretteinkről, akár egyetlen memóriakártyán vagy USB-kulcson. Például, ha gyermekünkről születésétől kezdve minden nap készítünk egy 24 MP felbontású fényképet egészen 10 éves koráig, a fotók kényelmesen elférnek majd egy 32 GB méretű kártyán.*  A Kingston ráadásul élettartam garanciát**  vállal számos termékére, köztük memóriamoduljaira és flash kártyáira. Érdemes tehát minőségi, megbízható memóriaeszközöket választani, hogy életünk meghatározó emlékeit és fontos adatainkat a lehető legbiztonságosabb és legoptimálisabb módon tudjuk megőrizni és tárolni.

Kütyük ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Sony: Masszív basszus, határtalan élmény

A Sony bejelentette az ULT POWER SOUND termékcsaládot – a vezeték nélküli hangszórók és fejhallgatók új sorozatát, amelyet úgy terveztek, hogy a hallgatóban olyan érzést keltsen, mintha az aréna első sorában lenne. A zene szerelmeseinek készült, erőteljes, mély hangzást produkál, amelytől megremeg az ember szíve.

2024. április 12. 15:12

Megaerős WiFi egy kompakt adapterben és egy sokoldalú USB hub

A régebbi típusú laptopok és számítógépek csak korlátozott mértékben, lassabb sebességgel vagy egyáltalán nem támogatják a vezeték nélküli hálózatokat. Sőt, sok esetben a laptopok WiFi-moduljának cseréjét tovább nehezíti az esetleges garanciavesztés vagy a kompatibilitás hiánya is. Erre jelent megoldást a Sandberg USB 3.0-ás kompakt WiFi-adaptere, a Mini WiFi Dongle.

2024. április 1. 14:51

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására. A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

2024. március 11. 17:43

2024-ben 75 iF Design Díjat nyert el a Samsung

A Samsung összesen 75 díjat nyert a rangos német, nemzetközileg is elismert International Forum (iF) Design 2024 dizájnversenyen. A vállalat két Arany Díjban részesült – a Samsung OLED TV (S95C), valamint a Galaxy Z Flip5 Maison Margiela kiadása*  kapta meg az elismerést. A Samsung televíziók, okostelefonok és egyéb készülékei mind a 9 kategóriában –, beleértve a Termék és Felhasználói élményt is – díjat érdemeltek. 

2024. március 4. 14:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09