Átadták a Siemens Press Award 2019 nemzetközi újságírói díjait

forrás: Prím Online, 2019. június 9. 09:58

Kihirdették a Siemens Press Award 2019 regionális újságírói pályázatának nyerteseit: június 4-én a bécsi Siemens Cityben tartott gálaest keretében átadták a tizenegy résztvevő ország versenyzőiből kiválasztott három legjobb újságírónak járó díjakat. 

A résztvevő országok képviselőiből összeállított szakértő zsűri döntése alapján az idei közép- és délkelet-európai sajtódíj nyertesei: Marina Pavlic Horvátországból, a "Mreza"-ban megjelent cikkéért; Adrian Mihaltanu Romániából, a "pressone.ro" portálon megjelent munkájáért, valamint Christian Lenoble az osztrák "i-presse"-ben megjelent publikációjáért. A regionális pályázatra 14 országból, összesen 220 cikket nyújtottak be. Magyarországot Vass Enikő, az IT Business munkatársa képviselte a „Szorgalmas terminátorok veszik el a munkánkat?” című munkájával.

 

 

Michael Braun, a Siemens Ausztria külső és belső kommunikációért felelős vezetője kiemelte: "A digitalizáció megváltoztatja a városainkat, azt, ahogyan dolgozunk, sőt hatással van még a magánéletünkre is. Előfordul azonban, hogy ez a változás időnként ellenérzéseket és szkepticizmust vált ki. A pályázattal az volt a célunk, hogy olyan riportokat mutassunk be, amelyek a nagyközönség számára jól érthető módon értelmezik, elmagyarázzák és ismertetik ezt a változó helyzetet."

 

A Siemens negyedik alkalommal szervezte meg a közép- és délkelet-európai országok újságírói pályázatát. A versenyt tizenkét kelet- és délkelet-európai országban hirdették meg: Bulgáriában, Horvátországban, Csehországban, Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Szlovéniában, Magyarországon, Izraelben, Ukrajnában és Ausztriában. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05