Tovább nőtt a Huawei márkaértéke

forrás: Prím Online, 2019. június 18. 12:41

A Huawei a tavalyi évhez képest egy helyet javítva, az előkelő 47. helyen végzett a BrandZ idei Top 100-as listáján. A legértékesebb nemzetközi márkákat felvonultató rangsorban a cég zsinórban negyedszerre kapott helyet az első 50 vállalat között, márkaértéke nyolc százalékkal nőtt az elmúlt egy évben. 

Tovább nőtt a globális márkaindexe, és újabb helyezéssel lépett előre az idei BrandZ 100 legértékesebb márkáit bemutató listáján a Huawei. A WPP és Kantar Millward Brown által évente összeállított, globális márkaértéket vizsgáló rangsorban a vállalat nyolc százalékos növekedésével a 47. helyet foglalja el, a technológiai cégek között a 15., a rangsorban szereplő kínai márkák között pedig a 7. helyen végzett. A Huawei nemzetközi listákon való egyre jelentősebb helyezései elsősorban az okostelefon-piaci erős jelenlétének köszönhetők, a BrandZ elemzésében méltatta a Huawei P30 sorozat készülékeinek kiemelkedő kameraképességeit, valamint Mate X hajlítható okostelefon technológiai innovációját. A vállalat az IDC vezető elemzőcég adataira támaszkodva kiemelte, hogy a Huawei az egyetlen olyan mobilgyártó, amely képes évről évre több mint 50 százalékkal növelni eladásait, globális okostelefon-piaci részesedése jelenleg 19%. A BrandZ idei listáján a Huawei mellett további 14 kínai brand is szerepel, melyek összesített márkaértéke éves szinten 7 százalékkal nőtt.

 

Az IDC 2019. I. negyedéves jelentése alapján a Huawei 2018-hoz képest 282,2 százalékos éves növekedést tudhat magáénak okoseszköz-eladásai tekintetében, az idén márciusban bemutatott prémium kategóriás készüléksorozata, a P30 széria pedig a tavalyi P20-hoz hasonlóan kiemelkedő nemzetközi eladási mutatókat produkál.

Kulcsszavak: Huawei BrandZ +céginfo

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Terjednek az alacsony kódú technológiák

Az elmúlt években állandó slágertéma volt a globális informatikushiány, majd elkezdtek záporozni a hírek a techszektorban zajló tömeges elbocsátásokról és a szakértők máris a vészharangokat kongatták. A fordulatot a legtöbben a mesterséges intelligencia számlájára írják, ugyanakkor egyre nagyobb szeletet hasítanak a piacból a low-code platformok is. Ezekkel minimális kézi kódolással fejleszthetünk gyorsan és hatékonyan, miközben rugalmasan alkalmazkodhatunk a változó igényekhez és egyszerűen hangolhatjuk össze az üzleti és technológiai szempontokat. 

2024. április 17. 10:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09