Fizetést ad a szoftverakadémiáján tanulóknak az NNG

forrás: Prím Online, 2019. június 20. 15:02

Egyedi, saját mérnökei által vezetett képzést indít a budapesti székhelyű autóipari szoftverbeszállító NNG Kft. A vállalat C++ Akadémiájának két-, vagy három hónapos képzései alatt teljes fizetést biztosít a programozói alaptudással rendelkező résztvevőknek, akik ezután már a szervezetbe beilleszkedve kezdhetik meg a munkát a cégnél. A program érdemben segíthet a karrierváltóknak, hogy az átképzéshez szükséges időt megfelelő anyagi biztonságban tudják rászánni új mesterségük elsajátítására.

Minden második magyar munkavállalóban felmerül a karrierváltás gondolata, de egyelőre csak a hét százalékuk tesz lépéseket a megvalósítás felé és vág bele egy új munkaterületi képzésbe – derül ki a Profession.hu Kft által készített 2018-as kutatásból*. A karrierváltási hajlandóságot, ami mögött gazdasági, technológiai okok és generációs jellemzők is lehetnek, tovább erősíti az egyre több szektort érintő munkaerőhiány, ami csábítóbbá teszi a lépést a munkavállalók számára.

 

Az arányaiban egyik legnagyobb munkaerőhiánnyal küzdő szektor hazánkban is az információtechnológia**. Magyarországon több mint húszezer betöltetlen informatikai állás van. Az alaptudás viszonylag gyorsan megszerezhető, nemzetközileg is piacképes és jól lehet vele keresni. Mindennek ellenére sokaknak nincs elég pénze arra, hogy belevágjanak egy ilyen átállásba, illetve a szükséges képzéseket sem egyszerű összeegyeztetni aktuális munkahelyükkel, munkaidejükkel.

 

Részben ennek orvoslására indít leendő programozó munkatársai számára C++ Akadémia néven új képzési és karrierprogramot a globális autóipari szoftverfejlesztő vállalat, az NNG. A kezdeményezés egyik fontos sajátossága, hogy a kiválasztott jelentkezők a csoportlétszámtól függően két, vagy adott esetben három hónapos képzés első napjától kezdve rendes fizetést kapnak a cégnél. Ez idő alatt elsajátítják a modern C++ programozás módszereit, megérthetik a vezető autómárkákban futó infotainment rendszerek algoritmusait és az NNG-re jellemző munkafolyamatokat. A résztvevők ez után könnyen be tudnak illeszkedni a szakmai csapatokba és meg tudják kezdeni a munkát az NNG munkatársaiként.

 

„A C++ Akadémia pályakezdőknek is remek lehetőség, de a karrierváltóknak biztosan nagy könnyebbséget jelent, hogy az anyagi biztonságukat fenntartva tudnak beletanulni új mesterségükbe” – mondta Magyari Andrea az NNG HR igazgatója. „A program másik nagy előnye, hogy a képzéssel párhuzamosan gyakorlatilag azonnal megkezdődik a leendő kollégák beillesztése a szervezetbe, és a teljes programon résztvevők, már egy ismerős, komfortos kultúrában, környezetben tudják megkezdeni a munkát.”

 

A jelentkezéshez szükséges az általános programozói alapok ismerete, azaz alapfokú jártasság legalább egy objektumorientált programozási nyelvben (Java, Python, Ruby, C++, vagy Visual Basic .NET.). Ezeket az ismereteket azonban ma már számtalan helyen, viszonylag gyorsan és kis időráfordítással el lehet sajátítani.

 

A program kezdetben 12 hellyel indul és azt a tapasztalatok alapján finomhangolva fejleszti majd tovább az NNG csapata.

 

______________

* https://www.profession.hu/images/co_design/5/8/58923/Profession_Ember_Adat_20190208.pdf

** https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli027a.html?down=35

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09