Majkával indul a július a Plázson

forrás: Prím Online, 2019. július 5. 10:01

Az ózdi fenegyerek ismét ütős bulival készül Siófokra, ráadásul különös nosztalgia is köti a helyszínhez. Majka július 6-i koncertjén túl is érdemes célba venni a Plázst, ugyanis a pihenés mellett olyan szuper bulikkal vár ebben a hónapban is a felüdülő központ, mint Ákos, a Halott Pénz, a Wellhello vagy éppen a Neoton Família koncertje, de lesznek csapatós medencés partyk napközben és hajnalig tartó legendás bulik a Plázs Arénában Metzker Viktóriával. 

A hőmérő higanyszála a magasban, a nyár végre teljes mellszélességgel megérkezett. Ilyenkor nincs is más vágyunk, csak hűsölni a vízparton, koktélt szürcsölni, majd egy pihentető nap után fejest ugrani az éjszakában. Szerencsére a Plázs ehhez tökéletes helyszín, ahol nappal tengerparti környezetben lehet relaxálni, éjszaka pedig a homokos parton indulhat a buli a legjobb hazai előadókkal, majd a Plázs új helyszínén, az Arénában folytadóik a hajnalig tartó mulatság. 

 

Július első hétvégéjén Majka és zenekara dörrenti be a buliágyút. Az ózdi hős már visszajáró vendégnek számít a Plázson és ez nem véletlen, hiszen a telt házat, telt házra halmozó Majka életében különösen kedves szerepet tölt be Siófok és a Balaton: „Nekem ezen a helyszínen indult be a televíziós karrierem. Három szezont is lehúztunk itt, nagyon sokat tanultam a műsorkészítésről. Különös nosztalgiát jelent tehát nekem a siófoki helyszín. Tavaly is hatalmas buli volt, és ezúttal sem lesz másként”- igéri. Majka egyébként nemrég jelentette meg a Supersonal 2 című új dalát is, ami legalább annyira perzsel, mint a mester korábbi slágerei. Július 6-án igazi sztárparádé várható: Majkáék vendége a lányok szívét meglágyító Király Viktor lesz, az előzenekar pedig a BSW. 

 

A hónap többi részében is folytatódik a pörgés: július 13-án Ákos hozza el ikonikus dalait a Plázsra, míg egy héttel később a Halott Pénz pótolja az időjárás miatt elmaradt koncertjét, másnap pedig már Horváth Tamás táncoltatja meg a nyaralókat. Nincs is romantikusabb, mint egy balatoni naplemente, főleg, ha szívet melengető dalok is szólnak mellette: július 21-én Rakonczai Imre Piano estje tökéletes a szerelmes andalgáshoz. 

 

 

 

Július utolsó hétvégén a Neoton Família örökzöld slágereire rúghatjuk a homokot a csillagos ég alatt, míg másnap a Wellhello és a Cloud9+ #elnöki dalaira bulizhatunk. Persze, az éjjel soha nem érhet véget, így minden pénteken kitárul a Plázs Aréna kapuja, ahol Metzker Viktória rezidens dj és meghívott vendégei garantálják, hogy akár reggelig legyen elég zenei muníció egy felejthetetlen éjszakához. 

 

A Plázson azonban nem kell a naplementére várni ahhoz, hogy party hangulat kerekedjen, vasárnaponként ugyanis medencés partykkal zárhatjuk a hétvégét. Az első ilyen alkalom július 12-én lesz, ahol a Bemassive dj-i ütemeire ejtőzhetünk a medencénél s benne, a balatoni naplementét csodálva. 

Kulcsszavak: szórakozás Siófok PLÁZS

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Hát persze hogy dráma!

A Super Bowl reklámjai kapcsán szinte minden évben születik egy cikk Amerikában élő és dolgozó barátunk, Horváth Laci tollából, az idén azonban a marketing mellett szó esik az izgalmakról és a bírókról is...

2023. február 15. 23:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09