Egymilliót egy ötletért!

forrás: Prím Online, 2019. október 8. 18:33

Újra Magyarországra érkezik Európa legnagyobb hackathon sorozata, amelyre több mint 60 országból várnak érdeklődőket.  A JunctionX egy nemzetközi kezdeményezés, amelyben valós üzleti problémákat oldanak meg a versenyzők 48 óra alatt. A rendezvénynek Budapest ad otthont 2019. október 25 és 27-e között.

A JunctionX Budapest országunk egyik leginnovatívabb hackathonja, melyre fejlesztők, designerek és vállalkozók gyűlnek össze, hogy gyakorlati megoldásokat hozzanak létre valós piaci problémákra. A versenyzőknek lehetősége van a legújabb technológiákat és bármilyen merész ötletet felhasználni, megvalósítani az esemény során.

 

A versenyen valódi szituációkkal szembesülhetnek a fiatalok, ugyanis a kihívásokat a Tech Embassy céges partnerei biztosítják, így többek között a Google, a Microsoft, a Nokia és a Telekom is megméretteti a fejlesztőket. A feladataik között lehetséges téma a mesterséges intelligencia, a machine learning, azaz gépi tanulás, vagy a gépjármű automatizálás is.

 

Mivel a hackathon egy ötletverseny, a résztvevőknek a challenge kiválasztása után meg kell vizsgálniuk több szemszögből a helyzetet és brainstormingjuk produktumából egy prototípust létrehozni, amely már a kiforrott eredményeket mutatja be. A megmérettetést az a csapat nyeri, aki a leginnovatívabb ötlettel győzi meg a szakmai zsűrit és versenyzőtársaikat egy 3 perces rövid bemutató keretében.

 

A JunctionX sokszínű és egyedi, így hazánkban is igazán népszerű, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy tavalyhoz képest megduplázódott a hackathonra regisztrálók száma. A 400 legjobb fiatal tehetséget idén a Telekom székház fogadja be az egész hétvégés rendezvényre.

 

„Az esemény szervezése szempontjából központi szerepet töltött be, hogy igazságos lehessen az elbírálás. Ez több szempontból is kihívást jelent, hiszen a challenge-ek különböző helyekről érkeznek, ráadásul a szakmai zsűri sem tud mindenkit meghallgatni.” – mesélte Gedai Bence, a Tech Embassy vezetője. – „Megoldásként partnereinkkel együttműködve feladataikat egységes nehézségi szintre hoztuk, az értékelést pedig a Gavel rendszeren keresztül végezzük majd, mely segítségével a résztvevők egymás munkáját fogják értékelni. A versenyen így annak a csapatnak üti a markát az 1 millió forintos főnyeremény, akik valóban a legjobban teljesítettek.”

 

A JunctionX Budapest rendezvényt 2019. október 25-27-e között tartják, a jelentkezési határidő pedig október 18-án zárul. A versenyre csapatokban érdemes jelentkezni, de az egyedül érkezőket is csoportokba rendezik majd a szervezők. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Doom-klón és új játékok jelentek meg a HomeLAB-3-asra

A Neumann Társaság HCC szakosztályának pályázatán a több mint negyven évvel ezelőtt megjelent, házilag összeszerelhető magyar Homelab-3 hobbikomputerre készültek jóval későbbi vagy világszerte elterjedtebb számítógépekről ismert játékok, így például a Doom vagy a Wizard of Wor klónjai. A programozás fejlődését szemlélteti, hogy lelkes kóderek több generációval újabb platformok játékait tudták sikeresen adaptálni az ősgépre, csúcsra járatva annak képességeit.

2024. április 16. 16:36

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

2024. április 16. 14:55

A Stanford Egyetem professzora szerint példaértékű a Széchenyi-egyetem és az ipar együttműködése

Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert, az amerikai Stanford Egyetem Hoover Intézetének professzora, aki az ellátási láncok biztonságossá tételéről tartott telt házas előadást a Győri Innovációs Parkban április 9-én. A kutató szerint az intézmény példaértékűen működik együtt az ipari szereplőkkel, segítve a hallgatók gyakorlatorientált képzését.

2024. április 16. 13:14

Májusban indul az első SMP Marketing Masters kurzus!

A Magyar Marketing Szövetség elhozza a hazai szakemberek és marketingtevékenységet végzők számára a legszínvonalasabb stratégiai, kreatív, digitális, illetve technológiai tudásbővítő kurzusokat. Az SMP Masters magyar nyelvű, programsorozat összesen 5, egyenként 2 napos tematikus kurzusból áll.

2024. április 16. 11:41

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09