Az elmúlt 50 évben ezek az informatikai projektek voltak a legnagyobb hatással a világra

forrás: Prím Online, 2020. január 15. 17:41

Az Intel első processzora, a Motorola széles körben elérhető mobiltelefonja, és a Google-kereső megjelenése éppúgy formálta a világot, ahogy az első MRI-berendezés megjelenése, vagy a vonalkód globális elterjesztése. A Neumann Társaság szerint itthon a kibernetika ötvenes évekbeli meghonosítása, a számítógép-fejlesztés beindulása a hatvanas évek második felében, illetve a hálózatok elméletének matematikai vizsgálata voltak a legnagyobb fontosságú projektek.

A létrejöttének ötvenedik évfordulóját ünneplő, nemzetközi Projektmenedzsment Intézet (Project Management Institute, PMI) összegyűjtötte az 1969 és 2019 között végbement projekteket, amelyek megvalósulása a legnagyobb mértékben volt hatással világunk alakulására. 

 

A szervezet szakértői tizenkét területen keresték a világ legfontosabb újításait eredményező ötven legfontosabb projekteket a legkülönbözőbb szektorokban a kereskedelemtől a szórakoztatóiparon át a pénzügy, az építőipar, vagy éppen a tudomány és a technológia világáig. A top 50 legfontosabb projektet tartalmazó listát egy interaktív honlapon, tematikus bontásban is meg lehet tekinteni a PMI honlapján.

 

A legnagyobb hatású nemzetközi informatikai projektek

A projektmenedzsment nemzetközi szakmai szervezetének munkatársai szerint a technológiai szektorra az alábbi tíz projekt megvalósulása gyakorolta a legnagyobb hatást:

1. World Wide Web - 1993-ban vált nyilvánosan elérhetővé, s napjainkban mindenütt jelenlevővé.

2. Intel 4004 - az Intel első, kereskedelmi forgalomban is elérhető mikroprocesszora 1971-ben debütált, s mérete miatt elindította a laptopok és mobiltelefonok fejlődését.

3. DynaTAC 8000X - a Motorola első szélesebb körben használható mobiltelefonja 1983-ban jött ki, 1 kg súlyú volt és 10 órát működött egy feltöltéssel.

4. Google kereső - 1998-ben jelent meg a keresőmotor béta verziója, hamar túllépett a konkurencián, és ma is a keresések 90%-át uralja.

5. iPod - a 2001 októberében megjelent hordozható zenelejátszójával az Apple ezzel újrafogalmazta a termékdesignt, a kezelhetőséget és átalakította a teljes zeneipart.

6. Watson - az IBM szuperszámítógépes mesterséges intelligenciája már 2010-ben képes volt legyőzni az embert kvízjátékban, azóta pedig egy sor egyéb területen alkalmazzák gépi tanulási képességeit az egészségügyön át a divatig.

7. Alexa - az Amazon cég 2014-ben bemutatott virtuális asszisztensével normál beszédben lehet kommunikálni, mostanra pedig egy sor különböző eszköz támogatja az okoshangszórótól a televízióig.

8. Vonalkód - vonalkódot 1974-ben használták először egy csomag Wrigley's Juicy Fruit rágó beolvasására, de ma is nélkülözhetetlen a logisztikai, gyártási, jegykezelési rendszerekben, utódja, a QR-kód pedig az okostelefonok korszakában is tovább él.

9. Skype - az ismert online kommunikációs szoftver 2003-as megjelenésével véget vetett a drága nemzetközi telefonhívásoknak, ezzel a globális kapcsolattartás általánossá és a széles körben elérhetővé vált.

10. Facebook - a 2004-ben indult közösségi oldala közösségteremtés mellett a hirdetési piacot is gyökeresen átformálta, és az emberek egyik fontos online kommunikációs platformjává vált.

 

 

A legnagyobb hatású hazai informatikai projektek

De vajon melyek voltak Magyarország életében a legfontosabb informatikai projektek? Szalay Imre, a Neumann Társaság ügyvezető igazgatója szerint ha Kalmár László matematikus az ötvenes években nem fordul a kibernetika felé, és vállalja fel ennek minden nehézségét (az akkori rendszerben áltudománynak tartották), a számítástechnikai képzés sem kezdődhetett volna meg Szegeden már 1957-ben.

 

1966-ban már az első hazai számítógépek fejlesztése is megkezdődhetett a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI): bár ennek alapjául az amerikai Digital cég PDP számítógépei szolgáltak, ezek pontos belső felépítését nem ismerhették a magyar szakemberek, mégis képesek voltak megépíteni az amerikai gépekre írt programokat futtatni képes magyar számítógépet. 1966-tól 1989-ig több mint 1600 darab számítógépes rendszer készült a KFKI-ban, evvel a TPA gépek jelentősen hozzájárultak az ország számítógépes, minőségi informatikai kultúrájának kialakulásához.

 

Szalay Imre szerint a harmadik legnagyobb hatású projekt Barabási Albert-László hálózatelméleti tanulmánya, amelyet 1999-ben publikált a Nature szaklapban. Barabási munkatársaival feltérképezte a világhálón lévő oldalak kapcsolódásait, amely során kiderült, hogy más matematikai modell írja le a világhálót, akár a weboldalak, akár a számítógépek kapcsolatait vizsgáljuk, mint a véletlenszerűen létrejött hálózatok. 1999-es Nature-ban a web topológiájáról (Albert Rékával és Hawong Jeong-gal) közölt tanulmányukból nőtt ki a hálózatelmélet.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05