26. Év Menedzsere Díjátadó Gála

forrás: Prím Online, 2020. március 9. 15:41

A Menedzserek Országos Szövetsége március 7-én, immáron 26. alkalommal rendezte meg az Év Menedzsere Díjátadó Gáláját. Idén a Budapest Marriott Hotel felújított teljes rendezvényszintjével adott otthont a nagyszabású eseménynek, amelyen hét kategóriában díjazták 2019 legkiválóbb menedzsereit. 
Szirmák Botond a Menedzserszövetség leköszönő elnöke a Gálán adta át hivatalosan az elnöki posztot utódjának, Kapitány Istvánnak, a Shell globális kiskereskedelmi alelnökének.

A Menedzserszövetség idén 26. alkalommal adta át az Év Menedzsere díjat, 21. alkalommal az Év Fiatal Menedzsere díjat, 5. alkalommal az Életműdíjat, 3. alkalommal, a Volkswagennel közös Kék Innovációs Különdíjat. Az eseményen 2. alkalommal került átadásra a Menedzserek a Társadalomért Különdíj, idén a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító támogatásával. 

 

Első alkalommal, de hagyományteremtő céllal két újabb díj is kiadásra került: a női vezetők kiemelt támogatójaként a Magyar Vállalatvezetők Üzleti Közössége (MVÜK Zrt.) - a női vezetők piaci pozíciójának erősítését célul kitűző stratégiai programjának részeként - adta át az Év Női Menedzsere 2019 Különdíjat, továbbá a Jövő Menedzsere 2019 Különdíj is itt kerül átadásra, mellyel a Szövetség az általa elindított mentor programot kívánja erősíteni, és a figyelmet felhívni a jövő vezetői támogatásának fontosságára.

 

Az Év Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Várkonyi Viktor, Tervezési Divízió vezérigazgató, Nemetschek Csoport. A díjat Szirmák Botond a Menedzserszövetség leköszönő elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt vezérigazgatója adta át.

 

Az Év Fiatal Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Ratatics Péter, ügyvezető igazgató, MOL Magyarország és MOL-csoport Fogyasztói Szolgáltatások divízió. A díjat Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár úr adta át.

 

Az Év Menedzsere 2019 Életműdíj kitüntetettje Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke, tulajdonosa. A díjat átadta Dr. Beck György, a Menedzserszövetség Jelölő Bizottságának elnöke, 2016 év Életműdíj kitüntetettje.

 

A Menedzserek a Társadalomért 2019 Különdíj kitüntetettje Czakó Borbála, HBLF elnök, EY stratégiai tanácsadó. A díjat átadta Szabó György, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító vezérigazgatója.

 

A Menedzserszövetség és a Volkswagen Kék Innovációs különdíjasa 2019-ben Ifj.Chikán Attila, vezérigazgató, ALTEO Nyrt. Ifj. Chikán Attila külföldi utazása miatt az eseményen nem tudott részt venni, ezért video üzenettel köszöntötte a vendégeket és a díjat helyette Kovács Domonkos, az ALTEO M&A és Tőkepiacok vezérigazgató-helyettese vette át. A díjat átadta Dalnoki Balázs, a Volkswagen márkaigazgatója.

 

Az Év Női Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Dr. Békefi Veronika, N-U-R Travel ügyvezető igazgatója. A Díjat az MVÜK Zrt. vezérigazgató tulajdonosa, Horváth János adta át. 

 

A Jövő Menedzsere 2019 Díj kitüntetettje Suppan Márton, a PEAK alapítója, a www.fintech.hu alapító főszerkesztője. A díjat Kapitány István, a Menedzserszövetség új elnöke, 2018 Év Menedzsere, a Shell globális kiskereskedelmi alelnöke adta át.

 

A hét kategóriában a Menedzserszövetség partner szervezetei (Amcham, Brit Kamara, Joint Venture Szövetség, MVÜK, FIVOSZ), a Jelölő Bizottság elnöke (dr. Beck György) és tagjai (Kapitány István, Fekete István, Jaksity György, Liptay Gabriella), valamint a szövetség elnöksége és ügyvezetése jelölhettek. Ezt követően a Jelölő Bizottság kategóriánként 3 jelöltet tárt a Menedzserszövetség elnöksége elé, akik 2020. február 6-án, titkos szavazással választották ki a díjazottakat minden kategóriában.

 

 

A díjátadót követően került sor a Menedzserszövetség új elnökének, Kapitány Istvánnak a hivatalos bemutatására. 

 

Kapitány Istvánt, a Shell globális kiskereskedelmi alelnökét a Menedzserek Országos Szövetségének rendkívüli tisztújító közgyűlése 2020. január 20-án 100%-os szavazati aránnyal választotta meg a szervezet új elnökének. Az újonnan megválasztott elnök mandátuma március 8-án kezdődik, és három évre szól.

 

„Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt 5 évben segíthettem a Menedzserszövetség munkáját.  Dolgos időszak van mögöttünk. Sokat tettünk azért, hogy láthatóbbak legyünk, hogy a programjainkat minél szélesebb körben megismerjék a menedzserek. Új tagokat toboroztunk, új programokat indítottunk útjára, megújítottuk a szövetség arculatát és az ügyvezetés operatív működését is.  A kezdetekben két díjat adtunk át, ma már hetet. Nagyot léptünk előre terveink, céljaink megvalósításában, lendületet adtunk a Menedzserszövetségnek, de van még feladat szép számmal. Örülök, hogy István veszi át a Menedzserszövetség elnöki pozícióját, vezetői tapasztalata, globális látásmódja, nemzetközi kapcsolatai sokat segíthetnek a továbblépésben.” - mondta el Szirmák Botond, a Menedzserszövetség leköszönő elnöke, a Provident Pénzügyi Zrt. vezérigazgatója.

 

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Menedzserszövetség közgyűlése a szervezet elnökévé választott. A Menedzserszövetség lendületbe jött Botond elnöksége alatt, ezt a lendületet szeretném fenntartani, és ha lehetséges még tovább fokozni a jövőben. Szívügyem, hogy segíteni tudjam a magyar menedzserek szakmai fejlődését, hogy még nagyobb számban váljanak meghatározó szereplőivé a magyarországi, regionális és nemzetközi üzleti életnek. Magyarországról indult a karrierem ezért természetes, hogy szeretném 30 éves nemzetközi üzleti tapasztalatomat megosztani a tehetséges magyar menedzserekkel. 

 

Célom, hogy számos magyarországi csúcsvezetőt is megnyerjek a céljaink támogatásához, többek között arra, hogy minél több feltörekvő magyar menedzsert tudjunk hatékonyan mentorálni és támogatni. Célom az is, hogy a magyarországi és európai társszervezetekkel minél hatékonyabb együttműködést alakítsunk ki a menedzserek társadalmi szerepvállalásának erősítése érdekében.” - egészítette ki Kapitány István a Menedzserek Országos Szövetségének új elnöke.

 

A Díjátadó Gála háziasszonya Bombera Krisztina volt. Az idei évben a gála jótékonysági tombolasorsolásának kedvezményezettje az Együtt az Autistákért Alapítvány lett. A Gálán befolyó teljes tombolabevétel az Alapítványnak került felajánlásra.

 

A 26. Év Menedzsere Díjátadó Gála főtámogatója a Volkswagen és Budapest Marriott Hotel, kiemelt támogatója az MVÜK, a D.A.S., az IMO Time for Wine, Nestlé Professional.

 

További támogatók és együttműködő partnerek: Neckermann, Cuba Nagykövetsége és Idegenforgalmi Hivatala, Iron Mountain, Kömi Mérnökiroda, Kistücsök étterem, Societé Bistro & Bar, Quatar Airways.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09