A számlázás is home office-ra hangolható

forrás: Prím Online, 2020. március 28. 10:22

Rengeteg cég és egyéni vállalkozó költözött home office-ba az elmúlt hetekben, hiszen a digitális lehetőségeknek köszönhetően ma már otthonról is intézhetjük napi feladatainkat. A kialakult járványügyi helyzetben érdemes minden fizikai kontaktust minimálisra csökkenteni, éppen ezért fontos, hogy számlaügyeink intézését is teljesen digitális útra tereljük. Ehhez nyújt segítséget a következő hónapokban a Számlázz.hu, akik több szolgáltatásukat is ingyenessé tették a járvány időszakában az otthoni munkavégzés, a zavartalan számlázás és könyvelés támogatására.

Sokan vannak, akik még most is a papír alapú számlázást választják, vagy egyszerűen nem használják ki az elektronikus számlázás minden lehetőségét. A jelenlegi helyzetben minden vállalkozás ott segít, ahol erre adottak a lehetőségei, a Számlázz.hu pedig az otthonról történő zavartalan számlázásban szeretné partnereit támogatni. Az ingyenessé tett szolgáltatásokkal most mindenkit arra ösztönöz a hazai vállalat, hogy személyes találkozás helyett maradjanak otthon és használják ki a digitalizált számlázási, vállalkozói eszközöket, valamint a közigazgatás elektronikus funkcióit.

 

Egyszerű regisztráció, könnyű átállás

Több mint 190 000 vállalkozás már ma is él az elektronikus számlázás adta lehetőségekkel a Számlázz.hu rendszerén keresztül, de rengetegen vannak, akik még mindig számlatömböt használnak. Pedig az átállás az év folyamán az új szabályok miatt egyébként is aktuális, hiszen 2020. július 1-jével eltörlik a jelenlegi 100 000 forintos jelentési értékhatárt, tehát az összes belföldi adóalanyok közötti ügyletről adatot kell szolgáltatni a NAV felé. 2021 januárjától pedig minden kibocsátott számlát jelenteni kell majd. Éppen ezért érdemes már most is az elektronikus számlázást választani, hiszen a regisztráció egyszerű és ingyenes, így akár azonnal sor kerülhet az első számla kiállítására.

 

 

Azonnal láthatjuk a bejövő számlákat

A Számlázz.hu-n lehetőség van arra, hogy a rendszeren belül részünkre kiállított számlákról azonnal értesítést kapjunk és letöltsük a számlát, megspórolva ezzel a mailen vagy postán küldött számlával való bajlódást. Az eredetileg havidíjas csomaghoz járó szolgáltatást most július 1-ig mindenki számára – az ingyenes csomagot használóknak is – díjmentesen elérhetővé teszi a hazai számlázórendszer.

 

Hozzáférést adhatunk a könyvelőnknek

Ugyancsak nehézkes feladat az otthoni munkavégzés mellett megoldani a számláink eljuttatását a könyvelőnek, pedig az élet nem áll meg, az adminisztrációnak is ugyanúgy tovább kell működnie a járvány időszakában is. A Számlázz.hu képes arra, hogy a kimenő és a Számlázz.hu rendszeréből kibocsátott bejövő számlák minden adatát online elküldje egy külső rendszer, például egy könyvelőprogram felé. A járványra való tekintettel, egészen július 1-ig bárki számára – az ingyenes csomagban is – díjmentesen elérhetővé teszi a számlázórendszer a könyvelői adatkapcsolatot, így a könyvelővel való kapcsolattartást is mindenki könnyedén megoldhatja online. 

 

Nem beszélve arról, hogy a Számlázz.hu stratégiai partnerének felhőalapú rendszere, a SMARTBooks Pénzügy a regisztrációtól 60 nap helyett most 90 napig érhető el ingyen a járvány időszakának megkönnyítésére, a könyvelők számára pedig a SMARTBooks Könyvelés a regisztrációtól 60 napig használható díjmentesen. Ennek köszönhetően a vállalkozások online feltölthetik és iktathatják minden bizonylatukat és dokumentumukat, így könyvelőjük azonnal hozzáfér az adatokhoz, illetve a cégek számlái, pénztárbizonylatai, rögzített banki kivonatai is azonnal könyvelhetőek személyes kontaktus nélkül.

 

Automatizálhatjuk rendszereinket

Mindezek mellett számos olyan kiegészítő lehetőség működik, amely online támogatja a mindennapokban a vállalatok és egyéni vállalkozók számlázási ügyeinek intézését. A nemrég hazánkban is elindult nyílt bankolás a K&H Bank és a MagNet Bank ügyfelei számára nyújt rengeteg könnyítést a mindennapokra, hiszen az autokassza szolgáltatás segítségével összeköthetjük számlázási fiókunkkal bankszámlánkat, de katás vállalkozóknak és webshopoknak is speciális szolgáltatásokat kínál a Számlázz.hu rendszere, melyek megkönnyíthetik a fizikai kontaktusoktól mentes mindennapokat. A lényeg, hogy lehetőségeihez mérten mindenki maradjon otthon a következő időszakban, a számlázás és hozzá kapcsolódó adminisztrációs feladatok pedig most már ebben senkit nem akadályozhatnak meg.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09