Közel 7 milliárd forintos árbevétellel zárta az első félévet az OTT-ONE Nyrt.

forrás: Prím Online, 2020. október 1. 11:33

Működésének eddigi legmagasabb árbevételét, közel 7 milliárd forintot ért el az idei első félévben az OTT-ONE Nyrt., amely közel 5,5 milliárd forinttal haladja meg a tavalyi év azonos időszakának értékét – áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsdén közzétett üzleti jelentésben. A társaság a félév során eredményesen alkalmazkodott a megváltozott piaci körülményekhez, továbbá nagymértékű profiltisztítást hajtott végre, amely elősegíti a társaság core tevékenységeinek előtérbe helyezését és a hosszú távon eredményes működés biztosítását. 

Közzétette a 2020 első félévére vonatkozó üzleti jelentését a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett OTT-ONE Nyrt. A jelentés alapján eddigi működésének legjobb árbevételét érte el a társaság az első félévben, amely a 2019-es félévi érték négyszeresére, közel 7 milliárd forintra emelkedett. Az árbevétel közel 5,5 milliárd forintos növekedésének 70 százalékát az egészségügyi termékek értékesítése tette ki. A társaság EBITDA értéke (kamatok, adók és az értékcsökkenés előtti eredmény) az első félévben 123 millió forint, az adózás előtti eredménye pedig 727 ezer forint volt. Utóbbi eredményeket nagyban meghatározta és formálta, hogy a társaság az első félévben áttekintette a vállalat eddigi működését és jövőbeni lehetőségeit, és úgy döntött, hogy bizonyos, saját fejlesztésű eszközöket leselejtez, leértékel, mivel azok nem illeszkednek a társaság core tevékenységébe és a jövőben nem kíván ezzel foglalkozni. Az összesen 167 millió forint értékű eszközleírást – amely nélkül a 2020. első félévi üzleti eredmény elérte volna az 50 millió forintot – a kedvező pénzügyi eredmény tette lehetővé. A profiltisztítás ugyanakkor megerősíti a társaságot a core tevékenységeinek előtérbe helyezésének folyamatában, valamint a fókuszterületek eredményes működtetésében.

 

A tavasszal hazánkba is begyűrűző koronavírus-járvány minden iparágra hatással volt, ugyanakkor az OTT-ONE core tevékenységeit nem érintette negatívan a rendkívüli helyzet, sőt, egyes területeken megnőtt a megkeresések száma, ezzel együtt pedig a kapacitásigény is. A járvány tavaszi hulláma alatt a társaság összesen 800 darab lélegeztetőgép, valamint egyéb egészségügyi felszerelések értékesítéséről írt alá megállapodást két állami szereplővel, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal, valamint az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal, összesen több mint 12,4 milliárd forint értékben. Míg a Külgazdasági és Külügyminisztérium számára legyártott lélegeztetőgépek és felszerelések leszállításra kerültek, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ részéről megrendelt eszközök esetében a megrendelés az év második felében fog teljesülni, amely további 7,7 milliárd forinttal növeli majd az OTT-ONE 2020. évi árbevételét.

 

Az OTT-ONE emellett több, egyéb mérföldkövet is magáénak tudhat az első félévből, amelyek közül kiemelkedő a társaság mesterséges intelligencián alapuló kutatás-fejlesztési projektje, amelynek összköltsége több mint 662 millió forint. A projekt neve „Surface Anomaly Detection (SAD)” – idegen tárgyak azonosítása védett területeken és kritikus útvonalon. Egyes üzletágakban megnövekedett a megkeresések száma, részben a koronavírus-járvány miatt kialakult új gyakorlatok – mint például a távoli munkavégzés – miatt. Ennek keretében idén márciusban egy több mint 400 ezer eurós megrendelést teljesítve, Horvátországban értékesítette az OTT-ONE a saját fejlesztésű online oktatási platformját, amely az internetes távoktatás lehetőségét kínálja az érdeklődők számára.

 

A tárgyidőszakon kívül eső események közül az egyik legmeghatározóbb a 2019 decemberétől üzemelő szerverközpont bővítésének megkezdése volt: július elején döntött közel kétmillió euró értékben szerverkapacitásának bővítéséről a társaság. Tőkepiaci jelenléte szempontjából további jelentős esemény, hogy a Budapesti Értéktőzsde elemzés-árjegyzési programjának keretében elindult az OTT-ONE Nyrt. részvényeinek elemzése az MKB Bank elemzője által.

 

„Az idei év az OTT-ONE-t is számos kihívás elé állította, azt gondolom ugyanakkor, hogy rendkívül jól alkalmazkodtunk a megváltozott körülményekhez, amely eredményeként a core tevékenységünk mellett új területeken is megálltuk a helyünket. Noha a profiltisztítás negatívan befolyásolta a féléves számainkat, hosszú távon egyértelműen segíteni fogja a növekedésünket.” – mondta Májer Bálint, az OTT-ONE Nyrt. vezérigazgatója, az igazgatóság elnöke.

 

Az OTT-ONE Nyrt. a jövőben továbbra is elsősorban innovatív piaci megoldásokat és termékeket fejleszt az IT security, biztonságtechnika, valamint a streaming, mesterséges intelligencia megoldások és egyedi szoftverek területén. Működése továbbra is az alábbi szegmensekre osztható: video alapú tartalomszolgáltatás (streaming üzletág), IT security (biztonságtechnikai üzletág), online oktatási rendszerek fejlesztése, működtetése, egyedi szoftverfejlesztések. Ezen tevékenységek a tervek szerint kiegészülnek a különböző egészségügyi termékek kereskedelmével és egészségügyi termékekhez kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával.

 

Az OTT-ONE Nyrt. üzleti mérföldkövei a 2020-as év első félévében:

  • 2020 februárjában a vállalat több mint 300 millió forint összegű támogatást nyert a „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” pályázaton, és ezzel egy időben a mesterséges intelligencia technológiáját kutató és fejlesztő projektbe kezdett.
  • Ez év februárjában került sor a Díjbeszedő Informatikai Kft.-vel közösen fejlesztett iCsekk nevezetű mobil applikáció legújabb verziójának átadására is, amelyen már a tavalyi év közepe óta együtt dolgozott a két vállalat.
  • Márciusban egy több mint 400 ezer eurós megrendelést teljesítve, Horvátországban értékesítette az OTT-ONE a saját fejlesztésű online oktatási platformját, amely az internetes távoktatás lehetőségét kínálja az érdeklődők számára. 
  • Március végén a koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben a társaság kínai partnerein keresztül mintegy 500 lélegeztetőgép gyártására és leszállítására kötött szerződést, és Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumával írt alá több milliárd forintos megállapodást. Ezt követően szintén egyezség született koronavírus elleni védekezésre alkalmas védőmaszkok gyártására és szállítására.
  • Április elején az OTT-ONE 290 millió forint értékben értékesített vállalatirányítási és biztonságtechnikai szoftverekből álló szoftvercsomagot egy magyarországi megrendelője részére. 
  • 2020 első félévében több személyi változás is történt az OTT-ONE Nyrt. menedzsmentjében: márciusban a Felügyelő Bizottság és az Audit Bizottság tagjává választották dr. Nemeskéri Zsoltot és dr. Szabó-Kovács Rékát, áprilisban pedig Igazgatósági taggá vált dr. Pozsgay Péter, illetve a Felügyelő Bizottság és az Audit Bizottság is bővült Farkas Tibor Norbert személyével. Utóbbi személy ugyanakkor a Társaság kínai üzleti együttműködéseivel kapcsolatos munkáját végzi, amely nem összeegyeztethető a bizottság tevékenységeivel, ezért május elejétől visszahívták tisztségéből.
  • Szintén ebben a hónapban került sor egy együttműködési megállapodás kötésére is a Budapesti Értéktőzsde oktatási leányvállalatával, a Budapest Institute of Banking Zrt.-vel (BIB) az OTT-ONE online oktatási platformjának használatáról az edukációs intézmény távoli hallgatói számára. A 2021. január 1-jéig tartó egyezmény értelmében a kurzusokon való online részvétel olyan diákok számára is lehetővé válik, akik nem tudnak személyesen megjelenni. 
  • Áprilisban újabb 300 lélegeztetőgép, továbbá 3 millió darab egészségügyi maszk megrendeléséről írt alá szerződést a vállalat az Állami Egészségügyi Ellátó Központtal, amelynek értéke mintegy 7,7 milliárd forint. 
  • Júniusban az OTT-ONE 510 millió forint értékben értékesített egy újabb, részben saját fejlesztésű, komplex videótitkosítási szoftverrendszert magyar partnerének. 

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05