A hálózatok esztétikája a MOST Fórumon

forrás: Prím Online, 2020. október 12. 16:35

A hálózatok forradalmának korában élünk. Ahogy egykor a tűz, a kerék, majd a gőzgép, úgy ma a nagysebességű hálózatok definiálják újra a társadalmi élet és a gazdaság szerkezetét. A hálózat egy elemi jelenség, amely a sejtek szintjétől a bonyolult társadalmakig, mindenhol az élet szervezésének és továbbfejlődésének eszköze. A Telekom innovációs rendezvénysorozata, a Most Fórum októberben a hálózati gondolkodás mélységeibe, tudományába, filozófiájába és művészetébe vezette be az érdeklődőket.

Hogyan lehet vizsgálni a társadalmi, kulturális jelenségeket a hálózati gondolkodás megközelítéséből? Vajon meg lehet jeleníteni és befogadhatóan vizualizálni ezeket a kapcsolatokat? A Magyar Telekom főtámogatásával október 10-én a Ludwig Múzeumban nyílt meg a BarabasiLab: Rejtett mintázatok. A hálózati gondolkodás nyelve című kiállítás, mely a nemzetközi szinten elismert magyar fizikus és hálózatkutató, Barabási Albert-László eredményeit mutatja be. A 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál keretében megvalósuló tárlat eddig sokak számára ismeretlen dimenzióját tárja fel a mindennapi élet megannyi jelenségének hátterében megfigyelhető hálózatoknak.

 

Bár a tudományos kutatások rendszeresen élnek vizualizációs eszközökkel, ezek magától értetődően nem az esztétikai minőséget igyekeznek megragadni. Ennek tudtával sokakban felvetődhet a kérdés: hogyan kerülhet a hálózattudomány egy művészeti kiállítótérbe? A szervezők szándékai szerint a tárlat egy újszerű, izgalmas kísérlet, mely rámutat a hálózatok működésének társadalmi jelentőségére, s ezáltal kiemeli a jelenséget a kutatólabor falai közül. A tudományos eredmények, a feltárt mintázatok a múzeum falai között új kontextust nyernek, s ebben a megvilágításban a megfigyelések és hipotézisek egyre inkább esztétikai minőségként, jelentésként, üzenetként tűnnek föl.

 

 

„A Magyar Telekomnál folyamatosan hálózatokat építünk, üzemeltetünk és meggyőződésünk, hogy hálózataink és szolgáltatásaink révén előbbre juthat társadalmunk.  Ugyanakkor be kell vallanunk, hogy nem tudjuk megmondani - legfeljebb sejtjük - milyen változásokat indítanak meg társadalmi szinten ezek az összetett kapcsolódások. Ez a kérdés túlmutat rajtunk, itt már a természet- és a társadalomtudomány, a jövőkutatás és a művészetek terepén járunk. Kutatói kíváncsiságra és kreatív alkotói vízióra egyaránt szükség van ahhoz, hogy ezekről a témákról gondolkodjunk és Barabási Albert-László kiállítása segít megérteni, mit mond a tudomány és mit mond a művészet a hálózatokról és a jövőnkről.” – emelte ki a kiállításhoz kapcsolódó Most Fórumon tartott köszöntőjében Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója. 

 

A Telekom rendezvénysorozata, a Most Fórum egy izgalmas beszélgetéssel teremtette meg a tárlat értelmezési keretét. Winkler Nóra, művészeti újságíró által vezetett kerekasztal-beszélgetés során a kiállítás témáját adó labor vezetője, Barabási Albert-László, illetve Szántó András író, művészeti tanácsadó járták körbe a hálózatkutatás és a művészet határterületeinek kérdéseit. Arra a felvetésre, hogy pontosan hogyan fogalmazná meg kutatói ars poeticáját, Barabási Albert-László így válaszolt: „Molekulák, sejtek hálózata alkotja a fizikai, biológiai létünket, és nagyjából egymilliárd neuron hálózatának működése termeti meg a tudatunkat. A gazdaság is a benne résztvevő szereplők hálózataként működik. A 21. század a hálózatok forradalmáról szól, hiszen ebben az évszázadban ismertük fel a kapcsolódás fontosságát – s ez teremti meg a hálózatkutatás szükségességét is.” 

 

A beszélgetésről készült felvétel:

 

Exkluzív interjú Barabási Albert-Lászlóval a Magenta podcaston:

A Magenta podcast célja, hogy digitális kötődéssel érdekességeket és tudást, példaértékű történeteket, valóban hasznos ajánlásokat nyújtson hallgatói számára, érthetővé és könnyebbé téve ezáltal az eligazodást mindennapjainkban. A kiállítás apropóján Barabási Albert-Lászlóval készítettünk mélyinterjút, mely ezen a linken érhető el.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05