Az IoT jelenti az üzleti siker kulcsát

forrás: Prím Online, 2020. október 25. 18:03

A Vodafone Business közzétette a globálisan közel 1700 vállalkozás bevonásával készült IoT Spotlight jelentést, melynek keretében azt vizsgálták, hogy a különböző IoT (Internet of Things – Dolgok internete) megoldások miként hatnak a vállalkozások működésére. Az idei riport érdekességét a vizsgált időszak adja, hiszen a világjárvány minden eddiginél jobban próbára teszi a vállalkozásokat, emellett pedig egyértelműen rámutatott a digitalizáció – így az IoT megoldások – szükségességére is. 

A Vodafone több mint 100 millió IoT kapcsolatával világszerte vezető szerepet tölt be az IoT megoldások terén. Az IoT Spotlight* – korábban IoT Barometer – kutatás keretében a vállalat évről évre megvizsgálja, hogy miként viszonyulnak a vállalkozások az IoT megoldások alkalmazásához. Az idei jelentés globálisan mintegy 1639 vállalkozás válaszait ismerteti, feltárva az IoT alkalmazásának módját és, hogy az miként segíti őket a jövőre való felkészülésben. Ugyan az IoT technológiát a legkülönfélébb területeken használják – az egészségügytől kezdve a közlekedésen át az iparig – a kutatás megállapította, hogy az IoT megoldások alkalmazása mérettől és ágazattól függetlenül hatással van a vállalkozások sikerességére. 

 

Az idei IoT Spotlight jelentés különlegessége, hogy a koronavírus járvány idején kérdezték a vállalkozásokat, abban az időszakban, amikor egyik napról a másikra kellett átalakítaniuk munkamódszereiket és prioritásaikat. Az elmúlt időszakban a vállalkozások életében is felértékelődött a digitalizáció szerepe, ezt pedig mi sem mutatja jobban, mintsem az, hogy a technológiát alkalmazók 77 százaléka az elmúlt időszakban felgyorsította IoT projektjei ütemét. Az IoT-t alkalmazók egyértelműen úgy vélik, hogy a technológia létfontosságú volt tevékenységük megőrzéséhez: 84 százalékuk szerint a világjárvány idején nagyrészt ez segítette az üzletmenet folytonosságának fenntartását. Sőt, az IoT megoldások alkalmazását fontolgató vállalkozások 73 százaléka is egyetért abban, hogy a világjárvány fel fogja gyorsítani a technológia elterjedését. 

 

 

IoT, mint az üzleti teljesítmény javításának kulcsa 

A kutatás következtetései egyértelműek: az IoT továbbra is értéket teremt és megtérülést biztosít annak alkalmazói számára, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a megkérdezett vállalkozások 87 százaléka egyetért abban, hogy az IoT alkalmazása emelte üzleti stratégiájának színvonalát. Szinte kivétel nélkül (95%) azt állítják, hogy megtérültek az IoT befektetéseik, sőt 55 százalékuk állítja, hogy ennek köszönhetően működési költségeik átlagosan 21 százalékkal csökkentek. 

 

Napjaink vállalkozásainak egyik nagy igazsága, hogy ami nem mérhető, az nem kezelhető. A megkérdezettek 59 százaléka gondolja úgy, hogy az IoT által biztosított adatok elengedhetetlenek a vállalkozások döntéshozatalának támogatásához, többségük (84%) pedig úgy gondolja, hogy az IoT-nak köszönhetően most már olyan dolgokat tudnak megtenni, amikre korábban nem volt lehetőség. A válaszadók 84 százaléka emellett azt is kiemelte, hogy az IoT-adatok segítséget nyújtanak fenntarthatósági céljaik elérésében.

 

Az előnyök pedig egyértelműen felülmúlják a kockázatokat

A vállalkozások az IoT-t a jövőre való felkészülés alapelemének tekintik. Olyannyira, hogy 73 százalék szerint azok a szervezetek, amelyek nem alkalmaznak IoT-s megoldásokat, öt éven belül érzékelhető lemaradásban lesznek.

 

Míg a korábbi években a kiberbiztonság volt az egyik fő akadálya annak, hogy a vállalkozások nyissanak az IoT alkalmazása felé, az IoT Spotlight 2020 szerint ezek az aggodalmak jelentős mértékben csökkentek: a vállalkozások csupán 18 százaléka tartja ezt a tényezőt az IoT alkalmazása útjában álló három legfontosabb akadály egyikének. A versenyképesség terén mutatkozó jobb eredményekkel (43%) együttesen – amelyet az IoT-t régóta alkalmazók körében globálisan is kimutattak – mindez azt bizonyítja, hogy az ezen technológiát alkalmazó vállalkozások szerint az IoT által kínált lehetőségek jelentősen felülmúlják a bevezetéssel kapcsolatos kihívásokat. 

 

És mi a helyzet Magyarországon? 

Az IoT Spotlight eredményei kapcsán Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese elmondta: „Az IoT Spotlight eredményeiből jól látszik, hogy a vállalkozások évről évre növelik befektetéseiket az ilyen megoldásokba, egyre jobban bíznak benne, és egyre fejlettebb megoldásokat alkalmaznak. Rövidtávon az IoT felhasználói továbbra is élvezhetik a költségcsökkenés és a növekvő hatékonyság előnyeit, ám az egyre ambiciózusabb projektek lehetőséget nyújtanak az üzleti modellek módosítására is. Mi pedig a Vodafone-nál mindent megteszünk, hogy vállalati ügyfeleink igényeit szem előtt tartva a legmodernebb IoT megoldásokkal segítsük őket.”

Bár Magyarországon az IoT-t elsősorban az ipar használja – olyan feladatokra, mint például a gyártósorok optimalizálása –egyre több olyan megoldást tesztelnek és vezetnek be, amely a lakosság számára is kézzelfogható előnyökkel szolgál. Ezek közé tartozik többek között a Budapest belvárosában elérhető, a Vodafone IoT szenzorai által támogatott okosparkolási megoldás, melynek révén mobilapplikáció segítségével követhetők nyomon a parkolóhelyek foglaltsági adatai – ezzel jelentős mennyiségű időt spórolva az autóval közlekedőknek.

 

_______________

*Az IoT Spotlight legfrissebb jelentése innen tölthető le.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A hétköznapi élet során egyre több olyan impulzussal találkozunk, ami idegen nyelvhez kötött. Így vannak ezzel a pedagógusok is, akiknek a kezében páratlan lehetőség van: azok a tanárok ugyanis, akik még nem beszélnek angolul vagy németül, vagy esetleg magasabb szintre emelnék a nyelvtudásukat, esetleg csak gyakorolnák a kiejtésüket, bővítenék a  szókincsüket, térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget tudhatnak magukénak. A KRÉTA Idegennyelvi Felkészítő Modulja (IFM) ugyanis térítésmentes lehetőséget biztosít minderre a pedagógusoknak is, akik közül már több ezren használják a felületet.

2024. március 29. 13:30

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05