Kutatók Éjszakája a SZTAKI-ban

forrás: Prím Online, 2020. november 24. 16:29

A járványhelyzetre tekintettel idén online, élő bejelentkezés formájában tartják meg a Kutatók Éjszakáját a SZTAKI-ban. Kiderül, elveszik-e a robotok a munkánkat vagy hogy mire jó egy okosgyár. A virtuális látogatók megnézhetik, hogyan rajzol mesterséges intelligencia segítségével portrét a robot. Elmondják, miért nehéz robottal szétválogatni alkatrészdarabokat, mesélnek Eötvös Loránd Ság hegyi méréseiről, és a magyar internet kezdeteiről is.

A SZTAKI 2020-ban is részt vesz a Kutatók Éjszakáján: november 27-én 17:00-tól élő, online közvetítés keretében öt előadást tartanak a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet munkatársai. Kiderül, hogy miért bonyolult a portrérajzolás egy robotnak, megismételik Eötvös Loránd Ság hegyi méréseit, valamint bemutatkozik az első X-box – egy korai, magyar fejlesztésű hálózati eszköz –, ami még nem játékkonzol volt.

 

 

Az első előadásban arról lesz szó, mitől lesz okos egy gyár, hogyan kell egyáltalán felokosítani, és mire jó egy minigyár. Ezt követik az embernek könnyű, de egy robotnak nehéz feladatok bemutatói: portrérajzolás és alkatrészválogatás.

 

 

Virtuális sétát tesznek Eötvös Loránd Ság hegyi méréseinek helyszínén, majd megismertetik a SZTAKI első ötven évének hálózati hardverfejlesztéseit, jó pár, ma már relikviának számító eszköz is előkerül. 

 

 

Részletes program:

  • 17:00 Okosgyár kicsiben - apróknak és nagyoknak
    Előadó: Beregi Richárd
    Mi történik egy gyárban a színfalak mögött? Mitől okos egy gyár? Miért jó, hogy okos? Milyen jövőt tartogatnak az üzemek a dolgozóiknak? Ezekre, és ehhez hasonló kérdésekre kaphatnak választ a SZTAKI SmartFactory minigyárában a kíváncsiak.
  • 17:25 Egyszerű az embernek, bonyolult a robotnak I. - portrérajzolás
    Előadó: Cserteg Tamás
    Nem mindenki tud portrét rajzolni. Viszont a SZTAKI kutatói értenek a mesterséges intelligenciához és tudnak robotot is programozni, ezért építettek egy portrérajzoló robotot, ami rajzol helyettük. De vajon hogyan működik?
  • 17:50 Egyszerű az embernek, bonyolult a robotnak II. - gépkiszolgálás
    Előadó: Tipary Bence
    Emberként nem jelent gondot szétszórt tárgyakat elpakolni a helyükre. Robottal ez mégis mennyire lehet nehéz? Szükség van ilyesmire a gyárakban? Az autonóm gépkiszolgálás miértjeivel és technikai rejtelmeivel ismerkedhetnek meg az előadásban.
  • 18:15 Eötvös Loránd Ság hegyi mérései
    Előadó: Márkus Zsolt László
    A Ság tanúhegy Celldömölk fölött 279 méter magasan emelkedik. 1891-ben a hegy platóján Eötvös Loránd végzett méréseket a róla elnevezett torziós ingával. A program keretében interneten elérhető, fotó alapú gömbpanorámaképek segítségével Virtuális sétában és okostelefonos alkalmazásban elérhető GPS-alapú interaktív tematikus túrában mutatjuk be a méréssel kapcsolatos részleteket.
  • 18:40 Számítógép-hálózati fejlesztések a SZTAKI-ban 1971 és 1991 között
    Előadó: Manno Sándor
    Amikor az IBM már nem volt elég: a SZTAKI a vasfüggöny ellenére is befolyásolta a világ informatikai fejlesztéseit.

 

További információk:

A programok és az élő közvetítés linkje: https://www.sztaki.hu/kutatok-ejszakaja

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/693026054948616

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Még szélesebb körben elérhetők a Galaxy AI funkciók a One UI 6.1 frissítéssel

Még több Galaxy felhasználó léphet be a mobil AI új korszakába: a One UI 6.1 frissítéssel korábbi készülékeken is elérhetővé válnak a Galaxy AI funkciók március 28-tól. A Galaxy S23 széria, az S23 FE, a Z Fold5 és a Z Flip5 készülékek, valamint a Tab S9 termékcsalád tagjain is elérhetők lesznek azok a lehetőségek, melyeket az idén bemutatott Galaxy S24 széria felhasználói már kipróbálhattak.

2024. március 27. 19:13

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

Kreatív megoldásokkal építenének fenntartható jövőt a Zöld kód pályázat döntősei

Március 23-án rendezte meg a Vodafone Magyarország Alapítvány a Zöld Kód – Kódolj a holnapért! pályázat döntőjét. A legjobb ötletekkel érkezett csapatok közül a fiatalabb korosztályt egy Scratch-meccs várta, míg a nagyobbak szakmai mentorok segítségével valósíthatták meg a fenntarthatósági problémákra reflektáló robotötleteiket. A 6 millió forint összdíjazású pályázattal a Vodafone Magyarország Alapítvány célja, hogy a fiatalokat arra buzdítsa, gondolkodjanak és tegyenek azért, hogy a digitalizációt a fenntartható jövő szolgálatába állítsák.

2024. március 27. 15:08

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05