Biztonságos Internet Nap 2021

forrás: Prím Online, 2021. január 18. 13:41

A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül több mint 150 országban minden évben ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet előnyeire és veszélyeire, lehetőséget teremtsen és buzdítsa a gyerekeket olyan pozitív tartalmak létrehozására, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal is tudnak használni. 

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, mint a Safer Internet Program (SIP) magyarországi konzorciumvezetője, minden évben igyekszik változatos formában kedvet csinálni és ösztönözni a gyerekeket és fiatalokat, hogy kreatív módon fejezzék ki elképzelésüket az olyan internetről, ahol biztonságban érzik magukat.

 

A 2021-es Biztonságosabb Internet Nap alkalmából a Gyermekmentő Szolgálat KÉPREGÉNY-KÉSZÍTŐ, MÉMKÉSZÍTŐ és HŐSÉPÍTŐ versenyt hirdet általános és középiskolások számára. 

 

Verseny leírása

 

1. Képregénypályázat

Feladat: Készíts képregényt  fiktív vagy megtörtént eset alapján! 

Téma: Tanulságos történetek, netes kalandok – gyerekektől gyerekeknek.

Egyéni munkával lehet pályázni, egy pályázó akár több képregényt is beküldhet.

A játék szövegét és grafikáját is a gyerekeknek kell megírniuk, megtervezniük, megrajzolniuk. A rajzok készülhetnek hagyományos vagy digitális technikával, fekete-fehérben vagy színesben. 

Terjedelem: min. 2 oldal (A4)

Beküldési mód: postán (1066 Budapest, Teréz krt. 24. I/1) vagy elektronikusan (minden oldalát befotózva/szkennelve) a SID2021@gyermekmento.hu e-mail címre. 

Beküldési / postára adási határidő: 2021. január 25., éjfél

 

2. Az internet Hőse – Építsd meg a Hősödet legóból vagy bármilyen más anyagból! 

Feladat: Építsd meg kedvenc legódból vagy bármilyen más anyagból az internet Hősét, aki mindig segít neked, ha elakadsz a világhálón. Örökítsd meg time-lapse videón, ahogy elkészül a hősöd, és küldd be a videót egy rövid leírással, hogy milyen szuperképességei vannak. 

Terjedelem: a videó max. 90 másodperces legyen, a hős rövid bemutatása max. 1 oldal (A4).

Ajánlott time-lapse ingyenes applikációk: 

- Lapse It

- Frames lapse: Time Lapse camera, Fast Motion Videos

-Time Lapse Slow Motion Video Editor Pro

Beküldési mód: a videókat és a rövid leírást a SID2021@gyermekmento.hu e-mail címre várjuk.  

Beküldési határidő: 2021. január 25., éjfél

 

3. Mémkészítő verseny

Feladat: Készíts vicces mémet

Téma: Szabadon választható

Egyéni munkával lehet pályázni, egy pályázó akár több mémet is beküldhet.

A mémek készülhetnek szabad kézzel vagy digitális technikával (mémgenerátorral is!), fekete-fehérben vagy színesben. 

Beküldési mód: Elektronikusan, a SID2021@gyermekmento.hu e-mail címre. 

Beküldési határidő: 2021. január 25., éjfél

 

 

Kik jelentkezhetnek?

1. Általános iskola alsó tagozatos tanulói (1-4. évfolyam)

2. Általános iskola felső tagozatos tanulói (5-8. évfolyam)

3. Középiskolai tanulók (9-12. évfolyam)

 

Díjazás: A beérkezett munkákat szakmai zsűri bírálja el. A győztesek pénzjutalomban részesülnek és értékes nyereményeket kapnak, valamint meghívást a Biztonságosabb Internet Nap online rendezvényére, ahol egy interaktív internetbiztonsági előadáson is részt vehetnek. Ekkor fogják kihirdetni a verseny végeredményét is! Az online rendezvény időpontja 2021. február 9. A részletekről a győzteseket időben értesíteni fogják!

 

Képregény és hősépítés kategóriákban korcsoportonként díjazzák a pályamunkákat.

I. díj: 50.000 Ft

II. díj: 40.000 Ft

III. díj: 30.000 Ft

IV- VII. díj: 10.000-10.000 Ft

A mémkészítő verseny pályamunkáit korcsoportonként díjazzák.

I. díj: 5.000 Ft

II. díj: 4.000 Ft

III. díj: 3.000 Ft

IV- VII. díj: 1.000-1.000 Ft

 

A legjobb pályamunkákat később a Safer Internet Program keretében felvilágosító, figyelemfelkeltő céllal szeretnék használni, terjeszteni, erről beleegyező nyilatkozatot fognak aláíratni az alkotókkal. 

A jelentkezési lapon kívül kérik, hogy minden pályázó küldje vissza a hozzájárulási nyomtatványt is! 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09