Biztonságos Internet Nap 2021

forrás: Prím Online, 2021. február 5. 15:08

Idén február 9-én lesz a Safer Internet Day, vagyis a Biztonságos Internet Nap, melynek alkalmából a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), mint a Safer Internet Program magyarországi konzorciumvezetője, három internetes alkotópályázatot is kiírt általános és középiskolások számára. A megadott határidőre 438 pályamunka érkezett be, Budapestről 160, vidékről pedig 278. A pályázat eredményhirdetésére február 9-én, az idei Biztonságos Internet Nap online eseményén kerül sor. A nyertesek díja idén összesen közel 1 500 000 forint.

A Biztonságos Internet Nap – Safer Internet Day (SID) – célja, hogy az Európai Unió Safer Internet Program (SIP) akciótervének keretein belül közel 170 országban ugyanazon a napon hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire.  Ez a nap lehetőséget teremt arra, hogy a gyerekeket olyan pozitív tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsa, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk során is tudnak használni. A Safer Internet Day idén 18. alkalommal kerül megrendezésre szinte a világ minden országában.

 

Az internet és a minket körülvevő digitális eszközök mára nélkülözhetetlenekké váltak a tanulásban, munkavégzésben, kapcsolattartásban, szórakozásban. A digitáliseszköz-használat mind a felnőttek, mind a gyerekek körében jelentősen megnőtt. Éppen ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja arra hívja fel a gyerekek, szülők és tanárok figyelmét, hogy miközben használják az internetet, informálódnak, tanulnak, játszanak, barátkoznak és szórakoznak a segítségével, mindig tartsák szem előtt, hogy a világhálón veszélyek is leselkednek rájuk! Közösen tudunk védekezni ellenük! Az esemény mottója: „Együtt egy jobb internetért!” Nem mindenki profi internetfelhasználó, de mindenkinek tudni kell az internet előnyeiről és veszélyeiről.

 

Az idei SID magyarországi együttműködő partnerei a Microsoft Magyarország Kft., a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) és az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK).

 

 

A SID magyarországi online programja – 2021. február 9.:

  • 11.00-11.35 óra között az NGYSZ, az NBSZ NKI és az ORFK közös sajtótájékoztatót tart, „Gondolkodj, mielőtt kattintasz” címmel. 
  • 11.35-14.25-ig a következő online programokra kerül sor: 
  • 11:35-től Kurkó-György Zsuzsánna, a Safer Internet Program projekt magyarországi koordinátora (NGYSZ) beszámol 2020 hazai biztonságos internet oktatási és kutatási eredményeiről. 
  • 11.55-kor kihirdetik az NGYSZ által erre az alkalomra kiírt képregény- és mémkészítő, illetve internetes hős-építő pályázat nyerteseit. 
  • Juhász Levente, a Google közép-kelet-európai közkapcsolati menedzsere bemutatja a ’Family Link’ szűrőprogramot, majd  Helena Pons-Charlet, a Microsoft Europe Digitális biztonságért felelős jogi osztályának vezetője beszél a ’Microsoft Digital Civility Index’ kutatási eredményeiről. 

 

Az idei SID kerekasztalánál Csanak Gabriella, a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója, Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet szóvivője, Ságvári Bence, az MTA Társadalomtudományi Központ tudományos főmunkatársa és Vezér-Kovács Dorottya r. főhadnagy, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának főelőadója beszélget 2020 tapasztalatairól és a 2021-es év terveiről. Téma: Mit tehetünk együtt egy jobb internetért?

 

Az online esemény végén a SIP és a Microsoft Magyarország oktatói interaktív internetbiztonsági foglalkozásokat tartanak gyerekeknek.  

 

Valamennyi programot a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Safer Internet Program Facebook-oldalain és honlapjain lehet nyomon követni: @SaferinternetMagyarorszag, @nemzetkozi.gyermekmento, www.saferinternet.hu, www.gyermekmento.hu 

 

További információ a nemzetközi programokról: www.saferinternetday.org

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50