Nevelőszülőket keres a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nevelőszülői csoportja

forrás: Prím Online, 2021. február 22. 10:44

A Gyermekmentő Szolgálat több, mint 25 éve fennálló modellnek szánt programja keretében állami nevelésbe vett gyermekek családokban  történő gondozását biztosítja Pest megyében és Budapesten.

A nevelőszülők feladata összetett és felelősségteljes, ezért a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat komoly kiválasztási folyamat eredményeképpen köt szerződést a gyermekeket fogadó családokkal, házaspárokkal. A kiválasztási folyamat része a miniszteri rendeletben is szabályozott képzés, melynek során a jelentkező család vagy házaspár meggyőződhet saját alkalmasságáról és ismereteket szerezhet a nevelőszülői munkáról. A nevelőszülők munkájukat foglalkoztatási jogviszonyban végzik, őket munkájukért juttatások illetik meg. A nevelőszülőknek nem a vérszerinti szülők, a vérszerinti család másolása a dolga, hanem családi minták nyújtása, és ezzel egyidejűleg a vérszerinti családdal való kiegyensúlyozott kapcsolattartás. Elsődleges feladatuk, hogy tartsák szem előtt a gyermek mindenek felett álló érdekeit, s ami talán még ennél is nehezebb, formálják át úgy saját motivációikat, érzelmeiket, hogy vállalásuknak eredményesen eleget tudjanak tenni. 

 

Nagy hangsúlyt fektetnek a gyermekek személyre szabott gondozására, nevelésére és fejlesztésére; ennek érdekében a nevelőszülők munkáját gyermekorvos és gyógypedagógus is támogatja. Szükség esetén külső szakemberek - pl. fejlesztő pedagógus, gyermekpszichológus, gyógytornász - segítségét is igénybe veszik. 

 

Várják olyan családok, házaspárok jelentkezését, akik elhivatottságot éreznek magukban arra, hogy állami nevelésben élő gyermekeknek szerető otthont és támogató családi hátteret biztosítsanak.

 

További információ:  123beal@gmail.com e-mail címen vagy a 06-30-520-50-87-es mobilszámon.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09