A nők helyzete a munkahelyeken

forrás: Prím Online, 2021. március 9. 11:05

Közel egy éve már, hogy a világ a feje tetejére állt és korábban soha nem tapasztalt korlátozásokkal kellett megtanulnunk együtt élni. A COVID-19 elleni küzdelem jegyében férfiak és nők egyaránt elszigetelődtek, miközben minden erővel próbálják ellátni a családjukat és megőrizni az állásukat. Míg maga a vírus orvosi értelemben véve nem tesz különbséget a nemek között, a nőket világszerte kedvezőtlenebbül érintette a járvány.

•  A nők a foglalkoztatottak csupán 39 százalékát teszik ki világszerte, de az összes elbocsátás 54 százaléka őket érinti.

•  Becslések szerint további 11 millió lány hagyhatja ott a tanulmányait, mire a Covid-krízist sikerül leküzdeni, és a korábbi válságokból szerzett tapasztalatok arra engednek következtetni, hogy sokuk nem is fog visszatérni.

 

Egy McKinsey-tanulmány az elmúlt pár hónapban megfigyelt tendenciák alapján megállapította, hogy ha nem tesznek lépéseket a nemek közötti foglalkoztatottsági egyenlőség regressziójának ellensúlyozására, a becslések szerint 2030-ban 1 billió dollárral kevesebb lehet a globális GDP-növekedés, mint abban az esetben, ha a női és a férfi munkanélküliség minden szektorban azonos szinten lenne. A különböző iparágaknak és a vállalatoknak szembe kell nézniük ezzel a nyilvánvaló diverzitási problémával és össze kell fogniuk, hogy együtt támogassák a nők foglalkoztatását.

 

A COVID által támasztott kihívások természetesen a Dell Technologiest sem kerülték el. A vállalat felismerte, hogy a dolgozó szülők – különösen a nők – nehéz helyzetben vannak. Mivel a Dell szerette volna minden csapattagját megtartani, különös figyelmet fordított a megfelelő munkahelyi kultúrára és előtérbe helyezte a rugalmas munkavégzést, illetve juttatásokat biztosított a dolgozó szülőknek. Ez a két támogatást mindenki értékelte, különösképpen a nők.

 

 

Idén a nemzetközi nőnap témája a Choose to Challenge, ami a cselekvést helyezi a középpontba: miközben felhívjuk a figyelmet a nemi előítéletekre és az egyenlőtlenségre, mit tehetünk a változás elősegítése érdekében? A nemzetközi nőnap alkalmából idén a Dell megosztja céljait partnereivel és versenytársaival, hogy a jövőben átláthatóvá tegye a fejlődést az esélyegyenlőség irányába. Hiszen ahhoz, hogy egy méltányosabb és egyenlőbb világ felé haladjunk, mindenkire szükség van. 

 

A vállalat még 2019-ben kitűzte céljául, hogy 2030-ra a nők tegyék ki a munkaerő 50 százalékát. Jelenleg ez a szám 31 százalék, ami azt jelenti, hogy még hosszú út áll a Dell előtt a következő kilenc évben. A tech vállalat az alábbi lépésekkel tervezi előrelendíteni az 1-1 arányú nemi eloszlást:

•  A teljesen rugalmas munkaidő és feladatmegosztás megteremtése a gyakorlatban

•  Szakmai fejlődés és előrelépési lehetőségek biztosítása 

•  Megszokottól eltérő juttatási rendszerek kidolgozása

•  Befogadó kultúra kialakítása 

•  Több női alkalmazott kiválasztása a vezetői pozíciókra 

•  A STEM-területeken való elhelyezkedés népszerűsítése a lányok és a fiatal nők körében 

•  Képzési lehetőségek biztosítása a munka világába visszatérő nőknek 

•  A nők által betöltött technikai szerepkörök számának növelése a Dell Technologies cégcsoportnál 

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Idén is a „Bajnokok" között a Schneider Electric

Zsinórban az ötödik évben kapott „Champion", vagyis „Bajnok" minősítést a Schneider Electric a Canalys kutatócég „Titans Channel Leadership Matrix" elemzésében. A vállalat az értékesítési csatornái folyamatos fejlesztése iránti elkötelezettségével, valamint a bevezetett programokkal és a partnereit támogató eszközökkel érdemelte ki az elismerést.

2024. március 29. 10:48

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05