Együttműködés a OnePlus és a Hasselblad között

forrás: Prím Online, 2021. március 9. 13:32

A OnePlus nemzetközi technológiai márka bejelentette, hogy három évre szóló együttműködést köt a Hasselbladdal. A OnePlus és a fényképezőgépeket gyártó vállalat a megállapodás értelmében közösen fejleszti a csúcskategóriás okostelefonok kameráit a következő OnePlus készülékek esetében. A két cég már a közelgő OnePlus 9 széria kapcsán is megkezdte a közös munkát a Hasselblad Camera for Mobile rendszer kifejlesztésével.

A OnePlus továbbá bejelentette, hogy több mint 150 millió dollárt fektet a mobilos fényképezés fejlesztésébe a következő három év során, hogy a lehető legjobb élményt nyújtsa felhasználóinak.

 

“A OnePlus törekvéseit mindig is az vezérelte, hogy termékein keresztül kiváló felhasználói élményt nyújtson. 2021 elején egy összpontosított tervvel igyekszünk javítani az okostelefonos fényképezést, mindezt egy jelentős szakmai tapasztalatokkal rendelkező vállalattal, a Hasselbladdal közösen.” – mondta el Pete Lau, a OnePlus alapítója és ügyvezető igazgatója. “A OnePlus csúcsminőségű hardverét és képfeldolgozási képességeit kombináljuk a Hasselblad kivételes tapasztalatával, ennek eredményeként a OnePlus 9 széria jelentős lépést jelent majd a mobilfotózásban.” 

 

“A Hasselbladnál hiszünk a fényképek erejében, és folyamatosan feszegetjük a fényképezés technológiai határait. A OnePlus-szal kötött együttműködés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy a Hasselblad dizájnt és képminőséget minél több emberhez eljuttassuk, osztozva a fényképezés iránti közös szenvedélyben.” – tette hozzá Jon Diele, a Hasselblad alelnöke.

 

 

Hasselblad Camera for Mobile: következő generációs kamerarendszer a OnePlus csúcskészülékeiben

A Hasselblad a magas minőségű fényképezőgépek fejlesztéseinek egyik mozgatórugója immár 80 éve. A középformátumú fényképezőgépeket gyártó céget kivételes képminőség, skandináv dizájn és minőségi kivitelezés jellemzi, és ezek a jellegzetességek a világ számos fényképészét megihlették. A vállalat termékeivel olyan páratlan felvételeket rögzítettek, mint például az emberiség első lépései a Holdon.

 

A mostani bejelentés értelmében a OnePlus és a Hasselblad három éven keresztül fog szorosan együttműködni a kutatás-fejlesztés területén. Ennek első szakaszát szoftveres fejlesztések jelentik, beleértve a színbeállítást és szenzorkalibrálást. Mindkét vállalat elkötelezett amellett, hogy azonnali fejlesztéseket biztosítson a OnePlus felhasználóknak, ezzel párhuzamosan pedig hosszú távon is javítják a felhasználói élményt és a minőséget.

 

Az első, és egyben legnagyobb kihívást jelentő lépés a továbbfejlesztett színkalibráció. A hónapok óta zajló fejlesztési folyamat alapos vizsgálatot és finomhangolást foglalt magában, ennek eredményeként született meg a Natural Color Calibration with Hasselblad. Ezzel a megoldással a OnePlus csúcskészülékeinek kamerái által rögzített színek pontosabbak, természetesebbek és valósághű eredményt biztosítanak. Ez a OnePlus következő telefonjai számára is új szintet jelent a színkalibrációban.

 

Az új Hasselblad Pro mód a Hasselblad piacvezető szenzorkalibrációját először ülteti át okostelefonba. Mindez a színek pontos és természetes megjelenítését eredményezi, kiváló alapot biztosítva az utómunkához. A Hasselblad Pro mód felhasználói felülete a Hasselblad képfeldolgozási szoftverén alapul, és rengeteg lehetőséget biztosít a fotók finomhangolására, például az ISO, a fókusz, az exponálási idő és a fehéregyensúly beállításával. A felhasználók 12 bites RAW formátummal is dolgozhatnak a gazdagabb színekért és a nagyobb dinamikai tartományért.

 

150 millió dolláros befektetés: hosszú távú elkötelezettség a továbbfejlesztett mobilos fényképezésért

A Hasselblad Camera for Mobile közös fejlesztésén túl a OnePlus három évre szóló stratégiai tervét is ismertette:

  • •  Négy kutatási és fejlesztési központ további fejlesztése, beleértve egy Japánban és egy az Egyesült Államokban található laboratóriumot.
  • •  Az okostelefonos fényképezés új területeinek fejlesztése, beleértve a panorámafelvételre alkalmas kamerát 140 fokos látószöggel, T-lens technológiát a villámgyors fókuszálásért az előlapi kamerán és egy új típusú szenzort, ami lényegében megszüntetni az ultraszéles látószögű kamerával készült fényképek szélén jelentkező torzítást.

 

 

OnePlus 9 széria bejelentés

A OnePlus 9 szériában számos újdonság debütál a mobilos fényképezést illetően, mindez a márkára jellemző magas minőségű hardveres elemek felhasználásával, gyors, akadozásmentes szoftverrel és a Hasselblad szakmai tapasztalatával egészül ki.

 

A OnePlus 9 széria kamerarendszere egyedileg tervezett Sony IMX789 kameraszenzoron alapul. A 12 bites RAW formátumnak köszönhetően akár 64-szer több színt képes rögzíteni, így dinamikus és vibráló színmegjelenítést eredményez. A Hasselblad Camera for Mobile továbbfejlesztett HDR videofelvétellel bír, és 4K felbontásban 120fps, míg 8K felbontásban 30fps képfrekvenciájú videorögzítést tesz lehetővé.

 

A OnePlus 9 széria nemzetközi bejelentése március 23-án 15 órakor kezdődik a www.oneplus.com/launch oldalon. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05