Az MTV dokumentumfilmmel segíti a járványhelyzet miatt lelki gondokkal küzdő fiatalokat

forrás: Prím Online, 2021. május 6. 18:46

Különleges dokumentumfilmmel hívja fel a figyelmet a tinédzserek járványhelyzet okozta súlyos mentális gondjaira az MTV. A zenecsatornán itthon május 8-án, szombaton 15:05-től látható Each and Every Day című dokumentumfilmben olyan fiatalok szólalnak meg, akik bár lelkileg mélypontra kerültek, de segítséget kértek, és így képesek voltak kimászni a gödörből. Az alkotás célja, hogy a személyes történeteken keresztül a mentális egészségről szóló diskurzus, valamint a segítségkérés fontosságát hangsúlyozza. A téma kapcsán Balatoni József „Jocó bácsi” és a Kék Vonal szakértője is megosztotta a magyar tinédzserek jelen lelkiállapotával kapcsolatos tapasztalatait. 

Az egész világ, így Amerika is, már egy éve a koronavírus járvány hatása alatt raboskodik, ami többek között a fiatalok mentális egészségére is negatív hatással van. Éppen ezért Alexandra Shiva rendezőnő, valamint Lindsey Megrue producer fontosnak tartotta, hogy a lelki egészséggel foglalkozó, nonprofit, The Jed Alapítvány társulásával bemutassa kilenc tinédzser történetét, akik a járványhelyzet okozta mentális problémákkal küzdenek. A bizalmas és lebilincselő beszélgetések során a depresszió, a szorongás és az egyéb mentális problémák megismerése mellett az is kiderül, hogy a legnehezebb élethelyzetekben is van megoldás megfelelő kezeléssel, őszinte beszélgetésekkel.

 

„A film késztése közben első kézből láthattam azt, ahogy a fiatalok a mentális problémákkal járó kihívásokat kezelik, beleértve az öngyilkosságról történő nyílt beszélgetést is” – mondta el Alexandra Shiva. „A fiatalok meggyőző és őszinte történetei nagy hatással voltak rám, hiszen erőteljes üzenetet hordoznak: egy sérült ember sincs egyedül és mindig van remény, mindig van segítség” – árulta el Donna Satow, a The Jed Alapítvány társalapítója.

 

 

Hazánkban sem ismeretlen probléma a tinédzserek járványhelyzet miatti szorongása. Balatoni József, avagy ahogy a legtöbben ismerik, Jocó bácsi, tanárként nap mint nap szembesül a jelenlegi nehézségekkel. „A kor meghatározó jellemzői, a szabadság, a közösség, az ismerkedés mind kimarad az életükből, nincsenek táborok, szalagavatók, ballagások és hétköznapi pillanatok sem, és ezeket nem is lehet pótolni. Az iskola jelentette szocializáció hiányzik, ami leginkább az új osztályt kezdők esetében problémás” – árulta el a pedagógus, aki szerencsére azt tapasztalja, hogy a diákok nyíltan és őszintén vállalják érzéseiket és mernek a tanáraiktól segítséget kérni, azonban mentálhigiénés szakemberhez már nehezebben fordulnak.

 

 

Reményiné Csekeő Borbála, a Kék Vonal szakmai vezetője elmondta, hogy őszinte, teljes figyelemmel és közös gondolkodással igyekeznek segíteni a fiataloknak, akik a járvány ideje alatt többször keresték meg őket szorongás, félelem és az általános lehangoltság miatt. „2020-ban a családtagokért érzett aggodalom, a velük való konfliktusok és sajnos a családon belüli erőszak témái megelőzték a szerelmet és a kortársakat. Idén már négy hónap alatt 411 beszélgetésünk volt öngyilkossági gondolatok, késztetések miatt, ami a korábban tapasztalt évi közel 1000 megkereséshez képest némi emelkedést jelez. Bántalmazás és az öngyilkossági késztetés eseteiben, ha a megkereső erre felhatalmazást ad, közvetítjük őt a személyes segítséghez, amihez egyébként a járvány harmadik hullámában sokaknak különösen nehéz volt hozzájutni. Az öngyilkossági kísérletek mögött egyébként gyakran serdülőkori depresszió van, ami jól kezelhető betegség, ezért is érdemes időben segítséget kérni, szakemberhez fordulni” – emelte ki Reményiné Csekeő Borbála, aki hozzátette, hogy az elmúlt időszakban egyre többen fordultak hozzájuk írásban, a chat szobán keresztül. A szakértő szerint a problémák orvoslásában sorsdöntő szerepet játszanak a sikerélmények, célok és motivációk, akárcsak a biztonságos érzelmi családi háttér és a baráti kapcsolatok.

 

Május 8-án, szombaton 15:05-től az Each and Every Day című dokumentumfilm az MTV műsorán!

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Megjelent a világ első unalmas telefonja

A Heineken a street kultúra ízlésformálójával, a Bodegával együttműködve bemutatta a Human Mobile Devices (HMD) által gyártott "The Boring Phone" készüléket.

2024. április 18. 13:15

A Sony bemutatja a BRAVIA Theatre vadonatúj otthoni audio termékcsaládját

A Sony megújítja BRAVIA márkáját, hogy gazdagítsa az otthoni filmnézést és moziélményt. A streaming szolgáltatások elterjedésével egyre népszerűbbé vált a kényelmes otthoni filmnézés. A Sony széles termékválasztékát, például a digitális mozifilmes kamerákat, professzionális monitorokat és professzionális fejhallgatókat a filmgyártás szakemberei széles körben használják, így a vállalat mélyre hatóan ismeri a moziipart, valamint a filmkészítők és tartalomkészítők törekvéseit. 

2024. április 18. 11:40

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09