A Magyar Telekom 2021. első negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2021. május 11. 19:33

A Magyar Telekom ma közzétette 2021. első negyedévre vonatkozó, EU által befogadott Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit. A negyedéves pénzügyi jelentés nem auditált értékeket tartalmaz az összes pénzügyi időszakra. 

 

Főbb eredmények:

Az összbevétel éves összehasonlításban 1,9%-kal, 162,3 milliárd forintra nőtt 2021 első negyedévében, a távközlési szolgáltatási bevételek mindkét országban tapasztalható emelkedésének köszönhetően, ami ellensúlyozta az rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek enyhe visszaesését, valamint a magyarországi kiskereskedelmi szélessávú bevételekben tapasztalt kiesést.

▪  A mobil bevételek éves összehasonlításban 2021 első negyedévében 2,5%-kal, 90,4 milliárd forintra nőttek a mobil adatbevételek emelkedésének köszönhetően, ami ellensúlyozta az alacsonyabb kiskereskedelmi hangbevételek hatását. 

▪  A vezetékes bevételek 2021 első negyedévében éves összehasonlításban 1,9%-kal, 53,8 milliárd forintos szintre nőttek, mivel a TV bevételek mindkét országban tapasztalt további emelkedése teljes mértékben ellensúlyozta a hangalapú bevételek folytatódó visszaesését.

▪  A rendszerintegrációs (RI) és IT (’RI/IT’) bevételek 2021 első negyedévében mérsékelten csökkentek, 18,1 milliárd forintot elérve, ami a közszféra számára teljesített alacsonyabb projektvolumen, valamint az ezt ellensúlyozó magasabb vállalati szektorból származó bevételek együttes hatását tükrözi, miközben az észak-macedóniai testreszabott megoldási projektekből származó bevételek a korábbi magas szintről éves összehasonlításban csökkentek.

 

A közvetlen költségek éves összehasonlításban 3,1%-kal, 69,2 milliárd forintra nőttek 2021 első negyedévében, főként a növekvő összekapcsolási és TV tartalomhoz kapcsolódó költségek, valamint a magasabb eszközértékesítési költségek miatt.

▪  Az összekapcsolási díjak éves összehasonlításban 11,1%-kal, 5,9 milliárd forintra emelkedtek 2021 első negyedévében, tükrözve a hálózaton kívüli mobil hangalapú és SMS forgalom további növekedését, ami a belföldi mobilszolgáltatók felé magasabb összegű kifizetéseket eredményezett.

▪  Az RI/IT szolgáltatással kapcsolatos költségek éves összevetésben 3,5%-kal 12,4 milliárd forintra csökkentek 2021 első negyedévében a kapcsolódó projektek mindkét országban tapasztalt alacsonyabb volumene miatt.

▪  A követelések értékvesztése éves összehasonlításban 0,6 milliárd forinttal 2,0 milliárd forintra csökkent 2021 első negyedévében, ami a magyarországi mobil követelések kedvező korosodásának, valamint a 2020 első negyedévét érintő COVID-19 járvány, valamint egyes ügyfelek hűségidőszak elengedése miatti egyszeri tételek hiányának együttes hatását tükrözi.

▪  A távközlési adó éves összehasonlításban 4,7%-kal, 6,8 milliárd forintra nőtt 2021 első negyedévében a magyarországi üzleti és lakossági szegmensben egyaránt tapasztalt mobil hangalapú forgalom emelkedés és a magasabb lakossági vezetékes forgalom együttes hatása miatt. 

▪  Az egyéb közvetlen költségek éves összehasonlításban 5,7%-kal, 42,0 milliárd forintra nőttek 2021 első negyedévében az eszközértékesítéshez kapcsolódó költségek növekedése, a magasabb magyarországi TV tartalom díjak és bizonyos egyszeri, a járvány harmadik hulláma következtében életbe lépő magyarországi lezárásokhoz kapcsolódó költségek felmerülése következtében.

 

A bruttó fedezet éves összehasonlításban 2021 első negyedévében 1,0%-kal, 93,1 milliárd forintra nőtt a távközlési szolgáltatási bevételek magasabb szintjének köszönhetően, amit részben ellensúlyoztak a járvány harmadik hullámával kapcsolatban felmerült magyarországi egyszeri költségek.

 

A közvetett költségek éves összehasonlításban 6,3%-kal, 42,9 milliárd forintra javultak 2021 első negyedévében, ami főként a Csoportszinten alacsonyabb volumenű végkielégítések hatását tükrözi.

▪  A személyi jellegű ráfordítások éves összehasonlításban 2,9 milliárd forinttal 19,2 milliárd forintra csökkentek 2021 első negyedévében, ami mögött a végkielégítések alacsonyabb szintje, az átlagos létszám csökkenése, valamint az ezt részben ellensúlyozó, Magyarországon 2020 júliusában bevezetett, általános béremelés áll.

▪  A közműadó összege éves összehasonlításban enyhén emelkedett, 7,3 milliárd forintos szintre 2021 első negyedévében, ami az adóköteles hálózat hosszának növekedését tükrözi (főként a 2015-ös hálózati beruházásokból eredő adókedvezmények lejárta miatt), melyet ellensúlyozott a Magyar Telekom új hálózati beruházásaihoz és olyan fejlesztésekhez kapcsolódó adókedvezmények pozitív hatása, amelyek lehetővé teszik a legalább 100 Mbps sebességű internet-hozzáférést.

▪  Az egyéb működési költségek (közműadó nélkül) éves összehasonlításban 2,9%-kal, 17,3 milliárd forintos szinten alakultak a negyedév során, mivel a költségoptimalizációs intézkedések pozitív hatását némileg ellensúlyozta az észak-macedóniai költségeken a forint dénárhoz képesti gyengüléséből eredő árfolyamhatás, valamint a magyarországi hálózat működtetésével kapcsolatos magasabb költségek és jogi ügyekkel kapcsolatos elhatárolások. 

▪  Az egyéb működési bevételek 2021 első negyedévében 0,8 milliárd forintra emelkedtek, ami főként a magyarországi ingatlan értékesítésből származó bevételeket tükrözi. 

 

Az EBITDA éves összehasonlításban 8,2%-kal, 50,2 milliárd forintra, míg az EBITDA AL 8,1%-kal, 44,2 milliárd forintra emelkedett 2021 első negyedévében a magasabb bruttó fedezet és az alacsonyabb személyi jellegű ráfordítások következtében.

 

Az értékcsökkenési és amortizációs költségek éves összehasonlításban 4,3%-kal, 35,1 milliárd forintra emelkedtek 2021 első negyedévében, ami a Magyarországon 2020 márciusában megszerzett frekvenciaengedélyek hatását tükrözi, míg Észak-Macedóniában a költségek növekedése leginkább a tartalomszolgáltatáshoz kapcsolódó jogok, valamint a szoftverek és licenszek magasabb amortizációs ráfordításainak eredménye.

 

Az adózott eredmény 10,9 milliárd forinttal 10,1 milliárd forintra nőtt 2021 első negyedévében, ami a magasabb EBITDA és a jobb pénzügyi eredmények együttes hatását tükrözi.

▪  A nettó pénzügyi eredmények éves összehasonlításban jelentősen javultak 11,0 milliárd forintos veszteségről 1,6 milliárd forintos veszteségre a negyedévében. Ez az éves összehasonlításban jelentkező változás a forint euróval szembeni, 2020-as bázisidőszaki gyengüléséből eredő negatív árfolyamhatás elmaradásának köszönhető, ami párosult a hozamgörbe mozgások pozitív hatásával, amelyek a származékos pénzügyi eszközök valós értéken történő szerepeltetéséből eredő nem realizált nyereséghez vezettek. Ezek a hatások teljes mértékben ellensúlyozták a kamatköltségek kismértékű, főképp a lízing és frekvenciahasználati jogokhoz kapcsolatos növekedését.  

▪  A nem irányító részesedésekre jutó eredmény éves összehasonlításban 0,4 milliárd forinttal, 1,2 milliárd forintra nőtt 2021 első negyedévében az észak-macedóniai tevékenységből származó bevételek és nyereségesség növekedésének együttes hatása miatt.

 

A szabad cash-flow kiáramlás 17,1 milliárd forintot ért el 2021 első negyedévében, 35,7 milliárd forintos ingatlanokra, gépekre, berendezésekre és immateriális javakra fordított kifizetés miatt a viszonylag magas 2020 negyedik negyedévi Capex és a szokásos szezonális működő tőke bővülés mellett.

 

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója így nyilatkozott: “A működési környezet 2021 első negyedévében kihívást jelentett, mivel a COVID-19 harmadik hulláma minden korábbinál súlyosabbnak bizonyult. Ennek ellenére, köszönhetően agilis megközelítésünknek, a Magyar Telekom képes volt gyorsan alkalmazkodni a változó körülményekhez, és a világjárvány során levont következtetések alapján javította pénzügyi és működési eredményeit. Az EBITDA 50,2 milliárd forintot ért el az első negyedév során, ez jelentős teljesítmény, ami szilárd alapokat biztosít a kiadott célkitűzéseink teljesítéséhez. 

 

A Magyar Telekom ezen kívül az első negyedévben frekvenciablokk használati jogokat szerzett a 900 MHz és 1800 MHz-es sávban. Ez egy fontos mérföldkő, melynek segítségével ügyfeleink továbbra is a már megszokott magas színvonalon vehetik igénybe mobil szolgáltatásainkat és innovatív megoldásainkat. Biztos vagyok abban, hogy ez a beruházás, valamint a gigabit képes hálózatunk folyamatos fejlesztése lehetővé teszi, hogy ne csak könnyebbé tegyük ügyfeleink életét, hanem hozzájáruljunk Magyarország gazdasági sikereihez is.”

 

Célkitűzések:

 

Kulcsszavak: Magyar Telekom +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05