Felpöröghet idén a diákok foglalkoztatása

forrás: Prím Online, 2021. június 8. 15:23

A vendéglátásban és turizmusban minden korábbinál több diákot foglalkoztathatnak idén nyáron, de megjelent az igény a munkát vállaló tanulók iránt a magán-egészségügyi szolgáltatók részéről is. A Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet az idén várható nagyobb kereslet minél gördülékenyebb kiszolgálása érdekében digitalizálta az adminisztrációt, így akár egy napon belül munkába állhatnak a fiatalok. 

A koronavírus-járvány és a nyomában járó gazdasági bizonytalanság éreztette hatását minden atipikus foglalkoztatási forma esetében, nem volt ez alól kivétel a diákmunka sem. Különösen a tavaly tavaszi első hullámban esett vissza a kereslet a diákmunka iránt, majd a nyári felfutást követően a másik fontos időszakban, a karácsony előtti hetekben már a második hullám miatt volt kisebb igény a fiatalok munkájára. Az idén azonban 2020-hoz képest már jóval nagyobb lehet az érdeklődés a vállalkozások részéről a diákmunkára, és olyan feladatkörökben is kipróbálhatják majd magukat a fiatalok, amelyekben korábban nem volt jellemző, hogy bevetették volna őket. 

 

„Már most látszik a megkeresésekből, hogy egyre több az érdeklődő partner, aki a nyáron diákok foglalkoztatását tervezi. A felfutó kereslet pedig találkozik a kínálattal, mert tapasztalataink szerint a tanulók részéről is nagy az igény, hogy ismét munkába állhassanak, különösen azok körében, akik részben, vagy akár teljes egészében maguk fedezik a kiadásaikat. Az elmúlt évben nagyon súlyos helyzetbe került vendéglátásból, turizmusból, rendezvényszervezésből sok szakember kényszerűségből távozott, hogy el tudja tartani a családját és a piaci visszajelzések alapján vagy lehetetlen, vagy nagyon nehéz visszacsábítani őket. Az ő pótlásuk érdekében  fokozottan számítanak az ezekben az ágazatokban működő vállalkozások a diákmunkára olyan munkakörökben is, amikre korábban nem, vagy nagyon ritkán volt csak példa. Így londinerként, szállodai adminisztrátorként, szobalányként, szakácssegédként is egyre több tanuló helyezkedhet el idén” - vázolta a helyzetet Papp Nóra, a Work Force HR szolgáltatóhoz tartozó Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője.

 

 

Az elmúlt egy évben nagyon népszerűek voltak a diákok körében az otthonról végezhető szellemi munkák, közülük is kiemelkedtek a gyakornoki pozíciók. Az iskolaszövetkezeti tagok jelentős hányadát a Z generációs – 1995 és 2010 között született - diákok adják, az esetükben pedig a mindennapok része az új technológiai eszközök és megoldások használata. Így ők gyorsan, és könnyen tudtak alkalmazkodni a munka világába berobbanó home office-hoz. „A tapasztalatok szerint a szabadidő eltöltési lehetőségek beszűkülése miatt sok esetben többet is dolgoztak az egyébként szokásos átlagos óraszámoknál. A foglalkoztatói oldalról is megnövekedett a szellemi pozíciók kínálata, amihez nagyban hozzájárult a telekommunikációs szolgáltatások iránti és az online kereskedelemben tapasztalható kiugró igény. Ami még újdonság, hogy a magán-egészségügyi szolgáltatók is beléptek a diákmunkát igénylők körébe. Jellemzően a COVID-járvány okozta megnövekedett adminisztrációs terhek enyhítésére kértek segítséget, illetve a szakirányú tanulmányokat folytató diákok tesztelésben való részvételéhez” - mondta el Papp Nóra.

 

A Job Force a diákok életstílusához és igényeihez alkalmazkodva, illetve a szolgáltatási színvonal emelése érdekében digitalizálta az adminisztrációs folyamatait. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a tanulók elektronikus aláírással szerződhetnek az iskolaszövetkezettel, ami jelentősen megkönnyíti, leegyszerűsíti és felgyorsítja az alkalmazásuk folyamatát. Papp Nóra szerint ezzel a fejlesztéssel – ami a hazai iskolaszövetkezetek között egyedinek számít – elérhető, hogy a diákok akár egy nap alatt munkába állhassanak, ami lehetőséget kínál a Job Force vállalati partnerei számára, hogy még gyorsabban alkalmazkodjanak a változó piaci körülményekhez. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05