Egyetemi hallgatók fogtak össze a pandémia ellen

forrás: Prím Online, 2021. augusztus 2. 12:39

Még a pandémia ideje alatt az online térben zajlott le a VETATHON verseny, (az állatorvoslás angol elnevezését és a marathont összekombinálva), az Állatorvostudományi Egyetem és az Óbudai Egyetem közös szervezésű, 24 órás hackatonja, „Az állatok és a pandémia” témakörében. A csapatok a megmérettetés során egy általuk beazonosított probléma megoldására tettek javaslatot és demonstrálták is innovatív ötleteik kidolgozását.

A VETATHON célja az volt, hogy a verseny során a két tudományterület (az állategészségügyi és a mérnöki) összekapcsolásával valós problémákra új megközelítésű – akár a pandémiás helyzeten is túlmutató – megoldásokat kapjunk, amelyeknek konkrét hasznosítása is elképzelhető a jövőben. Elvárás volt a versenyzőktől többek közt az, hogy a feladatmegoldásba beépítsék az állatorvosi, illetve mérnöki tudásukat. Utóbbi esetén kiemelten a mesterséges intelligencia eszközeit, a big data megközelítést és/vagy a korszerű szenzorok alkalmazását érvényesítsék.

 

A zsűri értékelése egy angol nyelvű prezentáció és a kérdésekre adott válaszok alapján született meg. A verseny ezen része nyilvános volt, így nem csupán a családtagok és szurkolók vehettek részt az online eseményen, hanem a média képviselői is. A hackathon végeredményéről transzparens értékelési rendszer alkalmazása mellett egy jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező, ipari és akadémiai tagokból álló zsűri döntött, a mentorok véleményének figyelembevételével. A kényszerű online megrendezés viszonylag kevés zökkenővel működött, de azért a személyes részvétel izgalma sokaknak hiányzott.  

 

 

Összesen 41 hallgató indult, 6 országból és 4 egyetemről (Állatorvostudományi Egyetem, Óbudai Egyetem; 1-1 hallgatóval a Budapesti Corvinus Egyetem és Szegedi Tudományegyetem is képviseltette magát), így végül 7 vegyes csapat állt a zsűri elé kreatív megoldásaikkal. A verseny ideje alatt több mint tíz, állatorvosi, mérnöki és üzleti háttérrel rendelkező mentor segítette a csapatokat. A csapatok egytől-egyig a zsűri elismerését kiváltó ötletekkel rukkoltak elő, így végül igen nehéz volt a döntés. 

 

Az első helyen a Pawsome csapat végzett, a laktáció időszakában gyakori és nagy tejveszteséggel járó ketózis, problémájára kerestek újszerű választ. Az ötletük egy, a szarvasmarhákat monitorozó, microchip alapú rendszer, mely a ketózis korai felismerését teszi lehetővé. 

 

A második helyet a Veta-Tech csapat szerezte meg innovatív gyógynövény hatóanyagú táplálék-kiegészítőt előállító rendszerre vonatkozó ötletükkel. 

 

A dobogó harmadik helyére a Vengineers csapat állt, különböző fertőző megbetegedések elkerülését segítő prevenciós célú kisállatnyakörvre és a hozzá kapcsolódó applikációra irányuló megoldásukkal.

 

Született még néhány izgalmas megoldás 

•  az állattartók és állatorvosok közötti kommunikáció javítására egy speciális applikáció segítségével, amelyben az orvos utasításai alapján kerülnek a beteg állatokkal kapcsolatos adatok, paraméterek rögzítésre és így a helyes terápia megállapítása egyszerűbbé és gyorsabbá tud válni. 

•  a szarvasmarhák vérvételének automatizálására egy robotkar segítségével, amely több fontos élettani paraméter egyidejű rögzítésével köti össze a vérvétel adatait az adott állattal. 

•  a járványok idején a kisállatok és haszonállatok betegségeinek nehézkessé vált diagnosztizálására, amin egy olyan mobil kabinnal segítenének, ahol lehetőség van a különböző diagnosztizáló folyamatok, tesztek és vizsgálatok elvégzésére, illetve online kapcsolatteremtésre állatorvosokkal.

•  az emberiség fehérje ellátási problémáira, a különböző rovarok (fehérjeforrások) optimalizált és ipari mértékű tartásának továbbfejlesztésével. Az innováció kiterjed a folyamatok optimalizálására, a rovartartó konstrukciók megtervezésére, illetve az élelmiszerek, élelmiszerszármazékok előállítására.

 

A hackathon szponzorai az Elanco, a Zoetis és a Boehringer Ingelheim nagy nemzetközi állategészségügyi cégek voltak, akik értékes konferencia részvételi és képzési lehetőséget, valamint ajándékutalványokat ajánlottak fel a nyertes hallgatók számára. 

 

A VETATHON innovációs hallgatói verseny a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma című pályázati konstrukcióján belül, az Állatorvostudományi Egyetem által elnyert, 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00010, valamint az Óbudai Egyetem 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00017 számú projektjének támogatásával jött létre. 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09