Ericsson: az autó lesz a legfejlettebb okoseszköz a jövőben

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 24. 14:30

Noha egyre többet hallunk az autonóm autózásról, a ma a piacon elérhető megoldások jellemzően a 2-es szintű önvezetésre képesek az ötfokozatú skálán. A valódi önvezetéshez az 5G széleskörű elterjedése is szükséges, mivel így lehset elérni, hogy a szoftver ne csak az adott autó által begyűjtött adatokra támaszkodjon, hanem messzebb is „ellásson” – derül ki az Ericsson új tanulmányából, amely a hálózatba kötött autók (connected cars) 166–200 milliárd dolláros piacán megnyíló üzleti lehetőségeket veszi számba.

A tartós siker érdekében az autógyártókra a következő években komoly változások várnak: ahogy az autóipart egyre inkább átszövi a digitalizáció, az autók fosszilis üzemanyaggal működő mechanikus szerkezetekből négy keréken guruló okoseszközzé válnak. A hagyományos autógyártók szerepe is átalakulhat az évtized végére, a mobilitás-ipar pedig soklépcsős értéklánccá válik olyan új szereplőkkel, melyek korábban egészen más szektorokban voltak meghatározók, vagy éppen ma még nem is léteznek.

 

Az Ericsson friss tanulmánya szerint a világ autógyártóinak mindez ma már nem újdonság. Az autóipari gyártók vezetői már elsősorban a felhőszolgáltatások, a mesterséges intelligencia és a gépek közti kommunikáció területén számolnak a legjelentősebb fejlesztési ráfordításokkal középtávon. Ez ugyanakkor új üzleti lehetőségeket és komoly növekedési potenciált is rejt magában.

 

 

A vezetéssegédektől a teljes önvezetésig

Ma már szinte minden új autóban szériatartozéknak számítanak az olyan vezetéssegédek, mint a sávtartó asszisztens vagy ütközéselkerülő, automatikusan vészfékező rendszerek, illetve az olyan, a vezetőt tehermentesítő eszközök, mint a távolságtartó tempomat. Ugyanakkor még a legfejlettebb csomagok – mint amilyen a Tesla Autopilot – is csak az önvezetés fokát jelző skála második fokán vannak az ötből, és amellett, hogy folyamatosan igénylik a sofőr odafigyelését, még hibákra is hajlamosak.

 

A valódi önvezető autózáshoz az Ericsson tanulmánya szerint sokkal több adatra van szüksége a mesterséges intelligenciának, amit nem lehet begyűjteni egyedül az adott autóból, hanem vezeték nélküli hálózatokon kell kommunikálnia a többi autóval és a közúti infrastruktúrával, miközben folyamatosan frissítenie kell a nagyfelbontású fedélzeti térképeket, amelyeken a legfrissebb útlezárások, forgalmi akadályok is azonnal láthatók. 

 

Ehhez pedig az 5G széleskörű elterjedésén át vezet az út, miután a technológia lehetővé teszi többek közt:

•  a tartósan több gigabit sávszélességű vezeték nélküli kapcsolat létrehozását,

•  a közlekedésben elengedhetetlen, valóban késleltetésmentes kommunikációt,

•  az adatcsomagok előre meghatározott paraméterek mentén történő, garantált továbbítását,

•  sok gépjármű és szenzor egyidejű kommunikációját, feltöltési és letöltési irányba egyaránt.

 

 

36 milliárd dolláros piac

Az egymással és az okos úthálózattal kommunikáló, új biztonsági és kényelmi funkciókat kínáló gépjárművek minden eddiginél komplexebb telematikai és fejlett vezetéstámogató rendszereket (angol rövidítés alapján ADAS) integrálnak majd – a növekedési potenciál ez utóbbi területen lehet a legnagyobb, a szegmens forgalma már 2025-re elérheti a 36 milliárd dollárt, ami több mint 30%-os kumulált növekedésnek felel meg. Az szenzorok piaca ugyanebben az évben pedig 40 milliárd dollárra rúghat.

 

Az autók fejlett fedélzeti elektronikája és szenzorrendszere által érzékelt és feldolgozott adathalmaz egy kellően rugalmas és nagy kapacitású hálózat közbeiktatásával jelentős mértékben hozzájárulhat a közlekedésbiztonság javításához és az utazási kényelem növeléséhez. Egyes becslések, illetve konkrét kísérletek szerint egy önvezető gépkocsi autonóm üzemmódban óránként 5 terabájtnyi szenzoradatot „termel”, amely – megfelelő szabályozás melletti – monetizálása szintén jelentős üzleti potenciált nyit meg az autógyárak előtt.

 

Négy kerék, százmillió programsor

Az autógyártók ma már szoftvergyártók is egyben, a rendszert vezérlő kód jelentősége pedig az autonóm járművek korszakához közeledve még jelentőségteljesebb lesz. A rendszerek összetettségének köszönhetően egy modern új autó fedélzeti számítógépének kódbázisa elérheti a százmillió sort (körülbeül duplaanyit, mint egy korszerű operációs rendszer), ráadásul a kód frissítésére az újabb funkciók és hibajavítások miatt egyre gyakrabban van szükség.

 

Az autók fedélzeti elektronikájának frissítését a jövőben könnyűszerrel el lehet majd végezni távolról is (angol szakszavakkal Over The Air, vagyis OTA frissítés), melyhez pusztán a frissítések várható méretéből fakadóan szintén elengedhetetlen lesz a stabil és gyors 5G hálózat. Egyes autógyártók (pl. a BMW és a Tesla) eddigi tapasztalatai alapján a távoli rendszerfrissítés nem csak a szervizköltségeket csökkentheti, hanem az analitikai folyamatoknak köszönhetően hozzájárulhat a funkciók – így összességében maga a gépjármű – hatékony továbbfejlesztéséhez is. 

Automobil ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80 százalékra „tankolhatóak” az e-autók. 

2024. április 16. 10:10

A Continental SportContact 7 nyerte az Auto Bild sportscars kiadványának tesztjét

A Continental SportContact 7 gumiabroncs első helyezést ért el az Auto Bild sportscars kiadványa által végzett UHP nyári gumiabroncs-teszten (24/4. szám), melyen „tesztgyőztes” és „példamutató” minősítést kapott. A nagy teljesítményű autógumi hat nemzetközi gyártó modelljével szemben győzött: 1,2-es összpontszámmal a teszt első helyezettje lett. A szerkesztők a 265/35 R 19-es méretű autógumit egy Mercedes AMG GT első-, míg a 295/30 R 20-as méretű modellt annak a hátsó tengelyén tesztelték, összesen kilenc tesztszakaszban, vizes és száraz utakon egyaránt.

2024. április 13. 10:47

A Continental abroncsa megnyerte a német Auto Zeitung autógumi tesztjét is

Az Auto Zeitung német autós magazin szerkesztői legutóbbi nyári gumiabroncs-tesztjükben a Continental PremiumContact 7-et nevezték meg a „ragyogó győztesnek" (24/7. szám). Mind a vizes, mind a száraz vezetési teszteken a legmagasabb pontszámot érte el. A lap szakértői a 225/45 R 17-es méretben kilenc gumiabroncsot vizsgáltak egy BMW 120i-n, összesen 13 kritériumot szem előtt tartva. Európai, ázsiai és amerikai abroncsmárkák termékeit mérték fel.

2024. április 3. 11:37

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09