A MENTA konferencián hirdették ki a 2021-es Gyurós Tibor-díj nyerteseit

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 25. 10:02

Az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért szakmai zsűrije idén is a MENTA konferencián jelentette be az év menedzsere, az év digitalizációs projektje, az év innovációja díjak nyerteseit, és nevezte meg 2021 digitálisoktatás-nagykövetét.

A MENTA konferencia első napja a hagyományoknak megfelelően idén is a Gyurós Tibor-díjak átadásával zárult, amellyel  2001 óta a hazai IKT-szektorban meghatározó szakemberek és kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások tevékenységét ismeri el az IVSZ. A MENTA sárvári helyszínén ünnepélyes keretek között adták át négy kategóriában a szakmai zsűri által huszonharmadik alkalommal odaítélt elismerést.

 

 

A Gyurós Tibor-díj 2021-es nyertesei:

 

Az év menedzsere - Nyisztor József, a Training360 ügyvezető igazgatója 

Nyisztor József közel harminc éve foglalkozik informatikai képzésekkel, cégtársaival tíz évvel ezelőtt alapította meg a mára piacvezetővé vált Training360 Kft-t. A vállalat az elmúlt évtizedben több mint százezer ember számára tartott informatikai képzéseket: ezek közt számos olyan tréning is  megtalálható, amelyek korábban nem voltak elérhetők Magyarországon. A pandémia kitörésekor a Training360 mindössze három nap alatt volt képes átállni a hagyományos képzésekről online platformon zajlóra, társadalmi szerepvállalási projektje keretében pedig mintegy háromezer hazai informatikatanár számára biztosított ingyenes képzést százmillió forint értékben.

 

A digitális oktatás nagykövete - Zsigó Zsolt, a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium mesterpedagógusa

Zsigó Zsolt harminc éve dolgozik jelenlegi munkahelyén matematika-fizika-informatika szakos tanárként, több évtizedes tevékenysége révén a Bánki Donát Műszaki Technikum az ifjúsági innováció és műszaki fejlesztés egyik fontos bázisává válhatott Magyarország keleti régiójában. Munkamódszerének három pillérét a személyre szabott tehetséggondozás, az általános iskolai mentorprogram, illetve a fiatalok vállalkozóvá válásának segítése képezi. Ez utóbbi területen jelent segítséget a technikum általa életre keltett Digitális Közösségi Alkotóműhely, illetve a BánkiHUB mint középiskolai innovációs ökoszisztéma, egy hazai vállalkozással való kapcsolódást biztosító innovációs csomópont. Ez utóbbi két helyszín a tanulmányi  versenyekre való felkészítés két fontos hazai műhelye.

 

Az év innovációja - YourAnastomosis

A YourAnastomosis-projekt 2018-ban azzal a céllal indult, hogy az orvosi képzésben innovatív oktatási megoldásokat állítson elő. Célja olyan adatok gyűjtése, amelyek alkalmazása elengedhetetlen az orvostechnológiai iparágban működő vállalkozások digitális transzformációjához. A vállalkozás egy olyan innovatív megoldást dolgozott ki és vitt piacra, amely eredményesebbé és biztonságosabbá teszi a sebészeti eljárások elsajátítását. A sebészek valós műtéti eseteket megjelenítő, bárhol, bármikor elérhető szimulátorokon és érimitációkon gyakorolhatnak, amelyek után a sebészek személyre szóló visszajelzést kapnak az érvarratkészítési technikájukról és az érvarratok várható működéséről. A projektünk célja egy olyan digitalizációs eszköz széles körben történő elérhetővé tétele, amely a műtéti eredményeket, valamint a műtéti teljesítmény értékelését adatok formájában és skálázható módon teszi hozzáférhetővé. A fejlesztések elősegítik az egészségügy és egészségipar digitális fejlődését okos eszközökkel történő egészségügyi mérések alkalmazása és fejlesztése révén.

 

Az év digitalizációs projektje - CHEQ vállalati belső kommunikációs platform

A CHEQ a Talk-A-Bot vállalati belső kommunikációs eszköze, amelyet elsősorban ipari, logisztikai és kereskedelmi cégek számára fejlesztettek, mivel az ilyen szervezetek számos alkalmazottja irodán kívül dolgozik, ami megnehezíti a velük való kommunikációt. A CHEQ a legolcsóbb okostelefonokon is jól működő Viber platformját használja, használóinak nem szükséges azon kívül más applikációt telepítenie. Segítségével a kékgalléros dolgozók valós időben értesülhetnek a vállalat legfontosabb eseményeiről,megkaphatják a fizetési papírokat, intézhetik a szabadságukat és egyéb HR-ügyeiket. A CHEQ fejlesztői a pandémia kitörésekor bevezették a platform ingyenesen használható, egyszerűsített változatát, így segítve a hazai vállalatokat. A CHEQ Krízis nevű platformot alig egy hónap alatt már 25 ügyfél több mint 36 ezer munkatársa használta, 60 százalékuk pedig később előfizetett a teljes csomagra, amelyet jelenleg több mint 50 cég mintegy 80 ezer munkatársa használ - a fejlesztők pedig már a globális piacot tervezi meghódítani a Microsoft Teamsre adaptált változattal.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Nem érdemes otthon őrizgetni a régi mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra felhasználható lenne, miközben a bennük lévő akkumulátor évek alatt akár tűzveszélyessé is válhat. Most a használt mobilok akár 30 000 Ft-ot is érhetnek a Yettelnél.

2024. április 19. 11:50

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Lányok Napja az ELTE Informatikai Karán

Az ELTE Informatikai Kar ismét szeretettel várja az érdeklődőket a Lányok Napjára, ahol bemutatják, milyen izgalmas és kreatív feladatok várnak a jövő informatikusaira, és miért érdemes lányként ezt a pályát választani.

2024. április 18. 19:41

Informatikai pályaorientációs napon segítik női szakértők az iskolás lányok elhelyezkedését

Lányoknak szóló informatikai pályaorientációs napot szervez a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Informatika Történeti Kiállítása és a Women4Cyber Hungary a szegedi Szent-Györgyi Albert Agorában. A Girls in ICT Day rendezvényen gondolatébresztő interjúk és inspiráló előadások segítenek a jövő reménybeli női informatikusainak a tájékozódásban és elhelyezkedésben. Az érdeklődőknek az eseményre nemcsak személyesen, hanem online is lehetőségük van csatlakozni.

2024. április 18. 16:54

Használt autót webshopból?

A 2023-as év konszolidációt hozott a használtautó-piacon, de a recesszió és az infláció szele érezhető a szegmensben. A vásárlók tudatosabbak, a bizalmatlanság viszont továbbra is erős és gyakran indokolt. Mit hozhat a jövő, és hogyan vásárolnak a magyarok használt autót 2024-ben? 

2024. április 18. 15:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09