Még több támogatást kapnak az Imagine Cup versenyzői

forrás: Prím Online, 2021. szeptember 30. 15:59

A 2022-es lesz a huszadik Microsoft Imagine Cup verseny. A világ egyik legrangosabb, fiatal fejlesztők számára megrendezett nemzetközi versenyére már most lehet regisztrálni. Föld, oktatás, egészségügy és életmód kategóriákban lehet majd indulni. A jubileumi évben a verseny közösségépítő eseményt, mentori támogatást, képzéseket és opcionálisan választható külön versenyt is kínál a pályázóknak. Ez utóbbi esélyt ad az Imagine Cup döntőjébe való bekerülésre is!

A Magyarországon is nagy népszerűségnek örvendő, fiatal fejlesztők számára létrehozott nemzetközi Microsoft Imagine Cup versenyt huszadik alkalommal rendezik meg az idén. Az idei regisztráció már a tavalyi verseny lezárulását követően elérhetővé vált, azonban csak most derült ki, milyen kategóriákban mérhetik össze a képességeiket a fiatal innovátorok. A verseny honlapján a 20-ik kerek évfordulóra megemlékező bejegyzésben tették közzé, hogy a pályázóknak a „Föld”, az „oktatás”, az „egészségügy” és az „életmód” elnevezésű kategóriák valamelyikébe kell beküldeniük projektjeiket. Az Imagine Cup versenyre több mint 100 országból, általában több mint 2 millió diák szokott jelentkezni.

 

Azok a fiatalok (16 évesnél idősebb diákok), akik vállalkoznak a megmérettetésre, a legkorszerűbb technológiák felhasználásával alkotnak innovációkat az emberiség előtt álló problémák leküzdésére, a Microsoft Azure nyújtotta lehetőségek kihasználásával, a sokoldalúságra, befogadásra és az akadálymentesség szempontjait is figyelembe véve. Mindeközben a saját képességeiket is fejlesztik, gyarapítják a tudásukat, a legjobbak pedig értékes jutalomban is részesülnek. Ezek között van pénzjutalom is, de legalább ennyire fontos, hogy szakértői segítséget kapnak a projektjeik megvalósításához, igénybe vehetik a Microsoft partnerhálózatát ahhoz, hogy együttműködéseket, kapcsolatokat építsenek ki iparági szereplőkkel, és felületet kapnak az ötleteik, termékeik bemutatására, népszerűsítésére.

Miben lesz más a jubileumi verseny?

Ebben az évben a Microsoft a korábbiaknál is több segítséget nyújt a versenyzőknek. Ilyen segítségnek szánják az Imagine Cup Build Your Epic kick-off rendezvényt, amelyre 2021. október 8-9-én kerül sor a Microsoft Teams felületén. A versenyzők ezen az online eseményen akár csapattársakat is találhatnak maguknak, ötleteket, inspirációkat szerezhetnek szakértőktől és korábbi versenyzőktől, és többet megtudhatnak az Azure szolgáltatásairól.

 

A virtuális Discord közösséghez csatlakozva a versenyzők kapcsolatokat alakíthatnak ki más versenyzőkkel, illetve itt is kereshetnek maguknak csapattársakat. A GitHub-on elérhető képzések a projektjeik továbbfejlesztéséhez nyújtanak útmutatót a fiataloknak. Akik sikeresen teljesítik a képzés követelményeit, mentori támogatást is igénybe vehetnek a Microsoft szakértőitől.

 

Az idei év újdonsága az Epic Challenge. Ez egy további, opcionális verseny, amelyre a pályázók a regisztrációjukkal egyidőben jelentkezhetnek. A nevező csapatoknak egy három perces videóban kell ismertetniük a projektjüket a problémafelvetéssel és az arra adott megoldási javaslatukkal. Ezt egy szakértői zsűri fogja elbírálni, minden régióból kiválasztva egy csapatot, amely automatikusan bekerül a nemzetközi döntőbe és nyer 1000 dollárt. Minden régió legjobb öt csapata visszajelzést is kap a zsűritől arról, hogyan fejlesszék tovább az ötletüket és a projektjüket. Az Epic Challenge-re beküldendő pályázatok leadási határideje novemberben lesz, amelynek pontos dátumát később hozzák nyilvánosságra a szervezők.

 

Az Imagine Cup kiváló alkalom a fiatal tehetségek számára, hogy olyan területen csillogtathassák meg a képességeiket, amit igazán fontosnak tartanak, ehhez ráadásul a Microsoft szakértőinek segítségét is igénybe vehetik. Minden – tréningek, eszközök, mentorok, a hasonló érdeklődésű emberekkel való kapcsolatfelvétel lehetősége – adott ahhoz, hogy a pályázó által megalkotott projekt a gyakorlatban is megvalósulhasson. Ez a projekt a pályázó fiatal későbbi szakmai karrierjének is fontos részévé válhat, amely növeli az esélyét a munka világában.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05