Az egész része - a rész egésze

Fekete Gizella, 2001. február 4. 23:24
Cégek körüli történésekkor a sajtó "szagot" fogva lerág minden csontot, majd ahogy felkapta - hacsak nem bombázzák a PR-ügynökségek a vállalatnál zajló további történésekkel - napirendre tér felette, s hír után szimatolva továbblép. Érdemes azonban néha be-bekukkantani, mi zajlik a kulisszák mögött, és hogyan alakul az egyre több, korábban sikeres hazai, de a továbbfejlődéshez már befektető után néző vállalat élete, hogy - a közbenső lépéseket is ismerve - könnyebben megértsük majd a történéseket, akár lefelé, akár felfelé ível később a sorsa.
Csaknem egy éve annak, hogy a Debis IT Services 51 százalékos tulajdonrészt szerzett a Dataware-ben, s így ma már egy rendszerintegrátorral (DITSD) és egy magát fejlesztőként pozicionáló vállalattal (DITSU) igyekszik végrehajtani a hazai piacon meglehetősen nagyra törő terveit.

Az elmúlt hónapok anyacégbeli történéseinek várható hazai hatásairól és a Debis ITS Dataware-beni történésekről a kft. ügyvezető igazgatóját, Simonyi Ákost kérdeztük.

"A hazai és a cégcsoportot érintő külső történésekben egyaránt gazdag időszak áll mögöttünk. Mint köztudott, a Deutsche Telekom a Daimler Chryslerrel szerződve többségi tulajdont szerzett a Debisben. A tranzakció következtében előálló informatikai érdekeltségek, új nevükön T-Systemsek bonyolultságáról - migrációtól lévén szó - érdemes néhány szót ejteni. A DT-nek korábban is voltak - elsősorban Németországban sok szakembert foglalkoztató - informatikai érdekeltségei, s ezeket az összevonás után a T-Systems név alatt a világ első számú e-business szolgáltatójává kívánja felfuttatni. A DT jövőbeni szervezete négy önálló - a Deutsche Telekomból a Telekomra történő utalásként T betűvel kezdődő nevű - stratégiai lába, a hagyományos telekommunikációval foglalkozó T-Phoen, az üzleti kommunikációt támogató T-Online, a mobilra koncentráló T-Mobil és a már említett, az informatikát reprezentáló T-Systems közül ez utóbbihoz tartoznak a hazai Debis-érdekeltségek is. Az idei arculat- és névváltás a fenti új üzletpolitikát kívánja majd erősíteni. A 2002-2003-ra várható teljes átalakulás két oldalról megközelítve - egyrészt a DT stratégiai elképzeléseinek megfelelően, másrészt a hazai Debisnek a DT többségi tulajdonában lévő Matávval való egyeztetései eredményeként - történik majd, utóbbira a magyar piacnak és a Debis helyi érdekeinek legjobban megfelelő és legnagyobb prosperitást eredményező konstrukció létrejötte érdekében van szükség."

Simonyi úgy érzi, bár az elmúlt időszakban ugyan energiájuk jelentős részét felemésztette a fentiekben említett változásokra való felkészülés, mégis vannak, elsősorban organikus fejlődésük kapcsán, pozitív eredményeik. "2000-ben a DT-szupport nélkül is megduplázódott árbevételünk (az 1999-es 2,1 után most több mint 4 milliárd forinttal zárunk), s különösen örömünkre szolgál az ezen belül a stratégiai tervünknek megfelelően növekvő - nálunk elsődlegesen megoldásszállítást jelentő - rendszerintegrációból származó bevételarány. S mert a rendszerintegráció - annak érdekében, hogy valóban támogassa a folyamatokat, amelyek érdekében hadrendbe állították - komoly tudást és értéket teremtő tevékenység, a prioritást saját tudásunk és nem kizárólag a termékek értékesítésére helyezzük. Emellett - rendszerintegrációs filozófiánkba építve - természetesen a cég korábban fejlesztett, valamint az általunk képviselt cégek alkalmazásai is portfóliónkban maradtak" - mondja az ügyvezető.

Simonyi Ákos szerencsésnek tartja, hogy a cégen belüli szervezeti változás nem külső nyomásnak engedve, hirtelen fordulatokkal, hanem organikus fejlődés eredményeként jöhet létre. Ennek érdekében például az elmúlt hónapokban beindították üzleti konzultációs üzletágukat, mert úgy gondolják, bármilyen fejlődési irányt és működési módot (e-business stb.) is határoznak meg maguknak a cégek, az informatika dolga elsősorban a hagyományos üzleti folyamatok lehető leghatékonyabb módon történő kiszolgálása, s persze a hatékonyság egyik tényezője lehet az e-business is.

"Mivel cégünk legfrekventáltabb partnerei a pénzügyi szférában tevékenykednek, így elsőként szervezeti szinten is az erre szakosodott tanácsadás jelent meg, amely egyben szolgálja - a pénzintézetek körül mostanában zajló változásokat ismerve, a korábbiaktól eseteként eltérő módszerekkel - a banki üzletek minél gördülékenyebb végrehajtását. Másik szervezeti változásként épülőfélben lévő adatelemzési üzletágunkat említhetem, ahol - mert komplex, legtöbb esetben nem egyetlen termékkel megoldható feladatról van szó - szintén az üzleti gondolkodásmód és nem a termék kerül a középpontba, így az igazgatóság felépítése, szakértelme is a fentiek kiszolgálásához igazodik."

"Harmadikként pedig a ma még üzemeltetés, de várhatóan rövidesen outsourcing nevű tevékenységünk súlyának növekedését említeném. Ez utóbbira való felkészüléskor a fokozatos megközelítés elvét alkalmazzuk. Úgy gondoljuk, az outsourcing két húzós területe a műszaki alapokra épülő üzemeltetés, illetve a finanszírozás. Most elsősorban műszaki felkészültségünk maximalizálásán fáradozunk, és igyekszünk - a már meglévőkön túl (BÉT, APEH stb.) - ütőképes mennyiségű, nagy megbízhatóságú rendszerekre vonatkozó szerződésre szert tenni, hogy ez a terület önálló, a későbbiekben az outsourcing gerincéül szolgáló üzletággá válhasson."

Végül most erősödő partnerhálózatukról szólva Simonyi Ákos szemléletesen, egy példán keresztül érzékeltette a partnerek fontosságát. Eszerint úgy végeznek például a projektvezetés és a minőségbiztosítás szintjén sikeres SAP-bevezetéseket, hogy nincs saját SAP-szakemberbázisuk, de például olyan profi, korrekt módon dolgozó alvállalkozókat foglalkoztatnak SAP-konzulensként, mint a témában komoly tapasztalatot szerzett szakemberekkel a közelmúltban megalakult SAP Portal. "Adott versenyképességi határokon belül - hiszen az én legfőbb feladatom a cég profitábilitásának biztosítása - persze folyamatosan keressük a másik hazai vállalattal, a Debis ITS Unisoftware Kft.-vel való közös munka lehetőségét is. Ugyancsak bevált az alapvetően a nagybanki értékpapír-tevékenységet automatizáló szoftverrendszereket fejlesztő Capsysszel kialakított, az értékpapír-üzletágban kamatoztatott együttműködésünk."

Ismerd meg hazádat - adatelemzéssel!

A társadalomtudományokban a természettudományokhoz képest sokkal ritkábban alkalmazzák az informatika vívmányait, pedig - ahogy ezt a mintegy fél éve az "adatvilág" üzletében is szárnyát próbálgató Debis ITS Dataware által támogatott példa is bizonyítja - jelentős mértékben meglódíthatná a kutatások sebességét. Szentjóbi Ottónak, az adatelemzési üzletág vezetőjének az említett terület a hivatásán túl a hobbija is, így rávette cégét az említett két kutatás baráti alapon, ingyen, csupán annak reklámértékéért történő támogatására. A kutatási terület - jelen esetben a múlt egy adott időszakában a foglalkozások területi megoszlása Magyarországon - összegyűjtött adatait a számítógépbe betáplálva, megfelelő adatelemző eszközök alkalmazásával rövid idő alatt kimutathatók az összefüggések, amelyek magyarázatot adnak a kézi úton esetenként nem is kideríthető mozgásokra, szokásváltozásokra. Az említett konkrét esetben így jöttek rá, hogy az ácsmestereknek a települések nagyságától függő jelenléte Erdélyben azért tér el a szokásostól, mert ott egy ács nem csupán falujának, hanem egy egész régiónak dolgozik. A fenti eredmény más, így egy, az endogámia és exogámia (saját faluból vagy más vidékről való nősülés) kérdésével foglalkozó kutató figyelmét is felkeltette, aki szintén számíthat az adatfeldolgozásban a Dataware segítségére.

"A bölcsészek és kutatók a területükről ugyan hatalmas adatmennyiséggel rendelkeznek, de érthető módon nem adatbázisban gondolkodnak, és az adatmodellezéshez sem értenek. Ezt felismerve a közeljövőben Szulovszky János kandidátussal, az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársával karöltve szeretnénk velük megismertetni, hányféle információ nyerhető ki megfelelő technikákat alkalmazva az általuk gyűjtött adatokból, sokkal gazdagabbá téve így a kutatási területükről kialakítható képet."

Mivel a bölcsészeti területek anyagi forrásai finoman szólva igen szűkösek, elsősorban a jelenlegi kormánynak a már említett típusú feladatokra szánt komoly összegű pályázati pénzeiből lehetne ezeket a kutatásokat támogatni, sőt az adatkutatási és -bányászati technikákra támaszkodva a múltból extrapolálható jövőkép is hatékonyan és gyorsan kialakítható.

A társadalomtudományban adatbányászattal való foglalkozás területén a Debis ITS Dataware úttörőnek számít, s ugyan nem mérhető össze az innen várható potenciális bevétel az üzleti szférából származóval, de a munka társadalmi, illetve reklámértéke vitathatatlan.

Kulcsszavak: +céginfo Debis

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09