Ezek voltak a legkeresettebb idegen szavak egy új szótároldal szerint

forrás: Prím Online, 2021. október 23. 14:18

Rövid bétateszt után 90 000 szóval elindult a jelentese.hu. A SAKKOM Interaktív által létrehozott, ingyenes szótárakat gyűjtő oldalon többek között angol- és idegen szavak, a gamer társadalom által használt kifejezések, E-számok, és keresztnevek jelentése található meg. Utóbbi két szótárt a NÉBIH, illetve a Nyelvtudományi Kutatóközpont bocsátotta az ügynökség rendelkezésére. Az indulást követő hónapokban egyébként a legkeresettebb szavak toplistáján sokáig az eucharisztikus, illetve a homofób szó vezetett. 

Közel 90 ezer szavas, univerzális szótároldalt fejlesztett és indított el nemrégiben a SAKKOM Interaktív. A jelentese.hu adatbázisának legnagyobb hányadát az angol szavak magyar jelentése adja, de van gamer-, szleng- és idegenszavak szótára is. Ezen kívül forrásanyagot biztosított a jelentese.hu indulásához a Nyelvtudományi Kutatóközpont (korábban Nyelvtudományi Intézet), valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is (NÉBIH). 

 

„A NÉBIH elérhetővé tette számunka az élelmiszer adalékanyagok adatbázisát, amiből bárki megtudhatja, mit is jelentenek pontosan a csomagoláson - többnyire apró betűkkel - feltüntetett E-számok. A Nyelvtudományi Kutatóközpont pedig mintegy 4000 utónév jelentésének adatbázisát biztosította számunka. Ez jelenleg a legfrissebb verzió, mely ebben a formában kizárólag a jelentese.hu oldalon érhető el” – tette hozzá Kolma Kornél, a SAKKOM Interaktív ügyvezetője. 

 

Az indulást követő első hónapokban egyébként leginkább a magyar nyelvben használt idegen szavak voltak a legkeresettebbek. Közöttük is kettő teljesített a legjobban, a homofób, illetve az eucharisztikus, amit természetesen két, a napi sajtóban gyakran előforduló téma – a melegellenes törvény, valamint a korábban megrendezett Eucharisztikus Konferencia - generált. 

 

A jelentese.hu oldal mellett a SAKKOM Interaktív egy angol nyelvterületre szánt értelmező szótárt is elindított meaningmonkey.org címen. Ebben több mint 140 ezer angol kifejezés magyarázata található meg, sok esetben szinonima- illetve ellentétpárokkal. A MeaningMonkey elsődleges forrása a Princetown Egyetem természetes nyelvek feldolgozása kapcsán közreadott adatbázisa, melyet a SAKKOM Interaktív további szótárakkal bővít majd.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09