A Tungsram elfogadja Elon Musk hatmilliárd dolláros kihívását

forrás: Prím Online, 2021. november 6. 09:42

Magyar technológiai innovátorként a Tungsram választ kínál Elon Musk az ENSZ Világélelmezési Programjának tett hatmilliárd dolláros kihívására, amellyel a világéhezés megszüntetését tűzte ki célul. Beltéri növénytermesztés, élelemgyárak Afrikában, integrált élelmezési klaszterek a városokban – mind fenntartható lehetőségek a világszintű élelmezési válság megoldására. Közép-Európában egyedüliként a Tungsram nemrégiben nyitotta meg kutatási célú vertikális farmját Budapesten.

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk nem volt rest válaszolni az ENSZ Világélelmezési Program (WFP) igazgatójának, David Beasley-nek kijelentésére, amely szerint Musk vagyonának mindössze 2 százaléka, azaz 6 milliárd dollár már jelentősen hozzájárulna a világéhezés megszüntetéséhez. A Tesla tulajdonosa Twitterén azt írta, hogy azonnal elad egy jelentős mennyiségű Tesla-részvényt, ha az ENSZ szakosított intézménye bemutatja neki, hogyan lehet felszámolni az éhínséget 6 milliárd dollárból, hozzátéve: a könyvelésnek transzparensnek kell lennie, hogy a közvélemény követni tudja, hogyan költik el ezt a pénzt. 

 

Míg a két fél közti eszmecsere tovább zajlik, a Tungsram előrukkolt saját javaslatával a WFP, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) és Musk felé.

 

“A beltéri növénytermesztés a legjárhatóbb út” – mondja a Tungsram elnök-vezérigazgatója, Joerg Bauer. “Izgalmas, forradalmi technológiáról beszélünk, amely a mezőgazdaság, az ipar 4.0 és a digitális technológia között képez hidat. Ez a módszer kézzelfogható, átfogó megoldásokat nyújt, és emberek tömegeit láthatja el alapvető élelmiszerrel, valamint integrált ökoszisztémák létrehozásához is hozzájárulhat, amelyekkel fenntartható módon tenyészthetünk állatokat is.”

 

Joerg Bauer

 

Mióta kivált a GE Lighting-ból 2018-ban, a Tungsram – 125 éves, innovatív világítási és technológiai vállalatként – folyamatosan együttműködik felsőoktatási és kkv partnerekkel beltéri növénytermesztési technológiai fejlesztésekben, mindezt a világszintű éhínség felszámolásának céljából.

 

“Az emberiségnek a jövőben olyan, jelenleg szokatlan tápanyagforrásokat is bele kell illesztenie étrendjébe, mint az algák, baktériumok, vagy rovarok, amelyek esetében kedvezőbb a takarmánykonverzió. Olyan elemek kombinálásával, mint a vertikális farm, állattenyésztés, rovarok, halak, rendkívül közel juthatunk egy hulladékmentes, optimális termelékenységgel rendelkező közeg megvalósításához. Ez az szélsőséges időjárási viszonyokkal sújtott országoknak is stratégiai autonómiát jelenthet,” - állítja Joerg Bauer.

 

A Tungsram Csoport nemrég nyitotta meg 150 négyzetméteres, budapesti vertikális farmját, amelynek célja, hogy előremozdítsa a területen végzett kutatásokat. A vállalat saját, Felső kategóriás világítási megoldásaival felszerelve a farm egyedülálló létesítmény Közép-Európában.

 

 

A vállalat jelenleg két beltéri növénytermesztési célon dolgozik partnereivel; mindkettő megvalósítható. A projektek afrikai élelemgyár-egységek és  hulladékmentes, újrahasznosításon alapulóélelmezési klaszterek létrehozására irányulnak. Az élelemgyárak az alapvető tápanyagigényt – 2200 egészséges kalória és fejenként 2,5 l ivóvíz – szolgálnák ki vidéki területeken, ahol mostoha időjárási viszonyok uralkodnak, míg a klaszterek nagyvárosok közelében helyezkednének el, hogy helyben garantálják a decentralizált  élelmiszertermelést. “Több millió ilyen egység létrehozása egészséges és elérhető élelmiszert biztosíthatna, időjárástól, évszaktól függetlenül, az év minden egyes napján,” – szögezi le a Tungsram vezérigazgató, hozzátéve, hogy ugyanaz a technológia szükséges Elon Musk másik nagy projektjéhez; a Mars meghódításához is, ahol létfontosságú a helyben előállított élelmiszer.

 

A globális élelmezésbiztonság az emberiség egyik legégetőbb kérdése, amelynek megválaszolásához rendkívüli mértékű innováció és befektetés szükséges.

 

Az ENSZ által a milliárdosoktól kért összeget számos, világszintű probléma megoldására kellene fordítani, melyek végül az említett egységek létrehozásához vezethetnek. Egy kihívás ezek közül a légköri víz kinyerése, amelynek segítségével az időjárási viszonyok által sújtott, vízszegény területeket is el lehetne látni. A gyorsított szaporítás (accelerated breeding), amely által a növények gyorsabban és tápanyagdúsabban, de génmanipuláció nélkül növekedhetnének, szintén óriási lépést jelentene az élelmezésbiztonság felé. A trágyázás, energiatárolás, távvezérlés és automatizálás területén folytatott kutatás és fejlesztés szintén a siker előfeltétele.

 

Joerg Bauer hiszi, hogy a kutatási eredményeket felskálázni képes gazdaságok válhatnak az élelmezésbiztonság motorjává; a megoldások kifejlesztése és átültetése teszi majd lehetővé a fejlődő országok lakóinak, hogy fenntartható életet élhessenek hazájukban. A kormányoknak és vállalatoknak tőkét kell biztosítaniuk az élelmezésbiztonság érdekében végzett kutatáshoz és innovációhoz – ez a logika már sikeresnek bizonyult az elektromos autók akkumulátoraival kapcsolatban, ami szintén Elon Musk vállalatának újítása.

 

“Készen állok, hogy megosszam a javaslatunk részleteit a WFP-vel, FAO-val és magával Elon Muskkal,” - jelentette ki Joerg Bauer.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05