A hazai oltalomszerzés éllovasai a legsikeresebb magyar cégek között

forrás: Prím Online, 2021. november 28. 09:58

Közel 31 ezer iparjogvédelmi bejelentés kapcsolódik a legnagyobb magyar vállalatokhoz, de közülük mindössze 5 céghez kötődik ezek 97 százaléka - mutat rá a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) friss tanulmánya. Ezeknek a cégeknek a gazdasági érdekeltsége meglehetősen széles földrajzi területet fed le, 114 országban kimutatható. Ebben a körben vizsgálva a vegyipari, azon belül is a gyógyszeripari cégek a legaktívabbak az iparjogvédelemben.

Az adatbázisokban elért historikus adatok alapján összesen közel 22 ezer szabadalmi bejelentést tett a 100 legnagyobb bruttó hozzáadott értéket előállító (TOP100) hazai vállalat. A termékek és szolgáltatások eredetének azonosítására szolgáló védjegyet a társaságok összesen több mint 8 800 alkalommal jelentettek be, miközben a formaterveket védő mintaoltalmat, azaz design oltalmat mindössze 37 esetben igényeltek. A SZTNH elemzése a magyarországi vállalatok iparjogvédelmi aktivitását vizsgálta a 2015. évi és a 2019. évi céges toplisták összehasonlításával.

 

"Magyarországon évi 700 milliárd forintot költenek kutatás-fejlesztésre. A szellemitulajdon-intenzív ágazatok adják Magyarország GDP-jének közel felét, a foglalkoztatásnak pedig majdnem a harmadát, ami túlszárnyalja az Európai Unió átlagát is. A szellemi tulajdon védelmének fontosságát felismerő legnagyobb hazai vállalatok egyre tudatosabban alkalmazzák ezeket az iparjogvédelmi eszközöket. Ennek ellenére a hazai cégek aktivitása a területen továbbra is rendkívül koncentrált, azaz a vizsgált körből mindössze pár vállalat kezében összpontosul a bejelentések döntő többsége" - hangsúlyozta Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. A hivatal elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy a hazai kkv-szektorban évről évre nő azon cégek száma, amelyek valamilyen oltalommal védik innovációs eredményeiket, ennek köszönhető az is, hogy a pandémia ellenére szinte minden oltalmi formában nőtt a benyújtott bejelentések száma.

 

 

A TOP100 cég közül csupán öt vállalat nyújtott be összességében száznál több szabadalmi bejelentést, ebből négy a gyógyszeriparban működik. A Richter, a Sanofi-csoport, az EGIS Gyógyszergyár és a TEVA Gyógyszergyár mellett az elsősorban kőolaj-feldolgozással foglalkozó MOL szerepel még a legjobb ötben. A legaktívabb piaci szereplő a Richter volt, összesen 8984 bejelentéssel. A vizsgált vállalatok leggyakrabban Magyarországon igényeltek szabadalmat (2885 szabadalomcsalád esetében), ugyanakkor földrajzi tekintetben is igen széles körben mutattak aktivitást az iparjogvédelem területén. A tanulmány rámutat, hogy a legnagyobb hazai cégeket tekintve 114 ország esetében mutatható ki magyar érdekeltség, gazdasági szempontból kiemelt jelentőségűek a kelet-európai, a kaukázusi és a közép-ázsiai országok. A bejelentések földrajzi eloszlása oltalmi formánként meglehetősen eltérően alakult. A szabadalmak esetében a TOP100 cég a legtöbb ügyet Magyarország után elsősorban a fejlett európai és észak-amerikai országokban indította. Ezzel szemben a legtöbb védjegybejelentés az egykori Szovjetunió területén lévő államokat célozta meg (elsősorban a vegyipari vállalkozások révén), a formatervezésiminta-oltalmak döntő többsége pedig az Európai Unió tagállamait érintette.

  

_____________ 

A tanulmányról

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal (SZTNH) tanulmánya a 100 legnagyobb bruttó hozzáadott értéket előállító magyarországi vállalat iparjogvédelmi aktivitását vizsgálta a 2015. évi és a 2019. évi céges toplisták összehasonlításával. Az elemzés célja, hogy hozzájáruljon a magyarországi iparjogvédelmi tudatosság átfogó és minél több szempontból történő megismeréséhez.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Fényes jövő vár idén az adatközponti szektorra

Saját átalakulási folyamaton megy keresztül az adatközpontok piaca, amely magába foglalja a legmodernebb technológiák használatát a műveletek és az erőforrások elosztásának optimalizálása, valamint a biztonsági protokollok javítása érdekében. 

2024. március 28. 19:05

A Philips Monitors E1 terméksorozat három új, többcélú modellel bővül

A Philips Monitors E1 sorozata ebben a hónapban három új modellel bővül. Az irodai felhasználók és távmunkában dolgozók számára szükséges összes alapvető funkcióval ellátott új modellek segítenek a felhasználóknak a kapcsolattartásban és növelik a termelékenységüket, mindezt versenyképes áron. 

2024. március 28. 13:27

Országszerte elérhetővé válik a Netrevalók program

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen már 45 településen lesz elérhető a generációk digitális edukálását célzó program. A digitális infrastruktúra fejlesztése érdekében a Magyar Telekom a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és az Informatikai és Könyvtári Szövetség részére 100- 100 darab monitort adományoz a programban résztvevő könyvtárak számára.

2024. március 28. 11:50

Tabudöntögető témákat feszegetnek a diákok a Megoldások a holnapért programban

Kiválasztották a Samsung és az EdisonKids által meghirdetett Megoldások a holnapért kihívás legjobb 50 diákcsapatát. A fenntarthatóság, a jövő oktatása és a közösség hívószavára összesen 120 jövőformáló és kreatív pályázat érkezett az ország számos pontjáról. A továbbjutók új készségekkel és ismeretekkel gazdagodhatnak a Megoldások a holnapért speciális tanulási platformján, hogy újszerű megoldást dolgozhassanak ki az általuk felvetett problémára. Az oktatási anyagok összeállításában, a diákok tervezői gondolkodásának elmélyítésében idén ismét kulcspartner a Cellux Csoport. A csapatokat támogató tanárok mentorálásában a Hősök Tere Alapítvány ad szakmai segítséget.

2024. március 28. 10:01

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05