Vékonykliens munkaállomásokkal támogatja a Delta Technologies a debreceni szakemberképzést

forrás: Prím Online, 2021. november 29. 12:20

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies Nyrt. kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézmények digitális felzárkóztatására. Ezen törekvés mentén a társaság leányvállalata, a Delta Systems Kft. a Delta Informatika Zrt-vel közösen összesen 1 000 darab vékonykliens munkaállomással járult hozzá a Debreceni Szakképzési Centrum eszközparkjának fejlesztéséhez.

Az eszközök átadására a Debreceni Szakképzési Centrumban került sor. Az ünnepélyes rendezvényen Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója, Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja, dr. Barcsa Lajos a Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum igazgatója, valamint dr. Barcsa Lajos alpolgármester úr is részt vett.

 

„Társaságunk elkötelezett az oktatási intézmények digitális felzárkóztatása mellett, Debrecen városával pedig évek óta szoros együttműködést folytatunk ennek mentén. Úgy gondolom, a Debreceni Szakképzési Centrum jelentős szerepet tölt be abban, hogy a várost immár a közép-kelet-európai régió egyik központjaként emlegetik – bízom benne, hogy társaságunk az átadott vékonykliensekkel hozzá tud járulni ahhoz, hogy az intézmény által biztosított képzési minőség még magasabb legyen.” – mondta el az eseményen Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója.

 

 

A Debreceni Szakképzési Centrum kerettantervében kulcsfontosságú tényező a digitális kultúra meghonosítása annak érdekében, hogy diákjaik a 21. századi munkaerőpiaci elvárásoknak megfelelő tudással gyarapodjanak. Ezen ambícióval áll összhangban a Delta által adományozott, összesen 1000 darab HP gyártmányú vékonykliens munkaállomás.

 

"Az új szakképzési törvény és a Szakképzés 4.0 stratégia megteremtette azt a jogi környezetet, amelynek köszönhetően magas színvonalú szakemberképzés valósulhat meg. A stratégia alapja három pilléren nyugszik: fontos, hogy a diákok vonzó környezetben, naprakész tudással rendelkező oktatóktól tanuljanak és számukra karrierlehetőséget jelentsen a szakképzés. A vonzó környezet akkor tud megvalósulni, ha megfelelő az infrastruktúránk, tanulóink jó minőségű, korszerűen felszerelt tanműhelyekben sajátíthatják el választott szakmájuk alapjait. A Delta eszközei ezen cél elérését támogatják" – tette hozzá az adományozás kapcsán Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A telefonálástól a nagyképernyős streamelésig – így alakította át az életünket 3 évtized alatt a mobiltechnológia

1994. március 26-án, 30 évvel ezelőtt indította a Yettel az első kereskedelmi GSM szolgáltatást Magyarországon, akkor még Pannon GSM néven. Nem csak a márka, a mobiltechnológia is számos újításon ment keresztül a három évtized alatt. Az akkoriban még csak hangszolgáltatást nyújtó méregdrága belépési díjtól indulva mára korlátlan hang- és adatcsomagok, szélsebes mobilinternet érhető el megfizethető áron, mind mobilon, mind az otthonokban, mobilhálózati alapokon. 30 év fejlődése, aminek mára a lakosság és az üzleti felhasználók is a nyertesei lettek.

2024. március 27. 16:55

A márkák megítélése szenvedhet kárt a visszaeső életszínvonal miatt

Az összes vizsgált szempont szerint romlott a fogyasztói elégedettség az elmúlt egy évben a KPMG Customer Experience Excellence globális kutatása szerint. A jelenség mögött első sorban a globális megélhetési válság áll. Ugyanakkor a pandémia idején a márkák részéről tapasztalt odaadó hozzáálláshoz képest a mostani krízisjelenségek kezelésében nem érzik a fogyasztók a cégek részéről a partneri hozzáállást. Míg például a covid okozta fogyasztói nehézségeket közös összefogással lehetett megfelelően kezelni, a mesterséges intelligencia kérdésében akár a front ellentétes oldalára is rendeződhetnek a szolgáltatók és a fogyasztók – hívja fel a figyelmet jelentésében a KPMG.

2024. március 27. 13:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05