Covidálló-e a hűség?

forrás: Prím Online, 2022. február 15. 13:58

A hazai lakosság 80%-a tagja valamelyik hűség- vagy kedvezményprogramnak, genderfüggetlenül, miközben jól látszik a nemek meghatározó szerepe az egyes programok kedveltsége kapcsán – derül ki a DIMSZ – Adatvezérelt Marketing Szövetség reprezentatív felméréséből. 

A pandémia kezdete óta a fogyasztók több, mint háromnegyede változtatott valamilyen mértékben vásárlási szokásain a McKinsey nemzetközi kutatásai alapján, 39 százalékuk váltott márkát, és ezen belül 79 százalék nyilatkozott úgy, hogy a továbbiakban is nyitott az új ajánlatokra. Ebből is látszik, hogy a vásárlói hűség a marketing megkerülhetetlen területe, mégis keveset tudunk róla.

 

„Nemzetközi tanulmányok szerint a vásárlók általában 14 hűségprogramban vesznek részt, és ennek felében aktívak is, hasonló információ azonban a magyar piacon ezidáig nem volt elérhető.” – mondta el Huszics György, a Szövetség elnöke, a kutatás egyik kezdeményezője. „Ezért elkészítettük az első olyan hazai felmérést, mely a hűség- és kedvezményprogramok fogyasztóoldali hatásait vizsgálja: többek között a részvétel és aktivitás alakulását, az egyes programtípusok kedveltségét, a legvonzóbb motivációs megoldásokat és a járványhelyzet programokra gyakorolt hatását.”

 

A felmérés alapján a lakosság 80 százaléka vesz részt hűség- és kedvezményprogramokban, közel azonos arányban képviselik a nők és a férfiak magukat ebben a sokaságban, és átlagosan 3 programban vesznek részt egyidejűleg. Ez nem változott a járvány sújtotta időszakban sem, a válaszadók kétharmada állította, hogy ugyanúgy használta a hűségprogramokat, mint a covidot megelőzően. Sőt, nagyjából minden ötödik vásárló még jobban odafigyelt a kedvezmények kihasználására.

 

A kutatás legfontosabb megállapításairól szóló stúdióbeszélgetés:

 

 

A kutatás kitér az egyes programok fogyasztói megítélésére is. „A mért adatok alapján a Tesco Clubcard kedvezményprogramja vezeti a listát, ezt követi szorosan a Rossmann, és aztán a DM. Hozzá kell tenni, hogy a helyezés annak is függvénye, hogy egy adott lánc elérhető-e országosan, ugyanis például Budapesten és a központi régióban nagyon népszerű Auchan országosan már nem tud hasonló eredményt felmutatni. Ugyanakkor az élelmiszerláncok mellett a drogériák, benzinkutak, illetve -a szolgáltató szektort nézve – a telekommunikációs terület is az élbolyba tartoznak.” – ismertetett néhány további megállapítást Stéger Anett.

 

Az egyes kedvezmények, kedvezménytípusok megítélésénél a forintosítható megoldások szerepeltek a legjobban, azonban itt is lehetnek különbségek az egyes formátumok (pl. visszatérítés, pontgyűjtés) között a szegmensektől, ágazatoktól és programtípusoktól függően. Ugyanakkor a megkérdezettek közel háromnegyede (73%) vonzónak találná, ha kulturális programlehetőségek is elérhetők lennének a programok kedvezményei között.

 

„Most, hogy sikerült a hazai hűség-és kedvezményprogramok területét „körberajzolni”, szeretnénk a tanulságokat kibontani és a tudásanyagot bővíteni szakértői beszélgetések formájában, illetve az üzemeltetők bevonásával.” – mondta el Huszics György a kutatással kapcsolatos további elképzeléseikről.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09